Nincs időm, fekszem a fűben

Charlie egy remek, szívhez szóló dalának első sora ez, amelyből rám a fele igaz. Nem, nem a füves része. :) Hanem az eleje: nincs időm.

Érdekes olvasmány tíz évvel ezelőtti írásom, melynek címe: Tanárbácsi egy napja. Ebben olyan fordulatok vannak, mint "valamivel 7 óra után ébredek" , "ma felettébb ráérek", "megnézem a híreket", "pihenek hat óráig", "céltalan bolyongás a neten", mindezek után volt pofám azt írni, hogy a nap végén még megnézek egy filmet és nem szakadt rám a plafon akkor sem, amikor odabiggyesztettem, hogy "fáradt vagyok, pihenésre van szükségem". Ha lenne időutazás, visszamennék tíz évvel ezelőttre és jól felképelném magam emiatt a baromság miatt, amit képes voltam leírni, hiszen tíz évvel ezelőtti énemnek fogalma sem volt arról, mit jelent fáradtnak lenni, mint ahogy arról sem, hogy hogy nem lehet valakinek ideje valamire. Mert manapság mindenkinek azt mondom: nincs időm. Nincs időm megnézni egy negyedórás videót, nincs időm kipróbálni egy új játékot, nincs időm elmenni másfél-két órára, akárhova. Vagy pihenni hatig. Hát hogy lehet ilyet leírni egyáltalán?! Bosszantó. :) Nagyot fordult a sors kereke, nem kell messzire menni visszafelé az időben, hiszen még egy éve is, amikor órákon keresztül róttam kerékpáron a kilométereket, magam sem gondoltam volna, hogy ez ilyen brutálisan át tud alakulni, de mégis megtörtént. A hétköznapok úgy száguldanak el mellettem, mintha az idő legalább háromszoros sebességgel telne.

De miért nincs időm? Leírom, csakis azért, hogy tíz év múlva majd idézhessem ezt a cikket, és kedvem legyen visszajönni az időben, felképelni magam. Piiff! :)

Napközben tanár vagyok. Próbálom rávezetni a tanulóifjúság egy részét arra, miért érdemes az informatikával foglalkozni. Mert van benne lehetőség. Mert van benne kihívás, bőven. És mert nem fizet rosszul. Érdekes és változatos. Sajnos sokszor süket fülekre talál szavam, de az is lehet, hogy nem vagyok elég jó tanár. Ezen már nem őrlöm magam, megteszek mindent, ami tőlem telik, ennek hol a tananyag korlátai szabnak határt, hol pedig az, hogy nem látom értelmét mélyebben belemenni egy-egy témába, mert nincs érdeklődés. Hogy ezután kiben milyen kép alakul ki rólam, az legyen mindenki magánügye.

Délután játszótárs vagyok. Magas tornyokat építünk a fiammal építőkockából, kergetőzünk a lakásban, hóembert építünk, csúszkálunk a jégen, mesét nézünk, zenélünk, vagy könyvet olvasunk. Kókuszos kekszet eszünk (persze mindegyikbe csak egyet harapunk, hiszen utána már nem jó.) Néha csak egyszerűen ülünk egymás mellett. Ő játszik, én meg csodálom, milyen ügyes. Aztán az esti rituálék jönnek: fürdetés, altatás. Ezeket persze mind együtt csináljuk anyával, aki egy csodás asszony, nélküle biztosan nem bírnám ezt a mókuskereket, hétről hétre.

A délutáni munka eredménye

Késő este programozó vagyok. Szoftver- és weblapfejlesztő. Vállalkozásom van, pörgetni kell a bizniszt. Amikor minden(ki) elcsendesedik, engem a kódsorok várnak. Durva kihívások elé vagyok állítva, sokszor megoldhatatlannak tűnő feladatokat programozok le. Cégekhez dolgozok be, kisebb-nagyobb munkákat csinálok. A honlapkészítés eléggé rutinmeló, a programozás viszont szinte soha nem az. Az ügyfeleknek egyéni igényeik vannak. Az utóbbi időben már többször megleptem magam, amikor erőmön túl olyan dolgokat valósítottam meg, amikről nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán képes vagyok megcsinálni. De mégis sikerült. Éjfél környékén már összefolyik a szemem előtt a világ, mentés, bezárás és lecsatlakozás a szerverről. Mehetek aludni.

