Zsolti az információtechnológus

Vannak, akik eleve tanárnak születnek. Itt van például Zsolti, aki éppen a minap fejtegette, hogy mennyire nagyon tanítani akart már gyerekkorában is, amikor a maciknak magyarázta a tananyagot. Nincs ebben semmi pláne, mert ilyet gyerekkorában minden jó érzésű ember csinált, viszont a kettőnk között zajló párbeszéd közepette az is elhangzott, hogy ő már régóta egy információtechnológus. Itt megtorpantam egy kicsit, aztán számoltam ötig, mert az ilyesféle titulusoktól minduntalan rosszul leszek, és el sem tudom képzelni, mi válthatja ki az emberekből azt, hogy saját magukat ilyen pozíciókba helyezzék. Mindent összevetve azt hiszem, hogy ezt neki képes vagyok megbocsátani, hiszen a bölcsészlélek érzékeny műszer, azzal durva dolgokat művelni nem lehet. Tudom én ezt, s ennek fényében bólogatok a hülyeségre is néha. Teszem mindezt birkatürelemmel, kitartóan, hiszen egy bonyolult lelket megismerni nem lehet napok, hetek vagy hónapok alatt, sokszor egy élet is kevés erre. Zsolti esetében kettő is. De így szeretjük őt mindannyian.