Strandszezon

A minap, mintegy megkezdve az idei szezont, átmentünk az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdőbe, hogy egy kis vízben való mozgással enyhítsünk a fülledt időjárás miatt elszenvedett borzalmakon. Szerencsénkre nem sokan tartózkodtak a strand területén, így szinte csak a miénk volt a medence, ahol kedvünkre hódolhattunk az úszás örömeinek. Kedvesem rögvest bele is vetette magát a mélyvízbe, és leúszott három hosszt, miközben én erőtlenül csapkodtam magam körül a vizet, mivelhogy úszni, azt nem tudok. Legalábbis a hivatalosan elismert módon nem. Meglepetésemre azonban a magam körül csapkodás hatására több métert haladtam előre, bár azt hozzá kell tenni, hogy annyi munkát fejtettem ki, amennyivel szárazabb környezetben oda-vissza megjárom a Bükk izgalmasabb, embert próbáló vidékeit. Később legáramvonalasabb formámat hozva, magamat a medence falától ellökve evickéltem újabb és újabb métereket előre. Amikor erőm már hanyatlani látszott, és satnya testem csak lebegett a víz felszínén, volt időm gondolkodni azon, hogy ismét nem indulhatok a következő olimpián, és nagy valószínűséggel szobrot sem fognak állítani nekem, mint A nemzet úszó büszkeségének. Sanyarú sorsomba beletörődve hagytam el a feszített víztükröt, és hazáig vacogtam Kedvesemmel.