Éjszakai barátaim

Éjszaka őrangyal vagyok. Sokszor felébredek. Hallgatom a neszeket, a konvektor kattogását az éjszakai sötétben. Ellenőrzöm, hogy mindenki rendben szuszog. Aztán visszaalszom, a következő ébredésig. Már 4:30. Már 5:15. Már 5:59. Mindjárt csipog. És tényleg. 6:00-kor halálpontosan és ellentmondást nem tűrően csipog. Egy szundi. És mégegy. 6:20. Itt az ideje felkelni. Rendbe szedem magam, majd családom hátrahagyva elindulok a suliba, újra. Hogy napközben tanár legyek, délután játszópajtás, éjszaka pedig programozó.

S hogy megéri-e? Persze. Megéri, mert így teljes az életem. Ezekkel a dolgokkal, ezekkel az emberekkel, ezekkel az érzésekkel. Hiszen mihez kezdenék magammal, ha mindezen dolgok nem lennének? Meglehet, felképelném magam minden este. A család fárasztó, de nagyon jó dolog. És ebben megint csak Charlie mondja meg az igazat:

És ha nem lesz majd, aki megvesse ágyad
és a félelem az estékre szárad
legyőzöd tudom, csak félek, hogy nincs győzelem.

Hill Climb Racing 2

Új addikt játék kerített a hatalmába, barátaim, ez pedig nem más, mint a Hill Climb Racing 2. Ez az oldalnézetes autóversenyes-ügyességi játék rendkívüli módon képes rabul ejteni és ellopni a kieső negyedóráimat, de úgy ám, hogy észre sem veszem, mennyire repül az idő.

Közel 4 évvel ezelőtt már írtam ennek a játéknak az elődjéről, akkor így fogalmaztam:

Mobilon most nagyon megy a Hill Climb Racing, ez a játék annyira jól sikerült, hogy nem lehet letenni, folyamatosan nyüstölöm a telefont, ami meg merül, mint állat, de akkor is, még egy pályát, csak még egyet meg kell csinálni. Néha még szünetben is játszom.

Hát, most már iskolai szünetben nem játszom, valamint a második résszel már nem merül a telefon állat módjára, de egyébként minden elmondott szó igaz: apró holtidőkben igyekszem szerét ejteni a játéknak, és egy-egy újabb versennyel végezni. A második részben már bemutatkozott a multiplayer mód is, egymás ellen lehet játszani barátainkkal, vagy véletlenszerű sorstársainkkal a világból. Remek mulatság!

Lássuk, mit is tud ez a nagyszerű játék! A játékmenet rendkívül egyszerű: a képernyő jobb oldalán a gáz, a bal oldalán a fék található, az irányítás ennyiben ki is merül. Persze a járművet érezni kell, tudni kell, hogy mikor melyiket kell nyomni, hogy megfelelő szögben, jó helyre érkezzünk egy gigantikus ugratás után, vagy éppen a városban a konténerek belsejében.

A legelső játékmód az adventure, vagyis a kaland, amikor a lényeg az, hogy az egyre nehezedő pályákon minél tovább tudjunk haladni úgy, hogy közben ne törjük ki apró sofőrünk nyakát, ne fogyjon ki a benzin, vagy éppen ne essünk bele járművestől a vízbe. Vidéken, erdőben, városban és hegyvidéken próbálkozhatunk, persze ezeket a szinteket a versenyek során megszerzett pénzünkkel kell feloldani.

A négy kalandmód

Indulás előtt egy kicsit tuningolhatjuk a járművünket. Ahogy egyre több versenyt nyerünk, úgy válunk jogosulttá újabb és újabb járművek vásárlására. Persze kezdetben mindegyik kicsit szerény képességekkel bír (vagy mondhatjuk úgy is, hogy ergya), később van lehetőségünk a motort, a gumi tapadását, a felfüggesztést, vagy pl. a képen látható Jeep esetében a bukócsöveket fejleszteni.

Indulhat a kaland!

Átkelek a függőhídon, aztán tankolhatok, plusz vár egy kis zsozsó is

Vigyázz, csúszik!

A verseny játékmód célja nem az, hogy minél messzebbre eljussunk, hanem az, hogy a négy pályán lévő versenyző közül elsőként érjünk a célba. Itt kettő-négy kört megyünk, minden kör végén 3, 2, 1 vagy 0 pontot kapunk a helyezésünknek megfelelően. Az nevet, aki a végén nevet: akinek az utolsó kör után legtöbb pontja van, az a győztes, viheti a trófeát.

