Fő a biztonság

Az emberek nagy része meglehetősen mostohán kezeli a saját személyes cuccait a saját számítógépén – legyen szó az interneten használt jelszavakról, vagy a számítógépen tárolt olyan fájlokról, amelyek hiánya akkor lesz fájó, amikor véglegesen elvesztek.

Ezen blog hasábjain már volt szó arról, hogy hogyan érdemes ügyes jelszavakat kitalálni, ennek ellenére közvetlen környezetemben tapasztalom, hogy még mindig vannak olyanok, akik a felhasználói névvel pontosan megegyező jelszót adnak meg a neten, aztán meg csodálkoznak, hogy „feltörik” az accountjukat. A „feltörés” itt azért erős szó, mert lényegében ilyenről szó sincs: kihasználják az illető butaságát. Legutóbb az történt, hogy egy rejtélyes ismeretlen belépett egy közeli ismerősöm internetes farmjára, vett ezt-azt és learatott mindent. Azt kell mondani, hogy ez ugyan nem jött rosszul annak, akihez rútul beléptek és nem is igazán érthető, hogy a „támadó” milyen célból tette mindezt (bérmunkás lehetett), viszont rendkívül rosszul tud esni, ha az ember, belépve egy megszokottnak vélt helyre, nem azt találja ott, amit találnia kellene. Ezután persze vészes jelszóváltoztatás történik, de ez pontosan olyan, mint amikor a lakásunkba való betörés után szereltetünk fel riasztót.

A bajt mindig meg kell előzni, nem pedig utána siránkozni rajta.

A biztonsági mentésekkel ugyanez a téma. Amikor még ifjú voltam és bohó, kihívásnak éreztem, hogy mások összebarmolt számítógépeit telepítgessem újra. A dologban nem ez volt a legszebb, hanem az, hogy az egyáltalán nem induló, valahol a szekrény alatt porosodó számítógépekből a fontos adatokat először le kellett menteni, majd csak utána mehetett a friss telepítés. Jártam egy pár háztartásban és általános tapasztalat, hogy senkinél, tehát az emberek 0%-ánál volt friss biztonsági mentés az adatokról. 1-2 olyan ember volt, aki már kiírta valahová pl. a nyaralási képeket, vagy hasonlókat, még évekkel a meghibásodás előtt (azóta persze újabb, tetemes mennyiségű adat keletkezett). A biztonsági mentés, véleményem szerint, nagyon fontos, főleg olyan környezetben, ahol sok minden történik a számítógépeken. Nagyon rosszul tud esni, amikor egy operációs rendszert újratelepítve arra döbbenünk, hogy az eddigi fotóinkra már csak emlékezhetünk, vagy hogy a játék, amibe órákat öltünk azért, hogy újabb szintre jussunk, kezdhető elölről. Apróságnak tűnnek ezek, de rendkívül hatalmas problémává tudnak nőni, amikor bekövetkezik a baj. (Erről egyébként külön passzusokban emlékeztünk meg, szintén e blog hasábjain, régebben. Egyik itt, a másik itt.)

Volt, aki úgy nyilatkozott, hogy neki bizony nincs pénze arra, hogy külön meghajtót tartson fenn azért, hogy arra biztonsági mentsen. Ez nem lehet kifogás: ma már minden számítógépben van DVD-író, és egy-két gombóc fagyi (vagányabbaknak: fél doboz cigi) áráért újraírható DVD-t is lehet kapni, amire pár perc alatt elkészíthető a friss mentés. Ha pedig internet-kapcsolattal is rendelkezünk, akkor még egyszerűbb a dolog: online tárhelyekre ingyen fel lehet tölteni a cuccainkat, hogy mindig meglegyenek (ennek nagy előnye, hogy bárhonnan le is tudjuk tölteni őket). Véleményem szerint kisebb fájlok legegyszerűbb archiválási módja az, hogy egy hosszú jelszóval ellátott RAR fájlba tömörítve feltöltjük azt a Google docs webhelyre, egy olyan accounttal, amit csak erre használunk.

