Thozoo naplója

Geotagging

2012-01-28T13:45:00.000+01:00

Hűséges macskabarát kommentelőnk, Penya hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy régebbi posztból kiderül, hogy hol is lakunk egészen pontosan. Úgy jutott az információhoz, hogy a blogon megjelenő, telefonnal készített képet lementette, majd (mivel a képek eltárolják készítésük helyét) megkereste annak helyét a térképen. A kép készítésének helye azonban meglehetősen pontatlan is lehet. Nem tudom, hogy kinek milyenek az okostelefonos szokásai, én senkivel sem találkoztam még, aki egész nap bekapcsolt GPS-szel járkált volna csak azért, hogy ha elkészít egy fotót, az biztosan a pontos tartózkodási helyét tartalmazza.

A komment hatására felülvizsgáltam az eddig telefonnal elkészített fotóimat és azt kellett megállapítanom, hogy pár fotónál bizony egészen pontosan eltalálta a készülék azt, hogy hol fotóztam, holott a GPS nem volt rajta bekapcsolva. Pár, főként beltéren készült fotónál azonban ugyanolyan eredményre jutottam, mint az említett képnél, hogy a környékre tippel ugyan, de kilométerekkel arrébb lévő helyeket jelöl meg.

Itt laknánk, a pusztában?

Hogyan lehet egy kép GeoTag információjához jutni?
A képekről rengeteg mindent eltárol egy intelligens fényképezőgép. Ezekhez a legegyszerűbben Windows alatt úgy jutunk el, ha a képre jobb gombbal kattintunk és kiválasztjuk a Tulajdonságok pontot. Ennek a Részletek füle alatt találhatjuk meg a kép készítésére vonatkozó információkat. A GPS rész alatt pedig a szélességi és hosszúsági koordinátákat is fellelhetjük.

Koordináták

Teljesebb körű pozíció-kiolvasást tesz lehetővé az ingyenes XnView képnézegető, ami ugyanerről a képről ezt írja:

Koordináták XnView-ban

A megfelelő koordinátákat már csak el kell helyezni a térképen. Egyszerű megoldást nyújt a http://itouchmap.com/latlong.html weboldal, ahol a kapott koordinátákat beírva a bejegyzés elején található képet kapjuk. Gyakorlatilag annyi történik, hogy a Google Térképen a pont megfelelő földrajzi koordinátára kerül, így be tudjuk határolni a fotó készítésének helyét.

Veszélyes is lehet
Érdemes belegondolni abba, hogy manapság, amikor mindenki mindenhová feltölt mindenféle fotóját, milyen veszélyek rejlenek abban, ha az elkészült kép tartalmazza készítésének pontos helyét is. Ha szeretnénk megszabadulni a minket eláruló információktól, érdemes a képet feltöltés előtt újra menteni úgy, hogy az EXIF információt kihagyjuk belőle. Erre legegyszerűbb mód, ha a már fentebb említett XnView programból a megnyitott képen kiválasztjuk a Szerkesztés/Metaadat/Összes metaadat eltávolítása menüpontot, majd mentjük a képet és csak azután töltjük fel.

Újrapaszta

2012-01-21T11:22:00.000+01:00

Korosodó számítógépünk megérdemel időnként egy kis belső takarítást és némi törődést. Amikor hallottam, hogy kedves cimborám és kollégám (MiZY) kicsit túl sokat vásárolt a processzorokra való hővezető pasztából, felajánlottam, hogy segítek fogyasztani belőle, mivel saját gépem processzora is igencsak újrapasztázásra szorul. (Nagylelkűségem, mint látszik, nem ismer határokat.) Egy-két év elteltével érdemes a műveletet megcsinálni, hogy processzorunk kellő biztonságban legyen. Azoknak, akik még csak most ismerkednek a művelettel, elsorolnám, hogyan is fogjunk hozzá.

Első lépésként keressük meg a hűtőt, majd csatlakoztassuk le az alaplapról a ventilátor vezetékét, így kényelmesen el tudjuk majd távolítani a hűtőbordát a processzorról. A ventilátort külön nem kell leszerelni.

A hűtőbordát processzortokozástól függően más és más mechanizmusok tartják a processzoron, némi szakértelmet igényel tehát az eltávolítás. Általánosan igaz, hogy nincsenek olyan rögzítési módozatok, amihez rángatni kellene a bordát, mert "beakadt": az soha nem akad be, csak meg kell keresni, milyen módon van rögzítve. Ha sikeresen kioldottuk, akkor már könnyedén lejön a processzorról és feltárul előttünk a régi pasztázás maradéka.