Mindenki repül a dombtetőről

25 méter és bent vagyok!

Első helyezés, enyém a díj!

Mint tudjuk, általában, ami jó, az feltételekkel jó, természetesen ennek a játéknak is megvan a maga árnyoldala. Sőt, igazából két árnyoldala van: az egyik a függőség, amit okozni tud, elképesztően magával ragadó, aranyos grafikája van, az ember újra és újra csak még egyet akar vele játszani, holott tudja, hogy nem az lesz az utolsó. A másik árnyoldal a fejlesztők részéről teljesen érthető, de a játékosok számára szerintem borzasztóan zavaró iszonyat mennyiségű félperces reklám, amelyek megtekintése a játék során egyáltalán nem kötelező, viszont remek lehetőség nagyobb mennyiségű érme gyűjtésére, amivel aztán később fejleszthetjük az autót. Így nyilván végignézzük őket, így pl. forró kávé mellé tökéletes a játék: verseny alatt hűl a kávé, reklám alatt kortyolunk. :) A játékban kétféle pénznem van, a drágakő és az érme. Érmét drágakőért lehet venni, vagy versenyen lehet összeszedni, illetve reklámnézegetésért lehet kapni, drágakövet viszont csak nagyon ritkán ad a játék, viszont van lehetőség valódi pénzért is vásárolni – hát engem ennyire már nem szippantott be az alkalmazás.

Megérte "megnézni" a reklámot

Még jó, hogy lehet kapni. (Azért a grafikák aranyosak.)

Hogy még jobban magával ragadjon a játék, természetesen nem maradtak ki az achievment-ek, vagyis teljesítmények sem: a játék során különböző dolgokat kell teljesíteni egy-egy acsiért, mint ahogy azt már egyébként más játékokban megszokhattuk. Nekem még van mit csiszolnom (bár mondjuk nem gondolnám, hogy nálam a "nyerj 10.000 versenyt" valaha is meglesz, annál hamarabb ráunok az egészre).

Van kihívás bőségesen - ez természetesen csak egy részlet, a képernyő lapozható

Mindent összevetve egy remek játékot rakott össze a Fingersoft: feltelepítve és használva 125 MB-ot foglal a telefonomon, viszonylag gyorsan betölt, szórakoztat, teljességgel ellátja a feladatát. Pályából lehetne sokkal több, mint ahogyan az első részben is volt, talán a frissítések között lesz valami meglepetés előbb-utóbb. A grafika pontosan elég, kellően aranyos és kedves, a zenék és hangok jól el vannak találva. Elég kevés játékot tartok meg hosszabb ideig a telefonomon, ez viszont még egy darabig rajta marad, így ha osztályoznom kéne, mindenképpen jelest adnék rá.

• Az alkalmazás letöltése a Play áruházban

Szobrok a fagyban

Manapság nem esik jól a séta. Legtöbbször alig várom, hogy végre valami meleg helyre jussak. Fázik mindenem, és egyelőre nem is néz ki úgy, hogy rövid időn belül jobb idő lenne. Nem akarnék az időjárásról írni újra, az elmúlt két-három hétben több ilyen bejegyzés is született, azonban mindenképpen van valami, amit meg akarok mutatni, illetve megőrizni az utókornak, ez pedig nem más, mint négy kép, amelyen jól látszik, milyen remekül kiemelték városunk köztéri szobrainak szépségét a hét eleji mínuszok.

 Hétfőn korán reggel a városközpont felé vitt utam és ki tudja miért, lenyűgözött az, ahogy a dér a szobrok éleire fagyva kiemelte azokat. Olyan volt, mintha minden szobor egy élkiemelő szűrőt kapott volna Photoshopban. :-) Ha esetleg éppen nem láttad volna, vagy csak nincs kedved kimenni a hidegbe, most megnézheted itt:

A piacos fiú szobra

Kiss Tamás költő szobra

Illéssy János mellszobra

Kossuth Lajos mellszobra

Gyönyörűek, nem igaz?

Miért ónos az ónos eső?

Az ónos eső rendkívül érdekes folyadék: jégdaraként, vagy 0 fok alatti vízként (esőként) hull, de szilárd felületre érve azonnal megfagy. Nyilvánvalóan ha túl sok esik belőle, akkor egy idő után rendkívül vastag, csúszós felületet alkot mindenen, amin csak meg tud tapadni. Ezt talán tudjuk is, a kérdés csak az, miért hívják ezt a csapadékot ónos esőnek? Ón, vagy ólom van benne? A válasz természetesen nem – ennél jóval egyszerűbb oka van.