Általános közvélemény-kutatás következik biztonság témakörben.

Magyar Bajusz

Mindig is csodáltam az asztalosmesterséget. Legutóbb akkor találkoztam vele, amikor lakásunk szépítése érdekében több fali polcot is rendeltünk, tegnapelőtt pedig azért, mert (szintén a lakásunk szépítése céljából) a nappali szoba és a konyha közötti falban vágott rés körül egy fa berakást eszközölt a Mesterember. Hozzá kell tenni, hogy a polcok és a burkolat két különböző asztalostól származik, ennek ellenére csodálom a kreativitásukat és a hozzáértésüket.

Hogy a történet teljesen érthető legyen, az elejéről kezdem. Amikor annak idején ideköltöztünk jelenlegi lakásunkba (1. rész, 2. rész), akkor érzékeltük, hogy a nappali és a konyha között egy négyzet alakú rés van vágva a falba. Feltételezzük, hogy azért, hogy a délutáni órákban igen sötét konyha több fényt kapjon. Szeretjük a lakásnak ezt a fajta kialakítását, még akkor is, ha a konyha elég kicsi, viszont főzés közben tudunk egymással beszélgetni, vagy ha vendégek vannak sem probléma, ha tevékenykedünk egy kicsit a konyhában. Ugyanakkor ez a rés olyannyira puritán a maga valójában, hogy szinte kiáltott azért, hogy valamivel díszítsük. A kezdet kezdetén függönyre gondoltunk, de aztán elvetettük ezt az ötletet. Később az egészet kicsi polcokkal akartuk tele pakolni, de akkor pontosan az veszett volna el, amiért szeretjük ezt a rést, nevezetesen hogy lehet egymással beszélgetni.

Végül is leendő apósom adta meg a jó ötletet: eköré a rés köré bizony faberakás kell, és az egésznek a belsejébe faburkolat! Hihetetlen jó ismeretségei révén asztalos kollégájával összerakosgatták a burkolatot és tegnapelőtt le is szállították nekünk. Gyönyörű szép, színtelen lazúrral lekent keret ez, aminek külső formája az úgynevezett "magyar bajusz" alakzatot testesíti meg. Ezt a formát sokszor látni kerítéseken, de ott mégsem mutat olyan szépen, mint itt a mi lakásunkban.

Nem kell arra gondolni, hogy itt minden flottul ment! Elvileg minden méretre készült, anélkül, hogy az asztalos egyszer is járt volna itt. Szépen leméregettem mindent, amit kellett: fent, lent, középen, hosszúság, magasság, mélység, aztán kiderült, hogy a hozott keret végül is fél centivel szélesebb, így nem fér be a résbe. Na, lett is felbolydulás! Az asztalos azonban egyáltalán nem esett kétségbe. Én valószínűleg sikítottam volna, ha velem történik ez, de ő már lelki szemei előtt látta, hogy hogyan lehet megoldani a problémát. Ebből levágunk, azt áttesszük, kicsit kiegészítjük, pikk-pakk egy óra múlva minden bele lett vágva a résbe. Felkészülve érkezett, mivel fűrész, csiszoló, derékszög, ceruza, fúró, csavarhúzó... egyszóval minden volt nála! Még a facsavarok leragasztására szolgáló apró matricapöttyök is kerültek elő. Én először azt sem értettem, hogy mi történik az átalakítás során, de aztán megvilágosodott előttem minden. A keret be lett illesztve, a díszítés fel lett szerelve, így a lakásunk vizuális értéke újra nőtt egy picit. Még egy-két újracsiszolt helyen kell lazúroznom egy keveset, de az már igazán csak részletkérdés

A konyha és szoba közötti átadónk így csinosodott ki:


Ugye szép lett? :)

Szombati helyzetjelentés

Kellemes szombatot minden blogolvasónak!