Megkövült paszta a hűtőborda alján...

... és a processzor tetején

A régi pasztát minőségétől és a processzoron töltött időtől függően vagy egy fültisztító pálcikával, vagy pedig pengével tudjuk eltávolítani. Ha puha, akár ujjal is lejön, jöhet a fültisztító. Ha érezzük, hogy kemény, akkor inkább pengével próbálkozzunk. Ügyeljünk arra a művelet közben, hogy a morzsalékossá vált paszta ne kerüljön be a számítógép egyéb alkatrészei közé: legjobb megoldás, ha erősen rányomunk egy fültisztító pálcikát, amire ráragadnak a szemcsék, vagy folyamatosan használunk kisebb teljesítményű porszívót.

A régi paszta eltávolítása fültisztító pálcikával.

A paszta által hagyott, zsírosnak tűnő réteget egyszerű konyhai papír törlőkendővel is eltávolíthatjuk. Töröljük simára a hűtőborda alját és a processzor felületét is.

Tükröződő rézfelület

Letisztított processzor

A hővezető pasztát legtöbb esetben az orvosi injekciós tűhöz hasonló fecskendőben adják, természetesen tű nélkül. Ebből egy minimális mennyiséget kell a processzor felületére juttatni. Ügyeljünk arra, hogy a pasztát ne kenjük szét a proci teljes felületén, mivel a borda rányomásakor majd szétpaszírozódik, úgy foglalva el a szükséges területet.

Ennyi elég lesz

Ezt követően nincs más hátra, mint visszaszerelni a hűtőbordát ventilátorral együtt. A jól végzett munka örömében ne felejtsük el visszacsatlakoztatni a ventilátor tápkábelét az alaplapra! Innentől kezdve pár évig újra biztonságban tudhatjuk magunkat, már ami a számítógépünk hűtését illeti.

Porszívató

2012-01-19T13:15:00.000+01:00

Valamikor másfél éve lejegyeztem, hogyan sikerült majdnem meghalnom egy porszívó miatt. A mai írásom tárgya pedig nem más, mint maga a porszívó, ami az LG konszern hihetetlenül formatervezett, fantasztikus terméke, a hangzatos V-CP753ND névre hallgató pokolgép. Több alkalommal segítek be a házimunkába, és mivel a por felszívásához túlzottan nagy tudomány nem kell, ezért ezzel az eszközzel próbálkozom felvenni a harcot a poratkák ürülékei ellen. Azonban a készülék engem valamiért nem komál: időről időre keresztbe tesz nekem, ami az alábbiakban mutatkozik meg:

Felborul, ha az ember arrébb akarja húzni és nem pontosan arra mutatnak a kerekének irányvektorai, amerre a húzásé. Gyakorlatilag fejre áll az egész masina, mint egy bogár, csörömpöl, és mivel a bekapcsoló gombja is a tetején van, ki-be kapcsol, ahogy billeg a padlón. Alig lehet újra lábra (kerékre) állítani.

Összegubancolódik a kábele, ha az ember már több métert megtesz. Imádja maga alá begyűrni a vezetékét, élvezettel terpeszkedik rajta. Ha az ember fia odébb húzná, akkor pedig csúszik a vezeték, rajta a porszívó, majd amikor már nem lehet tovább feszíteni a dolgot, akkor felborul megint csörömpölve.

Kinyílik a porzsákhoz vezető ajtó, ha az ember nem úgy emeli fel a gépet fél kézbe, mint ahogyan azt a tervezői megálmodták. A nyitáshoz egy kis liffentyűt kell lenyomni, ami pontosan ott van, ahol az eszközt a fogantyújánál fogva fel lehet emelni. Ilyenkor egy kis port kiköhög, ami szépen elterül a sötét színű bútorokon.

Nem fordul el a tetejéből kijövő cső. Egyszerűen néha megmakacsolja magát és szeret egy irányba állni. Hiába akarom én azt, hogy forduljon el, mert már csak 10 centi kell, nem! Azért sem! Áll egy irányba, mint egy magát megmakacsolt szamár, és csak akkor fordul el, ha odafáradok hozzá és manuálisan szépen átfordítom a megfelelő irányba. Idegállapotban néha felrúgom.

Beakad a szürke műanyag része az ágy szélébe, az ajtófélfába, illetve mindenféle kiálló dologba. Mivel a formatervezése nem éppen áramvonalas, a hátsó, ducibb szürke rész mindenbe kapaszkodik, amin az eleje (a bordó rész) szépen áthalad. Ilyenkor újra oda kell fáradni hozzá és arrébb pakolni a berendezést.

