A gumicukor hatalma

Imádom a gumicukrot. Ezt a megunhatatlan, páratlan élvezeti értékkel bíró édesipari terméket egyenesen nekem találták ki. Órákig elvagyok vele. Jobban mondva, ha kicsit nem figyelek oda, addig eszem, amíg van előttem. Felettébb nagy önuralomra van szükségem, ha gumicukorról, illetve annak közvetlen elfogyasztásáról van szó. (Valahogy olyan ez, mint ahogy a földimogyoróból se lehet csak egy szemet enni, mindig kell egy utolsó.)

A dolog úgy indult, hogy egyszeriben ránk szakadt egy kevéske pénz, melynek folyományaként a "Vegyünk 4 zsömlét?" kérdést felváltotta a sokkal jobban hangzó, határozott "Hát persze, hogy bevásárolunk!" kijelentés. Annak rendje és módja szerint be is vásároltunk. Az ellenérték kiegyenlítésére várakozva hirtelen kedvem szottyant egy kis gumicukorra, így még idejében a megfelelő polc felé osontam, és találomra levettem egy óriás csomagot, majd rohamléptekben vissza kedvesemhez, és még határidőn belül elértem a futószalagot. Itthon pedig aljasul eldugtam az egész csomagot, saját magam elől is.


A gumicukor nagy érték, ezért őrizni kell. Az este folyamán tehát többször is ellenőriztem meglétét. Először csak ilyen dumákkal kábítottam magam, hogy "hova is tettem?", s félszegen kihúztam a megfelelő fiókot; hah!, pont ott volt. Aztán később mindenképpen érdekelt, hogy megvan-e még a csomag, ezért újra kihúztam a fiókot, végigmértem az átlátszó részeken kikandikáló édességeket, majd fiók be. Később azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon miből készül egy gumicukor, így már ki is vettem a csomagot, óvatosan megfordítottam majd elolvastam az összetevőket, s szépen visszahelyeztem az egészet a helyére. (Közben eszembe jutott, hogy a Hogyan készült? idevágó epizódjában volt szerencsém látni a gumicukorkészítést, be kell vallanom, nem egy szívderítő látvány, férfinak kell lenni a megtekintése közben.)

Éjjel 11-kor egyszeriben nagyon elgyengültem: semmi másra nem tudtam gondolni, csak Rá, ezért sunyin körülnéztem, lát-e valaki, majd egy gyors mozdulattal kivettem a fiókból a gumicukrot, feltéptem a csomagolást, és majszolni kedtem, mint egy őrült. A hatodik nagy, savanyú karika után eszméltem csak fel, hogy úristen, mit csinálok én?, ekkor éppen két gumicukor lógott ki a számból. Ezt eltüntettem, köhintettem egyet diszkréten, majd elegánsan behajtottam a csomagot, de nem tettem el, azóta is itt díszeleg az asztalomon.

Én pedig oda sem merek nézni, mert tudom, hogy újra elindulna a lavina.