Olvasási kényszer

Mániákus olvasási kényszerem van.

Erre tulajdonképpen akkor jöttem rá, amikor a napirajzokat találtam meg a neten, és képes voltam egy este alatt végigolvasni és végigröhögni az egészet. Mondjuk nem volt nehéz, meg a szöveg se volt sok. Ráadásul ugye egy este alatt elfogyott, mint a legfinomabb csoki, amiből az ember mértéktelenül bezabál. Azóta csak apró adagokban, napi bontásban kapok egyet. Néha kettőt. Attól függ. Olyan is van, hogy egyet sem.

Néha a hírekre kattanok rá, és napokig megállás nélkül olvasom őket. Mindet. Először válogatás nélkül (hah, van olyan, hogy a bulvár is leköt, pedig azt aztán én ténylegnem), aztán elkezdek szelektálni, majd egyre óvatosabban olvasok. Végül elkezdenek nem érdekelni (mint ahogy van már ez egy-két hete). Megnézem a feedeket, de semmi érdekeset nem találok, így aztán hagyom a francba. Azt se tudom, hogy mi történik az országban-világban egy ideje. De ami a legborzasztóbb, hogy nagyon nem is érdekel.

Aztán olyan is volt, hogy kb. 20 évesen megvettem egy könyvet, hogy az majd engem milyen szinten elszórakoztat napokig. (Akkor még nem volt net, így megesett, hogy könyvet is olvastam. Régi idők.) Elkezdtem olvasni este hatkor, és mivel rendkívül olvasmányos volt, ezért hajnal kettőre el is olvastam. Aztán Charlotte Brontë Jane Eyre című könyvét legalább négyszer elolvastam, minden évben rászántam egy hetet. Aztán megvettem DVD-n, de az nem köt úgy le.

Hát ez van. Pont ebben a világban történik ez meg velem, ahol az emberek nagy része utál olvasni. Sok nem is tud. 50 évvel ezelőtt még mindez természetes lenne. Manapság már furcsa. Mi lesz 50 év múlva? Fogunk még akkor olvasni, csak úgy, kedvtelésből?