Nem lehet húzni a szőnyegen a hatalmas, egyébként könnyen kezelhető fejet. Csak tolni. Húzáskor egész egyszerűen képes lenne mérgében szétszaggatni a szőnyeget, mert az eleinte jól működő, hajszálak összeszedésére alkalmatos kis tappancsok a fej alján időközben már hajszálat nem szednek föl, viszont a húzást meggátolják. Így szőnyegen csak tolni lehet az apparátust, húzáskor pattog, földhöz veri magát, vergődik. A szívóerő csökkentésével ugyan lehet húzni is, de akkor meg a por nem lesz felszívva, szóval 1:0 megint oda.

Megáll a motor kb. tíz-tizenöt perc használat után. Az eszköz olyannyira felmelegszik, hogy tojást lehetne rajta sütni, de már nincs olyan szűrő, amit ne tisztítottam volna meg rajta a korrekt működés érdekében. A tíz perc működést kb. húsz perc pihenéssel kell megtoldani, mire újra elindul a gép, természetesen az azonnali melegedésnek köszönhetően egyre rövidebb időközökre. Így aztán ez alapvetően átrendezi a takarítási szokásainkat úgy, hogy kb. 15 perc alatt, két részletben porszívózunk csak az egész lakásban.

Röviden eképpen tudnám összefoglalni az eszköz negatív tulajdonságait. Egész biztos, hogy a következő porszívónk egy akkumulátoros, bekapcsoló gombot a hátulján tartalmazó, csapágyazott csőelfordítóval bíró, áramvonalas, hajszálszedegető tappancstól mentes, húzható, erős motorú, jó szellőzésű berendezés lesz. Hogy annak milyen nyűgjei jönnek elő, majd kiderül. :-) Egyelőre ezzel küzdünk a tisztább lakásért.

Hétvégi iskola

2012-01-14T14:22:00.001+01:00

Lecsengett a félévi hajrá, kinek jobban, kinek kevésbé jobban sikerült teljesítenie a követelményeket. Nincs is más hátra, mint a félévi bizonyítványokat nyomtatni – hála az elektronikus naplónak, nem kell kézzel beírni minden jegyet az ellenőrzőbe, meg dátum meg aláírás meg vonalkázás. Csak reá kell bökni a megfelelő gombra, majd a rendszer terheltsége miatt lehet indulni lefőzni egy kávét, megvárni, míg lefő, kedélyesen elkészíteni és meginni. Ezt követően vissza lehet fáradni a géphez, konstatálni, hogy még nem készült el a félévi bizonyítvány, ezért nyugodtan kicsit körbe lehet takarítani a lakást, majd ha ezzel végeztünk, talán előáll a megfelelő dokumentum, bár ha nem megfelelően paramétereztünk, kérem, akkor újra lehet kezdeni az egészet. Ha minden oké, akkor már csak nyomtatni kell a PDF fájlt és – eltekintve a résztantárgy-jegyek beírásának egy órás műveletsorától – készen is vagyunk.

Egyébként vannak érdekességek a közoktatásban, informatikai vonalon is. Év elején jött a hír, hogy búcsút inthetünk márciustól a Microsoft szoftverek licenceinek, tehát a Windowsok és MS Office-ok helyett ingyenes megoldásra kellene átnyargalni. Ez felvetette azt a problémát, hogy ha négy évig MS Office-t tanult a gyerek, akkor hogy is lesz az, hogy Linux alatt LibreOffice-ben érettségizik. Nem beszélve az emelt szinten tanulókról, akik Windows alatt futó programozási környezetben tanultak meg programozni. Aztán most meg már beszélnek mindent, a legutóbbi információ szerint már nem biztos semmi sem. Mindenesetre ez arra jó volt, hogy belénk állítsák az ideget, de gondolom, hogy előbb-utóbb csak meg tud egyezni az állam és a Microsoft. Nem lennék ellene a nyílt forráskódú szoftvereken való tanításnak sem, egyedül csak az általa teremtett helyzettel nem volnék elégedett: a tanulónak iskolában Linux, otthon (szinte biztosan) Windows... De lehet, hogy kialakulna belőle valami, egyelőre nem tudom ezt ebben a formában elképzelni.

Azt hiszem, hétvégére talán elegendő ennyit foglalkozni az iskolával. Mindenkinek kellemes félévzárást, jó bizonyítványokat kívánok!