Fordulóponthoz érkezett az életvonalam, mert OKJ-vizsgát letenni szándékozó rendszergazda-jelöltek vizsgadolgozatait javíthattam, életemben először. Ez nem sokban különbözött a szokványos dolgozatok javításától, egyébként, de mégis a tudat, hogy ilyen Rettenetesen Fontos pozíciót tölthetek be, kellemes érzéssel töltött el.

Egyébként amikor nem ezt csinálom és nem is tanítok, akkor élvezem a szakdolgozat és portfólió leadása utáni semmittevést, még egy ideig. Hadd ne mondjam, hogy csoporttársaim jóformán mindannyian megkapták már a jegyüket a portfólióra, én persze még nem. Ez azért nem lep meg, mert gyakorlatilag a portfólió elbírálását végző egyetemi tanerő eddig sem tanúsított túlzottan nagy érdeklődést irántam, vizsgatanításomra nem jött el, azt videóra kellett rögzítenem, szóval így már meg sem lepődök azon, hogy az ő értékeltjei tudják meg a jegyüket legutoljára, köztük én is.

Nem nagyon volt még olyan blogbejegyzés, amit lázmérővel a hónom alatt írok, de ez olyan. A tegnapi nap valami kritikus volt, két óra alatt megfájdult a torkom, lázas lettem és jártányi erőm sem maradt. Az éjszakám ezáltal rettenetesre sikeredett. Ma viszont érdekes műsor lesz a Discovery-n (a japán földrengésről lesz szó 20 órától, 2 órán keresztül), remélem, hogy nem fogok bealudni és végig tudom majd nézni, mert egyébként hihetetlen fáradtság gyötör.

Na de távol álljon tőlem, hogy panaszkodjak. :) Ennyit mára, holnap a magyar bajuszról lesz komolyabban szó, érdemes lesz velünk tartani.

Kicsi a világ

Csíkos szatyorban retek és csirkemellfilé pihent – így tértünk be a piacról a karcagi lila mobilos üzletbe. Azon szent céltól vezérelve mentünk, hogy jegyesem folyton-folyvást lemerülő telefonjába új, strapabíróbb akkumulátort vásároljunk. Kisvártatva ránk került a sor, egy igen kedves hölgy kérdezte, miben segíthet. Elmondtuk nagy bánatunkat, mire ő a színfalak mögé osont és szomorú hírrel jött vissza: jelenleg nincs készleten a cucc, de keddre tudnak rendelni.

Vacillálni kezdtünk: rendeljük, ne rendeljük? Jöjjünk át azért külön Karcagra megint? Mondjuk a hölgynek megszeppenve, hogy hát nem is tudjuk, nem vagyunk Karcagiak, hogy legyen, mint legyen, igencsak tanakodtunk. A tőlünk balra eső pultban egy fiatalember reánk szegezte tekintetét, majd imígyen szóla:

– Nem kell azért külön átjönni, majd átküldetjük Kisújra.
– A kisúji lila mobilosba? – kérdeztem én.
– Nem – mondja, – hanem a suliba.

Ë?! mondom. Említettem volna én, hogy suliban dolgozok? Nem, egészen biztosan nem mondtam. Akkor honnan tudja?

– Megneharagudjonmár – replikáztam – de honnan tudja maga, hogy nekem közöm van Kisújon egy sulihoz? Elhiszem, hogy a számítógépe borzasztóan sokat tud ott maga előtt, de annyira még az sem lehet okos.

– Oda jár a fiam – azt mondja.
– És ki a maga fia? – kérdeztem, akkor már mindinkább vágyva az igazságra, mint amikor egy bűvésztrükk megoldását próbálja feltárni az ember.

Elhangzott a név, bár hozzá kell tennem, számomra semmit sem mondott, mivel – mint utóbb kiderült – nem tanítom az úriembert. Ennek ellenére rendkívül hízelgőnek találom, hogy hét év alatt ez volt kb. a harmadik alkalom, amikor beosztásomnak köszönhetően apró prémium szolgáltatást vehetek igénybe díjtalanul.