Ónos eső | forrás: superiorhirek.hu

Az elnevezést már többen próbálták kutatni, így például a National Geographic is, aki megállapította, hogy "az ón, illetve ónos szavunk ősi, finnugor eredetű, s egy 1138-ból származó írásos emlékben fordul elő először. Feltehetően az ősi onu, olnu szóból alakult át.". Az ólom egy ennél legalább 300 évvel fiatalabb szó, állítólag 1490-től található meg régi oklevelekben, de a két szó csak száz-százötven évvel ezelőtt különült el egymástól.

Az ónos és ólmos jelzők kapcsolata az esővel nem más, mint maga a felület színe és textúrája: a járdákra, utakra, parkok padjaira fagyott ónos eső gyakorta úgy fest, mintha fémmel futtatták volna be a felületet.

Ónozott kábelrögzítő bilincs | forrás: conrad.hu

Ha beteg a gyerek

Kevés szívbemarkolóbb érzés van a világon annál, mint amikor az ember gyereke beteg, és bár kapott orvosságot, orvos is látta, mégis alig kap levegőt a náthától, szörcsög álmában, forgolódik és zihálva alszik. Mi most lettünk túl az első nagyobb betegségen. Embert próbáló hétvége volt. Pénteken még semmi baj, szombat hajnalban már közel 40 fokos láz. Az ember azt kívánja, bárcsak minden bajt, mindent, ami fáj a kicsinek, inkább ő érezne. De ez sajnos nem így működik. A betegségek és vírusok minden gyereket megtalálnak, fejletlenebb immunrendszerük nem tud védekezni még minden ellen. A betegségek nyilvánvalóan fontos velejárói a cseperedésnek: szervezetünk ezáltal tanul meg immunis lenni egyik-másik nyavalyára, de a biológiai hatásaikon kívül azért a szülőket is a helyes, vagy helyesebb útra tudják terelni.

Megtanuljuk például értékelni a nap végén szanaszét dobált építőkockákat, a lakás legkisebb zugaiba is betolt kisautókat, amikre folyton rálépünk és a fiókból ezerfelé dobált zoknigombócok is mintha hiányozni kezdenének. Nincs annál szomorúbb, mint amikor a gyerek betegen átalszik egy napot, és a kisautók meg se mozdulnak, a fiókok nem csattognak és a zenélő játékokról is úgy gondoljuk, talán annyira nem is idegesítenének, ha egész nap zenélnének, csak végre a csemete játszana velük! De ő fekszik, lázasan az ágyban és zihálva alszik. Két nappal azelőtt még azért szidtuk az összes milliárdokból épült pelenkagyárat, hogy képtelenek egy olyan pelenkát legyártani, ami másfél óra alatt nem ázik át és nem csöpög a pisi a gyerek ruhájából. Most de jó volna, ha átázna! De a gyerek, hiába iszik, nem pisil. Dúrjuk a netet, ez a kiszáradás jele. Második, majd harmadik pelekacsere, pisi még mindig semmi. Aztán a következő cserekor egyszer csak pisilni kezd. Persze pelenka éppen nincs rajta, a pelenkázó és a környéke tocsog, de most nem tudunk haragudni emiatt: örülünk, hogy végre beindult a folyamat.

Amíg a gyerek az ágyban alszik, hirtelen ránk szakad a szabadidő, de nem tudunk élni vele. 1-2 percre elfoglaljuk magunkat, de agyunkban folyton az motoszkál: mi lehet vele? Vajon mennyire fáj neki? Lázas még? Csak csendesen fekszik a kiságyban és szuszog. Néha nyüsszent egy kicsit. Így telnek el a percek és az órák. Nagy ráértemben átpörgetem a napok óta felszaporodott hatszáz hírt, egyik-másikat elolvasom, de fogalmam sincs arról, hogy mit olvastam. Gondolataim állandóan, újra és újra a kiságy körül forognak: vajon mit álmodik? Szenved-e nagyon?