A tékozló macska hazatér

2012-01-09T18:22:00.002+01:00

A macska egy fantasztikus állat.

Sok forrást megragadtunk, hogy eltűnt Grizzlink után nyomozzunk, de hiába. Vettünk neki egy kis macskakaját akkor, amikor már egy hete nem volt itthon, remélve, hogy hazatér. Hazafelé autókázva minden macskában őt véltük felfedezni (még egy árok-átfolyóba mászott macska miatt is megálltunk a forgalmas úton kocsival, és báli gúnyában másztam be a sárba, hogy megnézzem, nem-e Grizzli az... hát nem ő volt). Kimostuk a kajás tálját, hátha hazajön, sőt, amint emlékeztek, még itt a blogon is publikáltam egy rövid cikket, hogy hátha megkerül a cica, ám minden hiábavaló volt.

Ma azonban hirtelen, midőn besötétedett...

Kijönnétek végre?

A tékozló macska, tisztelt hölgyeim és uraim, hazatért. Úgy volt, ahogy elterveztük: ajtónyitáskor egyszer csak itt termett. Neki nagyon nem tűnt fel a távollét: jó húsban van. Érkezésekor természetesen éhes volt és táplálkozás után jól esett egy kis simogatás (amiből kapott rendesen, mert hiszen közel 2 hétig színét se láttuk). Ezt követően elégedetten elfoglalta a foteljét, csámcsogott egy kicsit, benézett a manzárdjába is, körbejárta a területét, majd lepihent. Így meggyőződhettünk róla, hogy életben van a kis macska bűre és nem féknyom van a hátán.

Hogy aztán meddig marad, azt csak ő tudja...

A türelem rózsát terem

2012-01-07T17:57:00.001+01:00

Az alábbiakban egy Telenoros-extrémszámlás, ámde hepiendes tanmesét sorolnék el a kedves olvasóknak, mely rávilágít arra a nagy igazságra, mely szerint – ahogy a költő mondja – a hűség a legkegyetlenebb béklyó, ám néha mégis segíthet nekünk nemes céljaink elérésében.

A blog hasábjain már említett telefonrendelés egyben tarifacsomag-váltással is járt, amelynek az volt a célja, hogy az évek alatt szépen lassan gigászira duzzadt telefonszámlánkon valamelyest csiszoljunk lefelé egy keveset. Számításaim szerint a számlának kb. a felére kellett csökkennie a váltással, mivel egy csomó olyan szolgáltatást elhagytunk, amiért eddig külön fizettünk súlyos összegeket (pl. internet- és SMS-csomag). Éppen ezért döbbentem meg (egészen pontosan majdnem fel kellett locsolni engem), amikor megláttam, hogy az e hónapra ütemezett telefonszámla éppen a duplája lesz annak, amit eddig fizettünk.

Oknyomozás kezdődött! Hamarosan ki is derült, hogy az új tarifacsomag díjai mellett a régi tarifacsomaghoz rendelt szolgáltatások mindegyikét is kiszámlázta a szolgáltató, egy teljes hónapra, teljes áron, annak ellenére, hogy csak 9 napig használtuk őket, utána pedig lemondtuk. Ez tűrhetetlen volt, mi több: elfogadhatatlan, sőt: vérlázító, ezért rögvest fel is hívtam a 1220-at, hogy némi gyógyírt a lelkemre adnának azáltal, hogy egy 9 napig használt szolgáltatást tényleg csak a 9 napra esedékes díjjal fizessünk ki. A szolgáltató felkészült embere kifejtette a véleményét arról, hogy itt nem lesz lélekbalzsamozás, mivel az ÁSZF-ben rendezett sorokban áll ottan szigorú betűkkel, hogy bizony az ügyfélnek ki kell fizetni a hónap elején aktív szolgáltatásokat, egész hónapra. Replikáztam és elővezettem, hogy szerintem mennyire etikus dolog az, ha 9 napig használtam valamit, de mégis 31 napra kell fizetnem. A problémát ugyanis (szerintük) az okozta, hogy a díjcsomagváltást a telefonrendeléssel én kértem és nem ők. Ezt el is ismertem, és közöltem, hogy a csomagváltás díja is szerepel a számlán, és szerintem ezzel a váltással egyértelművé tettem mind a magam, mind a T. szolgáltató számára, hogy a régi szolgáltatásokat nem akarom tovább használni. Erről (ti. hogy nem működnek tovább a régi szolgáltatások) a rendelést követően mintegy 30 percen belül SMS-ben is értesített bennünket a Telenor, így aztán úgy voltunk vele, hogy valószínűleg akkor fizetni sem kell azokat tovább. De hát nem, szerintük kell.