Apró meglepetések a hétköznapokban, amik könnyebbé teszik az életemet. Köszönöm innen is, előre is!

Péntek 13 - Leállt a blogger

Hát nincs túlzottan nagy szerencsém a blogba való írással. Egész délelőtt nem volt elérhető a blogger.com, pedig annyira írhatnékom volt már ennyi kihagyás után. Biztos a péntek 13 miatt van. Éppen eme szerencsétlen esemény miatt délelőtt lenyírtam a füvet az utcán, remélve, hogy ez a mágikus péntek 13-i nap nem tréfál meg – és valóban nem is tréfált meg. Pedig ilyenkor aztán válogatott borzalmak és kegyetlenségek történnek. Legalábbis azt mondják azok, akik ráérnek ilyesmikkel foglalkozni. A legrosszabb dolog, ami történt velem, hogy a gigászi méretű falevél-összehúzó szerszám elvesztette egyik szemfogát, amikor udvarunkon a hátsó csalitosban levágott dzsungel szénáját húztam össze boglyába. Teljesen földműves leszek már.

Nem írtam majdnem egy hétig a blogba. Most írnék, erre nincs blogger. (Ezt is Google Docs-ba írom, majd ha újraindul a blogmotor, akkor átpakolom oda.) Azért, meg kell mondjam, a blogmentes napok nem teltek tétlenül. Készül rendületlenül az új zenei albumom, ami valamikor nyár végére születik meg. Eddig még bő 14 percnyi anyagot írogattam hozzá, de most, hogy lementek a nagy nyűgök a nyakamról, több időm van zenélni és azokkal a dolgokkal foglalkozni, amiket igazán szeretek. A legutoljára komponált nótát nagyon szeretem, igazán el lettek találva a hangszerek. Ez az első nótám, ahol nem volt elég a Reason 14 csatornás keverője, ügyesen egy újabbat is hadrendbe kellett állítani, hogy minden úgy szóljon, ahogyan én akarom.

Ma, mivel nem lehetett blogolni, hozzáfogtam a számítógépen található iszonyatos mennyiségű cuccot kiírni DVD-re. Meg kell mondjam, ez az elfoglaltság nem tartozik a kedvenc teendőim közé. Fontolgatom egy SSD vásárlását, hogy a számítógép indulása és a különböző, gyakran használt programok betöltése még gyorsabb legyen. Végiggondoltam és végignéztem, hogy a 13 hónapja feltelepített (és azóta tökéletesen működő) operációs rendszerem alá mennyi cuccot sikerült feltelepítenem, és arra jutottam, hogy nekem egy 128 GB-os SSD-re van szükségem. Sajnos még csillagászati az ára (számomra), így inkább egy 1 TB-os merevlemezen gondolkodom, aminek ára töredéke az SSD-ének, de ügyes átszervezésekkel gyorsítható lenne a számítógép a merevlemezek terhelésének elosztásával. A jelenlegi rendszer küzd betegségekkel, amiket egy harmadik merevlemezzel át lehetne hidalni.

Hát, ez történt ma, amíg nem volt blogger.com. A státuszoldalon már megjelent, hogy mindent megtesznek a hiba elhárításáért. Én még nem is tapasztaltam ilyen hosszú leállást. Amint lehet blogolni, ez a cikk is kikerül az oldalra. (Amint látod, azóta minden működik, mivel elolvastad ezt a bejegyzést.)

IMAX 3D

No, hát ezt is megértem: sikeresen megtekintettem egy 3D filmet egy IMAX moziban.

Nem is olyan régen olvastam egy cikket a hwsw.hu-n, amiben arról írtak, hogy digitálissá vált az eddig filmes IMAX mozi a budapesti Aréna Plázában. Meglehetősen fogalom nélkül voltam akkor még a technikát illetően, holott tudom, hogy ez a formátum kifejezetten a hatalmas méretű vászonra készült filmekről híres. Mivel nagy méretű vászonra vetítenek, ezért a használt film (vagy digitális anyag) mérete is jóval nagyobb egy hagyományos moziénál, egyszóval valami fantasztikus élménynek kell lennie ahhoz, gondoltam én, hogy elmondhassam: igen, az IMAX tényleg valami más.

