Én, ma

Ma különös kegyetlenséggel közelítettem az ifjúsághoz. Éreztem már reggel is, amikor fel-felöklelve egyet belőlük bejutottam az Intézménybe, hogy ez nem lesz az én napom. Az első óra elején még úgy-ahogy türtőztettem magam, és parázs előadást is tartottam a lábjegyzetekről, de amikor a helyesírás-ellenőrzést szemléltettem volna jól bevált módszereimmel, be kellett lássam a rideg valóságot: sajnos egy gépen sem volt helyesírás-ellenőrző telepítve. Minekis, ugye. Semmi probléma, elmondtam, hogy hogyan is kell azt elképzelni, és mindenki elképzelte. Ilyen piszlicsáré apróságokon csak nem akadok ki?!

Második órán azonban valami eltört bennem. Több ízben próbáltam úrrá lenni a kialakult őskáoszon, de hasztalanul, így egy hirtelen pillanatban röpdolgozat-szagú lett a levegő. Tollak kaparászása törte meg a csendet, burkolt segítségkérések hangzottak fel a tanterem amúgy is állott levegőjében. Addig ők érezték jól magukat, majd ha kijavítom a dolgozatot, én fogom. Ez így működik.

Aztán harmadik órában megenyhültem. Ott majd csak holnap írunk dolgozatot. De az aztán kegyetlen lesz. Már előre készülök frappáns ötleteimet bevetni. Majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. ;-)