Mivel nem jutottunk dűlőre, ezért még mielőtt válogatott szitkokat szórtunk volna egymásra, az ügyfélszolgálatos időt kért, majd 15 percig vártam, melynek során 39 alkalommal hallgattam végig a Telenor reklámmuzsikáját. Megmondom őszintén, a 10. perc környékén arra gondoltam, hogy engem itt és most aztán jól felültettek: húzzák a fülembe a nótát, az ügyfélszolgálatos meg kiment cigizni (szigorúan szabad térbe) és éppen egy szintén dohányzó haverjának meséli, hogy milyen hülye hívta fel most őt éppen, és nem bírta tovább: el kellett rántania egy spanglit. Azonban a 15. perc után csak jelentkezett és volt egy ajánlata. Mivel prémium ügyfél volnék, aszondja', ezért a számítógépes rendszer megengedte, hogy egyszeri díjcsökkentést kapjak, mely szerint két telefonszámra a két legdrágább szolgáltatás egész havi díját elengedik nékem. Könny tolult a szemembe a jó hír hallatán, de azért még akadékoskodtam, hogy a 9 napra esedékes díjat szívest (ha nem is örömest) kifizetem én, csak a többi napra ne kelljen, amikor nem is használtam. Ő viszont kötötte a házőrzőt a culáphoz, hogy márpedig itt egész havi összeg lesz elengedve: kell vagy nem kell?! Na, ennek már fele sem volt tréfa: valamikor dolgoztam én is ügyfelezős részen, szóval tudtam, hogy most aztán az idegösszeomlás szélén járunk a variálásommal, így készségesen elfogadtam a dolgot. Jóhogy! A telefonszámlánk így majdnem a felére (kb. az általam kikalkulált összegre) csökkent, így a tegnapi este folyamán be is írtam a Telenor számára egy ceruzás kisötöst zölddel, ráadásul a beszélgetés végén még pozitívan értékeltem az ügyfélszolgálatos úriembert és az egész ügyfélszolgálatot is, cakkumpakk, úgy ahogy van.

Néha megéri hűséges ügyfélnek lenni...

Ahogy indult az év

2012-01-03T18:35:00.002+01:00

Boldog új évet kívánunk a blog minden egyes, még érdeklődő és kitartó olvasójának!

Általában úgy szokott az lenni, hogy mire valami kikerül a netre, vagy a hírek közé, aktualitását veszíti, így ezen felbuzdulva bátorkodom most megírni, hogy szeretett Grizzli macskánk eltünedezett. Pontosabban úgy járt, hogy szokásához híven elindult a reggeli portyájára és nem jött haza. Namost nem aggódnék, ha a reggeli portyájára indulás ma reggel lett volna, ő viszont öt napja indult el széjjelnézni a nagyvilágba és azóta nem talált haza, tehát fogalmunk sincs, hogy merre kóborol a kis puha állatka. Merjük remélni, hogy nem egy féknyom van a hátán, hanem szerető emberi kezek simogatják a kis szőrméjét neki. Ugyanakkor bízunk abban, hogy jól érzi magát ott, ahol van és nem az örök vadászmezőkön kergeti az egereket, hanem mondjuk egy padlás zugaiban. Nagy reményekkel nyitogatjuk az ajtót, hátha megpillantjuk szeretett kisállatunkat, de sajnos lassan már a reményünk is elfogy, mint a macskaeledel, amit ugyan kitettünk irányzéknak, de csak vérszomjas kóbor macskák falkáit csalta közelébb.