Hogy kezdődött?

Nos, Magyarországon a Cinema Cityben tudunk IMAX mozit megnézni, a fentebb már említett plázában. A Cinema City weboldalán lehetőség van minden kötelezettség nélkül jegyet foglalni: ha nem megyünk el az adott előadásra, akkor fél órával az előadás megkezdése előtt más is beülhet a helyünkre. Ha viszont lefoglaljuk a helyet, akkor biztos, hogy ha időben érkezünk, miénk a hely, oda ülünk, ahova előzőleg kiválasztottuk. Mi a következő két kis piros helyet választottuk ki, elsőként:


Kaptunk a foglalásról egy kódot, ezt jól feljegyeztük.

Hol is zajlott?

Az Aréna Pláza nagyon könnyen megközelíthető, mivel a Keleti Pályaudvar mellett van. Mi ugyan a Nyugatiba mentünk, de egy kis villamos + egy kis séta kellett, hogy átvegyük a Pökhendi Pesti stílust. Ez jól is jött az Aréna Plázában, mivel egyik-másik helyen olyan eladók voltak, hogy csak pislogtunk, mint a lápi póc, ahogy azt Gizel nénéd mondotta a minap. Na, lényeg a lényeg, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahol a jegyet megkapjuk. Bemondva a rendelési kódot rögvest tudták, hogy melyik előadásra, mikor, hova akarunk ülni, így ez jelentősen meggyorsította a vásárlás folyamatát. Szerencsére bankkártyával is lehetett fizetni simán, így ez sem lehetett akadály. Megkaptuk a jegyünket. A mozi előtt elmentünk ebédelni egy kínait.

A tikettjeink

Kaja után visszacsattogtunk a helyre, ahol üldögéltünk egy keveset, merthogy éppen a termet takarították. A várakozó hely igazán impozáns.

Várakozás a moziba való belépésre

Amikor eljött az idő, akkor a jegy ellenében megkaptuk hatalmas bögöly IMAX szemüvegünket. Eredendően szemüvegeseknek szóló információ: van belőle akkora, hogy a szemüveg elé lehet tenni, bár másfél óra után feltöri az ember fülét, mert két szemüvegszárat próbálunk beszuszakolni oda. Fontos információ, hogy az IMAX szemüvegek szárai nem behajthatók, a szemüvegeken látható szigetelőszalagozásból ítélve ez sokaknak nem volt egyértelmű. Én magam is önkéntelenül össze akartam hajtani a film kezdetéig, de aztán törés nélkül rájöttem, hogy nem fog sikerülni. :)

A szemüvegek beszerzése után egy ilyen járatban mentünk le a moziterem előtt található újabb várakozóba:

Kicsit nem figyelsz oda, felborulsz

A lenti váróról és a teremről azért nem készítettem képet, mert az ajtón válogatott borzalmakat ígértek be felsorolásszerű leírásban azoknak, akik mozgóképfelvételre alkalmas eszköznek még csak a nevét is kiejtik a szájukon. (Ilyenek voltak ott, hogy "elvezetik", "rendőrség", meg hasonlók.) Mivel nem akartam életem végéig egy török börtönben szenvedni egy fotó miatt, ezért most – bocsássátok meg, de – a belső részről nem kaptok képet, oda magatoknak kell bejutnotok egy ízben.

Milyen volt?

A Thor című mozit néztük meg, amiben viking istenek jöttek-mentek a világok között és azt kell mondjam, hogy jobb filmet talán nem is választhattunk volna arra, hogy a 3D-s filmélményt megtapasztaljuk. Nem csak a látvány, de maga a film is jó volt, nekem tetszett, jól éreztem magam. Meglepő módon két óra sokkal másképp telt el így, mintha itthon néztünk volna filmet: szinte alig vettük észre, hogy mennyire telik az idő. A 3D-t pedig nehéz úgy leírni valakinek, aki még nem tapasztalta meg: különböző részletek történnek az ember szeme előtt, körbeveszi a hóesés, az eső, szinte benne van a történetben. Nagyon szuperül lehetett érzékelni a hatalmas tereket, repültünk, pörögtünk... remek volt.