A már kívülről fújt Bogyó és Babócának egy epizódját se nézte meg ma senki. Túl nagy a csend. A kamra ajtaja sincs nyitogatva, nem rohangál be a kicsi, hogy valami csemegét keressen magának. A kávémat is egyedül kell meginnom, nincs senki, aki jönne a kiskanálért, hogy huncut vigyorral a mosogatóba dobja. Aztán amikor már pár perces megszakításokkal 24 órája alszik a gyermek, az ember beleesik a kétségbe. Vigyem kórházba? Kiszáradt? Mit kellene most tennem? Hagyjam? Ne hagyjam? Ébresszem fel? Senki sem tud segíteni. Egyre tanácstalanabbá válunk. Aztán, mivel késő este van, lefekszünk mellé, "alvás" címszóval, de órákig nem jön álom a szemünkre. Csak hallgatjuk, ahogy zihálva veszi a levegőt. Később, ahogy telik az idő, egyre inkább kisimul a légzése. Hallhatóan könnyebben van. Mocorog, helyezkedik.

Amikor pedig vasárnap reggel 6 órakor vihogva beugrik a "nagy ágyba" (ezzel rögtön leverve a vesédet) és befészkeli magát a helyedre, majd addig dúródik, amíg egy 10 centi széles sáv marad a tiéd, a legboldogabb vagy: átvészelte a legrosszabbat. A teste nem forró, nem süt, jó a kedve és bár az orra még mindig szörcsög egy kicsit, hálát adsz a sorsnak, a Mindenhatónak és mindenkinek, aki eszedbe jut. Még azon sem bosszankodsz, hogy semmi dolgod ma, mégis hatkor kell kelned, talán soha ilyen jól nem esett a korai kelés. Persze a folyamatnak még nincs vége: jópár nyűgös nap következik, mire visszaáll az élet a megszokott kerékvágásba, de már jó úton vagyunk.

A gyógyulás végre elkezdődött.

Hóesés és hófúvás

Jelezték előre, de igazából nem hittem nekik. Aztán mégis: január 4-én eleredt a hó a városban. Sűrű pelyhekben esett, egy kicsit olyan volt, mint gyerekkoromban. Régen még természetes volt, hogy télen állandóan rengeteg hó esik, aztán ahogy telnek az évek, egyre inkább eseményszámba megy egy-egy hóesés, vagy olyan extrém hideg, mint ami jelenleg tapasztalható odakint.

Ha a blogom 20 éves lesz, és már csak alig-alig lesz hó, talán jól esik újra megnézni ezt a felvételt, amit pár napja, a gimnázium ablakaiból készítettem.

Kipróbáltuk: Gboard billentyűzetszoftver Androidon

A Google Billentyűzetet váltó Gboard billentyűzetszoftver éppen a minap érte el az ötszázmilliós letöltést, ahogy azt a Mobilarénán olvastam nem is olyan régen. Alapvetően nem szeretem a QWERTY billentyűzetet telefonon: számomra nagyon kényelmetlen használni, nem találom el a betűket normálisan és még nem találkoztam olyan billentyűzetalkalmazással, ami meglehetősen hatékonyan korrigálni tudta volna a félregépeléseimet. Egészen eddig. Pár hete az évek óta használt hagyományos telefon-billentyűzet helyett kipróbáltam a Gboard-ot, azzal a gondolattal, hogy pár nap után úgyis halálba idegesít, és jön vissza az Xperia Keyboard, de nem így történt. A Gboard jobb, mint gondoltam.

Egyrészt abban, amiben eddig nálam minden egyes billentyűzetszoftver elvérzett eddig: elég csak a kiválasztott betű környékét megérinteni, a szoftver pár érintés után kitalálja, hogy melyik szóra gondoltam. Ráadásul képes tanulni az eddigi gépelési adatokból, ezáltal az általam gyakran használt, de egyébként a szótárban nem létező szavakra is működik az automatikus kiegészítés. Ha azt akarom leírni, hogy huclobár (ezt még a Google sem tudja, hogy micsoda), és előzőleg már valamikor lebetűztem ezt a szót, vagy leírtam a GMailben, netalán bármelyik más alkalmazásban, hát ő simán kitalálja gépeléskor. Nyilvánvalóan lehet fanyalogni, hogy megfigyelés alatt vagyok tartva és hogy a Google most már aztán mindent tudni fog rólam, de

1. ezeknek a szolgáltatásoknak a kényelme csak így biztosítható, valamint  
2. a Google amúgy is tud mindent, mindenkiről.