Az év indítása – leszámítva a macskadrámát – zökkenőmentesen indult, ám majdnem sikerült múlt év végén (még a szilveszteri mulatságsorozat előtt) lefőznöm egy i5-ös processzort, mindezt a saját gépemben. Az úgy volt, hogy észrevettem én a sebességnek esését, de szoftveres problémára gyanakodtam egészen végig. Valamikor nyáron újratelepítettem a számítógépemet, mert kibírhatatlanul lassan indult már. Az újratelepítés után sem volt zökkenőmentes minden, egyszerűen dolgozott a gép, de csak nem úgy, ahogy kellett volna. Telepítettem újra drivereket, próbálgattam frissítéseket, de igazából semmi sem használt, időm azonban különösebben nem volt foglalkozni ezzel a problémával. Indításkor gyors volt, aztán fokozatosan lassult. Mígnem úgy hozta a sors, hogy a karácsonyi őrületben a Burnout Paradise nevű (már a nevében is benne van az égett szag) játékot toltuk kölcsönkormánnyal. A kormány driverének feltelepítése után újraindítottam a gépet, majd az önteszt után a beszédes nevű CPU temperature error hibaüzenet fogadott. Soha addig semmi nem jelezte, hogy gond lenne a hűtéssel, szétnéztem hát a BIOS-ban, hogy hol is állunk fokilag. Engem is kivert a víz egy pillanat alatt, amikor megláttam, hogy 99.2 °C-on jár a processzor. Azt sem tudtam mit nyomkodjak, hogy kikapcsoljon gyorsan a rendszer. Szúrós szemmel történő gyors helyzetelemzés következett, melynek során kiderült, hogy vélhetően egy belső nagytakarítást követően a hűtő visszahelyezésekor az azt rögzítő egyik műanyag pöcök elhajlott egy kicsit, így a hűtőborba nem szorult oda kellőképpen a processzorra. Igazán csodálatos, hogy nem füstölt el a lelke a gépnek, letargiába estem volna az év utolsó napjaiban, annyit mondhatok, mely letargia igen kitartott volna legalább márciusig.

Eképpen kezdjük tehát ezt az évet, izgalom minden vonalon, ráadásul itt a félév a suliban is és megannyi változás a nyakunkon. Csak győzzük energiával! Dehát erre töltődtünk egész téli szünetben. Kalandra fel!

Gizel nénéd újévi tanácsai

2011-12-30T16:41:00.000+01:00

Nna, gyerëkëk, nagyon sok dógot nem tuttok még az életrű, mer' börtönbe së vótatok még, de csak énrám hallgassatok, oszt’ kitanúttak lësztëk! Elmondom nektëk, mit fogaggyatok mëg az újév kezdéssire, hogy në érjën bennetëket csalódás! Sokan vartyognak, hogy gyön a végítélet gyüvőre, de én mondom, ezëk assë tuggyák mit beszének. Mé gyönne mán? Szërëncsétlen dédanyám is álandóan monta, mikor humtam a sutba’, oszt’ mán mikor mëghótt! Évekkel ezelőtt! Lassan rám is rámkaparják a fődet (mëgsirassá, ha elgyön, mer’ visszajárok kísírtenyi), de még mindég csak eltëszëk-vëszëk az ámbitus ajján.

Na, elég ahho’ annyi, hogy elősször is mindënképpen vëgyetëk valami ëtetőt, hogy a csëpp, szërëncsétlen madaraknak tuggyatok valami mënedéket adni. Van azoknak annyi baja, mint Zelenáknénak! Górjátok rá az apparátost valami culápra, oszt’ tőccsétëk fël avas szalonnával, hogy a kis hitvány álatok tudjanak csípni belüle, mëg borítsátok tele maggal, oszt’ mingyán lëssz ëgy kis élet januárba, februárba, mer’ én mondom nektëk, hogy gyön a tél, mint annak idejibe az oroszok, oszt’ itt is marad ëggy ideig még. Mint annak idejibe az oroszok.

Osztán másodjára aztat mondom, hogy a cigarëtárú okvettlenül szokjatok lë! Monta a tévé, hogy gyüvőre ollyannyira mëgemelik az árát, mint a mocskos Mutatványos Ágoston a krumplicukorét búcsú mëg falunap idejin, a zíz ëgye el a mellyit. Pegyig a krumplicukor nagy fínomság, magam is bëszëdëk belüle, de csak ha mëkkapom az ábécébe, vagy a zőccségësné, mer’ a Ágoston nem engedne belüle ëgy pëtákot së! (Ollyan akkar az apja.) Na elég ahho’ annyi, hogy mindënképpen tëgyétek lë a cigarëtát, sodrottat së szíjjatok, mer’ az se éri mëg, pipázni mëg mán vígkípp. A múttkor vëtt előttem a bóttba a Zelenákgyerëk pipadohánt, mer’ mostanába’ ilyen hagyományőrző lëtt az is, úgy ál a haja, mint a várvédőknek Egerné, oszt’ hát úramfija, én szégyëlltem magam, amikor mongya a Pirók jány az árát a péztárba. Rája is ripakottam, hogy nem sűl ki a szëmed, mennyit kérël el érte, de kitessékëltek a bóttbul, mer’ az a málészájú jány bömbölni kezdëtt, oszt’ a bóttvezető, aki az apja, mëg éppen nem vótt ëggyezkëdős kedvibe. Bezzeg annak idejin, amikor mëgkezdte a bótot, én mëg – nyilván – mëgtanátam a lëjárt kefírt, oszt’ szóvá tëttem, akkor így kedves Gizël, mëg úgy, most mëg mán ha az egész bót rája rohadna, akkor is nagy embërnek tartaná magát. Szíjja az is igyebkint, dobozszámra füstöli elfele a bestye.