A film plakátja

Nem csak a kép, de a hang is brutálisan jó: dörög ahol kell, érthető a szöveg és hihetetlenül hangosak voltak pl. a csatajelenetek, a robbanások. A mélynyomó robajától remegett az egész terem, ami még jobban elősegítette, hogy a történet részeseivé váljunk és elhiggyük, hogy az egész ott történik előttünk. Voltak olyan kameraállások, amikor a 3D szemüveg és a hatalmas vásznon történő események hatására olyan volt az egész, mintha színházban lennénk.

Mindent összevetve azt mondhatom, hogy nem bántuk meg a rá költött összeget és olyan élményeket ébresztett bennünk ez az esemény, hogy újabb filmek moziban való megtekintését tervezzük az elkövetkezendő hónapokra. Az IMAX 3D-t egyszer kipróbálni kötelező, mert sokkal másabb élmény az otthoni mozizáshoz, de még a normál mozihoz képest is.

Élmény, na. Jeles (5).

Esélynövelés

Magyar embernek aztán igazán megéri csokis nyereményjátékot szervezni. A magyar ember leleményes, találékony és legfőképpen csak nyerni szeret, viszont a játék mögött megbúvó marketing-gépezetet táplálni nem. A gyártók bénasága azonban elősegíti a leleményességet. Pl. egy régebbi játékban a Mars és Snickers csokik közül a "Gratulálunk, nyertél..." kezdetű szöveg a csomagolás belső oldalán olyan hosszúra sikeredett, hogy a kezdőbetűk kilátszottak a külső csomagolásra, így könnyebben meg lehetett állapítani, hogy melyik csokiból profitálhatunk egy újat. :-)

Most a Sport szelet nyomatja a "Minden 4. nyer" szlogenű játékát, amivel – nem egyenletes eloszlás szerint – minden 4. csokival egy újabbat (a legkisebb kiszerelésű Sport szeletet) lehet nyerni. Ezen már nem látszik át, hogy nyert, vagy nem nyert, de jómunkásemberek megtalálták a módját a hatékony felderítésnek. Eszembe nem jutott volna, hogy a legkisebb kiszerelésű Sport szeletnél csak a külső csomagolást kell leszedni, hogy megállapítsuk: nyertünk-e vagy sem. Volt viszont akinek ez eszébe jutott és gyakorlatilag a klasszikus brute force módszerrel való próbálkozás eredményeképpen fellelhetők a nyerő csokik. Ennek végeredményeképpen a barbár vadembereknek köszönhetően az üzletekben mostanában ilyen elrendezésben lelhető fel a kicsi Sport szelet:

A csokimaffia pusztító erejének nyomai

Hát, a bontogatás is egy algoritmus, ami ugyan nem hatékony, de működik.

Gizel nénéd aranylánca

Mondanak ezëk mindënt. Mongyák a kisbótba, hogy gyön a világvége, mongyák, hogy majd a mëvváltó lëssz péntëkën a pijacon, mëg lëhet kérdëzni űtet, hogy akkor merre forogjunk seggel, mëg merre érdemës mënni, de én ezëkbe nem hiszëk. Anná' jobban aképp gondollom, hogy ëgyre több a zsivány, sëmmirekellő.