"Festékszóróval" - gyorsan gépelve alig pár betűt találtam el, a szoftver mégis tudja, mit akarok írni

Nagyon szuper, hogy egy komplett Google-keresőt pakoltak a billentyűzetbe, így anélkül lehet bármit megkeresni a telefonon, hogy ki kellene lépni az adott alkalmazásból, meg kellene nyitni a böngészőt, vagy a Google alkalmazást, megkeresni, kimásolni az adott szót... a G ikonra nyomva már kereshetünk is, a keresési eredményeket pedig a billentyűzet felületén kapjuk vissza.

Kereső egy chatablakban

Keresési eredmények

A billentyűzet teljesen testre szabható: mint a fenti képeken is látszik, magyar nyelv esetén a nálunk megszokott QWERTZ kiosztást kapjuk a QWERTY helyett, nyelvet (és vele kiosztást) váltani egy érintés, a billentyűzet mérete beállítható, valamint rengeteg szín és téma közül tudunk választani, beállítható, hogy az adott "gomboknak" legyen-e szegélye. Külön jó dolog, hogy ha összekapcsoljuk a Google-fiókunkkal, és ezt a fiókot több eszközön (pl. tableten és telefonon) használjuk, akkor azokat a szavakat, amiket az egyik eszközön megtanul, legközelebb már a másikon is tudni fogja. Ez különösen hasznos lehet akkor, amikor régi telefonunkat egy újra cseréljük, így nem kell minden egyes szót újra megtanítani a készüléknek, mint ahogy tettük ezt eddig.

Támogatja az egykezes gépelést, az ujjhúzásos gépelést (csak át kell húzni az ujjunkat a szó betűin és kitalálja, melyik szóra gondoltunk), van benne egy rakás smiley, működik a hangvezérelt gépelés (csak le kell diktálni a mobilnak, hogy mit akarunk írni és már gépeli is), valamint a kor igényeinek megfelelően egy komplett GIF-tárral tehetjük színesebbé a beszélgetésünket.

Röviden szólva tehát a Gboard hozza a Google-től elvárt szintet: az összes olyan funkciót tudja, amit egy billentyűzetszoftvertől 2017-ben elvárunk, sőt, még talán egy kicsit többet is. Évek óta az első olyan alkalmazás, amit hasonló hatékonysággal tudok használni, mint azt a billentyűzetet, amin már gyakorlatilag vakon tudok gépelni. Nálam még biztosan marad egy ideig...

Gyerekkel a boltban

Mindennapi életünkben számos probléma merülhet és merül is fel. Ezek egy részét minket sújtó istencsapásaként éljük meg, de csak addig, amíg meg nem születik az első gyermekünk. Ekkor rövid időn belül rádöbbenünk, hogy eddig arany életünk volt. Amikor aztán a gyermek elhagyja a másfél éves kort, akkor kezdődik az igazi kihívás: angyalkánkból előtör a saját akarat, a dac és a hiszti, amelyeknek csak sok-sok ősz hajszál árán tudunk gátat szabni.

Lássunk egy példát. Főzöl, de hirtelen rádöbbensz, hogy az ételhez valami nincs otthon. El kell menni a boltba. Bosszús vagy, mert hideg van, ezért fel kell venned a kabátot, esetleg sapkát, sálat, majd el kell sétálni, megvenni a hozzávalót, majd itthon folytatni a főzést.

Lássuk, hogy megy ez gyerek mellett! A főzésről most ne is beszéljünk, hiszen az egy külön kalandtúra, ha már járni tudó kisgyermek van a háztartásban. Csöppenjünk bele a történetbe onnan, hogy éppen a főzés közepén járunk, a konyha romokban, minden félkész, s éppen most ismertük fel, hogy indulni kell a boltba. Első körben addig űzöd a lakásban vihogó, sőt, tunyaságodon futás közben fennhangon kacagó gyermekedet, amíg el nem kapod. Nem egyszerű ez már, mivel ő minden kis helyre befér, te meg nem. De ha már megvan, akkor is 2 percig tart, amíg ülő helyzetbe imádkozod, hogy rá tudd adni a cipőt, amit már megint elfelejtettél megtakarítani, s ennek ékes nyomai már a kanapén vannak, mert megint elszaladt. Nem mered újra kergetni, mert az egész lakást összejárja, így vársz, hogy mikor érkezik vissza az Öltöztetés Szent Helyére. Ez újabb 2-3 perc, persze nem egyenesen jön, hanem kerülőúton. Most viszont ülni akar, hosszú percek és nagy ígéretek állítják őt újra lábra, hogy ezt követően már csak az overált, kesztyűt, sapkát, sálat és végül a kabátot kelljen ráadni. Ezen műveletek alatt a gyermek állandóan el kíván szaladni, a kesztyűnél már vagy hangosan röhög azon, mennyire béna vagy, vagy ordít, mert nincs kedve az egészhez. Amikor készen vagy, büszkén tárod ki az ajtót, de a gyermeked megbokrosodik. Nem indul. Ha megfogod és az ajtón kívülre teszed, sírni kezd. Bent meg már kezd rámelegedni az a nyolc kilónyi rongy, amit az elmúlt percekben aggattál rá. Felrobbansz, úgy érzed, de inkább kedvesen ígérsz valami földöntúlit, hogy végre elinduljatok.