Ami nagyon fontos: në akasszatok fël sëmmilyen törűközőt, konyharuhát, szennyes rongyot sëhova! Inkább lökjed lë a padlóra, vagy vessed a tűzre a hitvánnyát, de fël në akasszad sëmmire, mer’ az bizony még mindég akasztott embërt jelent az elkövetkëzőkbe. Az së érdekëjjën, hogy kikoszorálódik a konyharongy, në lëgyën a fogason, sëmmin së, mer’ bizony gyön a fekete dísztávírat. Mëllátod! Tyúkot nëhogy ëgyé! Úgy elkaparja a szërëncsédet, hogy magad së ismerël magadra. Bukszádra is rágyön az apadás, mëg të is csak kapkodod majd a fejed! Úgy járol majd, mint szëgény Tërka, Isten nyugosztajja, hát nem mëffőzte a kappant Szilvesztërnek napján? Úram Jézus, segíjj mëg, montam, a plébánost rángattam, hogy vëgye lë a rontást a házrú, végtire is csak a szomszéd vóna. Mëg is halt a követkëző évbe, rögvest. Mán Tërka, nem a plébános. Úgy gyöttünk a málészájú ministrángyerëkkel hozzája. Én még a fagyasztót së nyitom ki! Hagy pihennyënek ottan a szárnyassok. Ëgyedű amit lëhet ënni, az a virsli, kilószám. De nem a kétszáz forintos szivacsmassza (pácával verném vígig amellyik ilyet kiad a kezibű), hanem a jóféle roppanós. Én mán csak tudom, hogy hova këll tënni a forintot, de magam is mëgvëszem a jobbat illyentájt. Újévkor mëg csak a lencse, gyerëkeim, ëszëm én is kétpofára, hátha mëgemellik a nyugdíjjat. Eddig nem gyött be, de bízok benne, hogy ollyan ez, mint a lotó, hogy elébb-utóbb csak bëaggya.

Két dógot még mindënképpen mëgemlítëk. Az ëggyik a pukkongatás. Éngëm nem érdekël mán, pukkongassa a bombëttatelepët, amellyiknek erre van péze, de az én ablakom alá amellyik belöki, hátrakötöm a sarkát! Akkorákat ugrálok itt a tévé előtt, hogy bëál a dërëkam mindég. Ótán mëg másodsorba ha részëg embërt látok, amellyik assë tuggya milyen rendëzvényen van, hát rájavágok a bottal ollyat, hogy annak biztos nyoma marad. Másnap mëg majd gondolkodhat, hogy akkor most hun szëtte össze a ződ fótot a lábikrájára. Én nem tudom, hogy mé’ nem bírnak az erejökkel az év utolsó napján, vagy annyira jó’ érzik magokat, vagy annyira nem várják, hogy dógozni mënnyënek, de hát űk tuggyák. Én mán nem tudom fëlvënni a fordúlattot. Assë tudom, hogy mi lëssz, ha lëkapcsojják Kabhëgyen az adót, nem lëssz ertéell? Végem is lëssz itt, ha csak a Kosút marad. (De azt is lëkapcsojják, monták a Petőfin.)

Hát ennyit tudok mondani nektëk tanácsképpen. Mámma még csöszmögök ëggy kicsit a sajtos rúddal, hónap csinálok káposztás rétëst, mëg tökös-mákost. Nem azé, mer’ ollyannyira szeretëm, de ezëk vannak itthon hozzája. A fijam, mëg a kákabélű mënyem imággya, de hát ebbül most nem kapnak. Mulassatok jól, bulyék, mëg a többi. Csókol bennetëket otthonkába:

Gizël

Boldog karácsonyt!

2011-12-24T13:45:00.000+01:00

A Thozoo naplója szerkesztősége kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves olvasójának! Díszítsétek a karácsonyfát, bontogassátok az ajándékokat, egyetek sok bejglit és érezzétek jól magatokat a karácsonyi pihenő alatt!

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

Mit fotóztam 2011-ben?