Mútkorába sëprëm az ámbitus ajját, gyön a Zelenák-gyerëk az uccán. Rámkijátott, "Gizëlnénnye", majd' szívinkfartust kaptam, amikor azon a heréttmacska hangján mëgszólalt. Mondom mi a zíz van mán veled, csak így fínoman adagoltam. Aszongya nekëm, ha valaki gyön, hogy vëgyek tűlle ékszërt, nëhogy vëgyek, mer' csaló járkál errefele. Többen monták. Hát hunnan is lënne nekëm pézëm arra, te, sátánfattya?! Ezzel oszt' elmënt a gyerëk. Krahácsolt az ucca vígiig, hallottam tisztán. Tellik-múlik az idő, éppen a Fánglit verëm këgyetlenű a kert gërádján, mer' a rihes dög mostanába' csak rájár az aprólékra. Ëccër oszt' zörgetik a kaput. "Melyik mán aaa?!" - kérdëztem, mer' a Fánglival csak nem végeztem addigra. Mongya, hogy kicsoda, de nem hallom, mer' üvölt a Fángli kínnyába. Hát csak elindullok elejbe, hogy látnám mán, melyik nem bír a vérivel. Gyerëkëk, ëggy akkora darab embër átt a kapuba, hogy ahogy kinyittam a kaput, hát nem tudott vóna előrefele bëgyönni. Úgy mëgijettem tüle, hogy bëvágtam a kaput, ëggy üdvözlégy márija malaszttal tejjest végigmontam, oszt' mëgint kinyitottam, nem-ë káprázok, mer' az új gyóccërtű, amit a Gektizál helyëtt írt fël nekëm a doktor, borzasztóan összezavarodok. De oszt nem kápráztam, mer' rákezte a nagy embër:

– Hogy maga milyen szép, asszonyom! – aszongya nekëm. Városi ficsúrossan beszétt, mángyanús. – Ëggy baja van csak, hogy nem visel aszöszoárt – aszongya. Hát, mondom néki, jánykorom óta nem járok pëndëly mëg lajbi nékűl, nekëm illyet në mongyon! Különben is hunnan lássa? Röggönyszëme van tán kendnek? – aszondom. Nem úgy mongya ű – aszongya. – Kéne magára némi arany – aszongya. Na, abba a pillanatba belém vágódott a Zelenákgyerëk, hogy aszongya nekëm nëhogy vásárojjak ezëktű, mer' kirabolnak, de mán ekkor oszt' elém tëtte azt a mééénkű sok aranláncot mëg gyűrűket, te, gyönyörűjeket! Ëggyik-másik maj'mësszólalt, ollyan csudálatos vótt, hát mondom ez mán csak képtelenség, hogy hamisíjják az aranyat! Csak mëgösmerem hogy csillog a napba! Nézgélődök ott, alkudozok vele, csűrjük-csavarjuk, de oszt' csak nem akarja lëjjebb annyi az árat, mer' nekëm ëggy lánc oszt végkípp mëtteccëtt. Ollyan, mint ami anyámé vótt, csak elhagytam hetvenkettőbe, amikor a dándogkiálításra mëntünk a Dezsővel, oszt' az ëggyik bestye dög mëgkergetëtt. Elestem, biztos ellöktem a láncot, mán csak otthon vëttem észre, hogy odavan. Két napig ríttam.

Na, elég a'hhozzá, hogy mondom néki: mëgvárjon, mënnézem maratt-ë valami a nyugdíjbú! De úgy próbájjon bëgyönni a kapun a mérettye ellenire, hogy istenëmre fejbe kólintom a viharlámpával. Mënëk be, dúrom a bukszát, hát csak tanáttam rá valót, hogy az Úr fëlëttem a kezemet nem törte el abba a szúrásba. Mënëk kifele, adnám oda néki, hát aszongya:

– Ha kettőt vësz, nénnye, odaadom az ëggyiket félárba.

Mëgvallom mán így utólag, vót ott ëggy gyűrű is, amit legutójára tán Sülysápon láttam a búcsúba, azóta is bánom, hogy nem vëttem mëg, így oszt' csak addig forgattuk a szót, csak addig csábított-kábított ott éngëm a dëbëlla, hogy csak mëgvëttem a láncot mëg a gyűrűt is. Még mëg is köszöntem, hogy a helyembe hozta. Rögvest mëntem befele a tükör elé, illëgetëm ott magamot, hee, akkar a rosszjányok, millyen szép lánc, millyen szép gyűrű. Magamon is hattam avval a lendűlettel.