A boltba vezető úton minden érdekes: az összes eldobott csikk, az őszi levelek, a pitypangok (mindegyik!), s ahogy haladtok előre, úgy válik egyre érdekesebbé a már megtett út. Így a gyermek visszafelé kíván indulni, amikor te még simán előrefelé haladnál, hiszen félúton sem vagytok még. Felveszed a kölyköt, de rájössz, hogy 12 kilót egy kézben vinni hosszabb ideig nem is annyira könnyű dolog, így elmondod neki szépen, hogy most le fogod tenni és hogy ő merre fog menni ezután, de a sanda vigyorból, mi orcáján elterül, nyilván tudod, hogy ez egyáltalán nem így lesz. Valóban nem, minden irányba menne, csak arra nem, amerre kéne. Kerülőúton mész, majd még a kerülőutat is megkerülöd, mire egy teljesen másik irányból eljuttok a boltba.

Menjünk már! | Forrás: www.parents.com

Az üzlet bizony a gyermek birtokolni akarásának egyik fellegvára. Szerencsére másfél éves korban még nem fejlődik ki az a bizonyos vásárlási láz, amelynek során a gyermek a mosószódát is legalább annyira a kosárba akarja rakni, mint a krémtúrót. A vásárlásnál egy dologra kell figyelni: ne tartson tovább 5 percnél, különben a kicsi egyre inkább fészkelődni kezd, majd később bizony hangot is ad elégedetlenségének. Ne legyenek hiú ábrándjaid: az, ami pár hónappal ezelőtt bejött (pl. hogy egy ötvenéves dízelmozdony hangját utánozva a bevásárlókocsival utat törsz a többi vevő között), már nem működik. Jobb esetben a gyermek csak szemöldökét felhúzva fog rád nézni, nem kacag, mint rég. Ezen akár fel is mérgelhetnéd magad, de felesleges: úgyis csak pár dologért jöttél, ami a főzéshez hiányzik. Bár kenyér sincs otthon. És most akciós az alma, csak veszünk egy párat... jól van, tudom, már negyed órája bent vagyunk, jogosan kezd el sírni a gyerek. A nyolc kasszából nyilván egy működik, öt másikban pedig a pénzt számolják, így a sor kétrét az üzlet végéig ér. Látva szenvedésed, egy bajuszos öregúr maga elég enged, erre a mögötte lévő három másik vén szatyor élből elátkoz az összes felmenőddel együtt. Miután a kasszában minden apród szétszórtad, elindultok kifelé, de újabb akadályba ütköztök: a fotocellás ajtóba.

A fotocellás ajtó valami elképesztően modern és varázslatos találmány, hiszen ha közelítünk hozzá, kinyílik! Ekkor viszont – a kellő csodálat jeleként – meg kell állni és nagy szemekkel figyelve egy tapodtad sem szabad mozdulni, hiszen nemsokára becsukódik, majd ha újra megmoccanunk... igen! Újra kinyílik magától! Valami ilyesmi játszódhat le a gyermek fejében az automata ajtók előtt, annyi azonban bizonyos, hogy ha nincs olyan szerencséd, hogy folyamatosan jönnek-mennek az emberek (tehát az ajtó állandóan nyitva van), akkor újabb hosszú perceket töltesz el az ajtónál, azt újra meg- és megcsodálva, közben kezedet letépik a megrakott szatyrok. Indulnál már, de a gyerek még mindig az ajtót nézi. Aztán már van változás, hol kiszalad (te utána), hol be (te utána). Jól néztek ki nagyon. Hamar elröppen az a tíz perc, amit ilyen módon játszva töltötök el, közben persze utolérnek a pénztárnál átkozódók és nem átallják azt suttogni maguk között (ügyelve arra, hogy te is meghalld), hogy na, pfff, ezért sietett ennyire...! 

Aztán a gyermek egyszer csak megunja és elindul. Teljesen másik irányba, mint amerre menni kellene, így rövid csatározás után arra az elhatározásra jutsz, hogy megint felveszed a kölyköt. Egyik kezedben a szatyrok, másikban a visító emberpalánta. A járókelők úgy néznek rád, mintha nyúznád a gyereket, de ez teljesen egyértelmű, hiszen amikor még nem volt gyereked, te is úgy néztél mindenkire, akinél ordított a gyerek, mintha nyúzná és persze biztosan arra gondoltál, hogy veled ilyen egyáltalán nem fog előfordulni. Aztán megint bebizonyosodik, hogy a gyerek már nehéz, leteszed, két lépés után elesik. A melletted elhaladó járókelők diskurálnak: láttad, hogy ellökte? Fú de köcsög! Kedved lenne utánuk szólni, de inkább a szipogó gyermeked lelkét ápolod, közben te magad is bőgsz egy kicsit, csak hogy összhangban legyetek. Letett szatyraidból elgurul az akciós alma, de nem számít... majd összeszedjük. Összeszeditek. Együtt, játszva. Aztán valami varázsütésre a gyermek eltalálja a helyes irányt, elindul hazafelé, szépen, a kezedet fogva, mintha mi sem történt volna. Jókedvű, nevetgél. Mintha a szatyrok se lennének már olyan nehezek, neked is egyre jobb a kedved.

Aztán végre hazaérsz, bejutsz a lakásba, leveszed a kicsiről a sapkát, sálat, kabátot, overált, kesztyűt és a cipőt, majd teát adsz neki. Elégedetten teszed le a szatyrot. Egyre jobb a kedved és rájössz, hogy a világ mégiscsak szép. Mosolyogsz, egészen addig, amíg be nem fordulsz a konyhába és eléd nem tárul a látvány, amit kis kiruccanásod előtt itt hagytál. Ja, hogy már elfelejtetted, hogy éppen a főzés kellős közepén indultál bevásárolni? A félkész kajákkal teli konyha gyorsan visszaránt a valóságba. A gyermeked állandóan láb alatt, mászik bele mindenbe. Úgy gondolod, adsz neki egy kis kekszet, vagy piskótát, hogy lekenyerezd vele... de egyiket sem találod a kamrában. Már konyul a szája, megérezte, hogy baj van. Keksz a szekrényben sincs. És sehol. Ő már hangosan bömböl, te pedig arra gondolsz, hogy éppen itt lenne az ideje boltba menni... újra.

Természetképek 2016-ban

Bár a tavalyi év vége felé meglehetősen háttérbe szorult nálam a kerékpározás, mint szabadidős elfoglaltság, azért voltak még aktív napjaim az évben, így több ízben lehetőségem nyílt bejárni városunk határvidékét. A tavalyi évben nem készült annyi fotó, mint az azt megelőző esztendőben, mégis azt hiszem, hogy ez a 77 kép szépen mutatja, hogyan vergődtünk ki a havas télből, majd hogyan lett ragyogó, gyümölcsérlelő az időjárás majd hogyan jutottunk vissza oda, ahonnan elindultunk. Nem csak Kisújszállás határában, hanem a városközpontban és közvetlen környezetemben is sűrűn kattogott a fényképezőgép (és a mobilom is mindig nálam volt), így volt miből válogatni a galériába.

A 2016-os évem természetfotó-galériáját a képre kattintva tekintheted meg.

Thozoo naplója a Facebookon

Álmatlanul forgolódsz, mert eszedbe jutott, hogy mindent elolvastál, csak a Thozoo naplójára nem jutott időd? Szerettél volna kommentelni, de nem volt energiád kettőt kattintani a bejelentkezéshez? Rettentően idegesít, hogy mindig lemaradsz az új bejegyzésekről, mert állandóan csak a Facebookot nyomod? Mától semmi sem lehet kifogás: most már minket is megtalálsz a Facebookon! Ha tetszik a naplóm, kedveld és kövesd Facebook-oldalunkat, így mindig az elsők között értesülsz az új bejegyzésekről. S ha kommentelni szeretnél, ne fogd vissza magad ott sem.

Várunk benneteket Facebook-oldalunkon is!