Másnap oszt' úgy gyött ki a lépés, hogy nem vótt otthon kënyér. Mondom csak el këll mënnëm az ábécébe, mer' ha nem tudok ënni, fëlforgok, mint a Volosinovszki Pityu díszpapagája, amelyik mindég aszonta, ha macskát látott, hogy "Küküllő", a zíz ëtte vóna ki a szëmit. (Álatok beszének, sátánság. Ha a Fángli ëccër is mësszólalna, én istenëmre mondom, hogy fëláldoznám.) Mënëk a bótba, nézëgetëm, hogy mit nem vëszëk mëg most së, mer' pézem az nincs, gyön szëmbe az a kis-csëpp huszkilós pultosjány, ismerjük mán ëgymást, mëg tán szëgrű-végrű rokonok is vónánk, de lëtagadom, hee. Aszongya: Gizël mama, maga mëg hogy néz ki? Nézëk ottan, pislogok, mint a lápi póc, erre aszongya nekëm, na győjjön csak be a mozsdóba. Bemënünk (jelzëm, jó retëkség vótt, abba a bótba së mëgyëk többet), elejbem lök egy tükröt, aszongya nézze mán mëg! Hát belenézek, úramfija, hee! Mindënëm úgy néz ki, mint azok a felfújt izmos embërëk ëgy szál fecskébe a tévébe, mikor mutogassák az eres testüket, hee! A pofám vígig kenve aranyporral, a kezem is, amelyikën a gyűrű vótt. A lánc mëg csak ilyen fekete szëmét, a gyűrű is. Hát csak átvágott a nagy darab kufár, hogy fordújjon mëg benne a cipó, akárhun van is. Na, lëmostam nagy nehezen, de ráadású úgy kotricoltam hazafelé a szégyëntű, hogy végűl oszt' kënyér së lëtt véve. Szombat-vasárnap maj'mëhhaltam, épp csak ëggy csëpp krumplilevest tuttam főzni, ëgyebet së. Hetfűn bótnyitásra ott vóttam.

Hallgassatok mindég az okos szóra, gyerëkëk, tanújjatok a vín Gizelbű. Dëbëlla embër mëg ha mëgál a ker'kapuba, hát úgy verjétek el lánccal, hogy attú kódujjon.

Gizël

Az én művem kész

Az elmúlt napok megfeszített munkájának eredményeként elkészült a portfólióm, ami rendkívül barátságos, tekintve hogy február óta készül a maga csendességében. Ez a munka a féléves tevékenységemnek egyfajta tükre: jól nyomon követhető, hogy hogyan terveztem meg a tanítást, hogyan vittem azt véghez és ki hogyan értékelte azt a hozzáértők közül.


Közben, még megfeszítettebb munkatempóval, a szakdolgozatom is elkészült, de még nem tudom, hogy a konzulensem, aki a munkámat megfelelő mederbe terelgetné, majd hogyan vélekedik a végleges verzióról. Ha minden jól megy, akkor ma kiderül, hogy kell-e még vele dolgoznom, vagy megfelelő ebben a formájában. Ha megfelelő, akkor már csak a portfólió-védés és a záróvizsga van hátra, aztán befejeztem két éves egyetemi tanulmányaimat. Elvileg valamikor júliusban ér véget a nóta, de pontos időpontot még senki nem tudott mondani. Végül is még csak éppen elkezdődött a májusi hónap.

Ezeket a dolgokat, hogy későbbre is megmaradjanak, mindenképpen meg kellett írnom a naplómba, ahol már eddig is nyomon lehetett követni a fejlődésemet, hiszen ezzel a bejegyzéssel együtt összesen 34 született "mesterképzés" címkével, ezeket könnyedén végig lehet mazsolázni, csak a címkére vagy ide kell kattintani.

Holnap hajnalban Gizel nénétek szórja májusi gondolatait, érdemes lesz idelátogatni!