2011-12-23T15:32:00.000+01:00

Gyorsan telnek az évek - íme, újra elszaladt egy belőlük. Mit fotóztam? - sorozatunk ötödik részében újabb képeket osztanék meg veletek (2011 lévén 11 darabot), amelyeket egész évben a zsebemben hordoztam, mivel telefonommal készítettem őket unalmas, vagy éppen mozgalmas perceimben. Lássuk tehát, mit fotóztam 2011-ben?

Tengeri dekorációt

Szimatot

Tavaszt

Nyári hűsítőt

Kis kínait

Korai kezdést

Őszi sorokat

A nap végét

Rágcsálókat

A fény utáni vágyat

Ébredést

Házimunkamacska

2011-12-19T07:00:00.000+01:00

Ha nagy a szükség, közel a segítség: íme Grizzli, ahogy a háztartásban segít.

Xperia Mini Pro gyorsteszt

2011-12-18T12:17:00.003+01:00

Megérkeztek a várva-várt kis jövevények a hét közepén, így aztán mi sem természetesebb, minthogy egy rövid teszt erejéig bemutatom a készülék képességeit az érdeklődőknek. Előre bocsátom, hogy az egész bejegyzést a telefonnal készítem el: ha már okostelefon, bizonyára arra is alkalmas, hogy egy blogbejegyzést megírjak vele. Legelőször a blogger.com oldalt próbáltam, ahová tökéletesen be is lépett a ketyere, csak a szerkesztő volt tényleg picike, így maradtam az e-mailben való publikálás lehetőségénél.

Mi van a dobozban?
A telefon doboza közepes mennyiségű hasznos cuccot tartalmaz. Magán a készüléken kívül kapunk egy akkumulátort, egy vezetékes headsetet, egy 2 GB-os MicroSD memóriakártyát, egy töltőfejet, egy USB-kábelt, valamint apró figyelmességként egy kijelzővédő fóliát és egy picike méretű mikroszálas törlőkendőt. Használati utasítás nincs nyomtatva, csak egy pár kötelező elem: jótállási jegy, első lépések és a sugárzásra vonatkozó információk. Az összes többi leírás a telefonban van, elektronikusan tárolva, amiért rögtön be is írok egy piros pontot a Sony Ericssonnak.

Pihenő Xperia Mini Pro

Az első indítás
Tudatosan készültem a készülék érkezésére és minden fontos nevet, címet és telefonszámot beírtam Google-fiókom címtárába. Így az első indításkor, amikor a készülék a fiókadatok felől érdeklődött, csak meg kellett adni a belépési adatokat és semmit sem kellett foglalkozni a kapcsolatok listájával, azokat a készülék szépen letöltötte az internetről, így rögtön birtokba is lehetett venni a cuccot. Az előző években az első nap mindig azzal telt el, hogy a telefonszámokat írogattam át egyik telefonról a másikra, szerencsére erre most nem volt szükség. Ami rögtön feltűnt, hogy az érintőképernyő extra érzékeny, a QWERTY kiosztasú billentyűzet kényelmesen használható, bár a legfelső sort meg kell tanulni kezelni, afölött még kellett volna pár mm-nyi hely az igazán kényelmes használathoz.

1 fok van odakint

A billentyűzet
Ha már a billentyűzet került szóba, elmondom róla, hogy szerintem ez a telefon egyik erőssége. Pár nap megszokás után rendkívül gyorsan lehet rajta gépelni. A beépített magyar nyelvű támogatás jól sikerült, a szótár gyorsan tanulja azokat a szavakat, amik nincsenek alapból benne. Az ékezetek kezelése remek és gyors, egy idegesítő dolgot találtam eddig benne, nevezetesen hogy a "meg" szó helyett mindig a "még" szót akarja leírni, pedig az előbbi van a listában elöl. Ettől eltekintve gyorsítja a gépelést az egyszerűbb szavak felajánlása, jól lehet rajta hosszabb szövegeket gépelni, nem lassul be a készülék. A virtuális billentyűzet már magyar QWERTZ kiosztású, de ezt még egyszer sem használtam, tekintve hogy helyette sokkal érdemesebb és jobb a fizikai billentyűzetet használni. A telefon összecsukott állapotában normál telefongombos billentyűzetet kapunk alapértelmezés szerint, amin a rövidebb üzenetek írása nem csak hogy élvezetes, de sokkal praktikusabb is, mint nyitni-csukni a kicsúsztatható billentyűzetet.

Kitolt billentyűzettel

A vas
Olvastam a tesztekben, hogy izmos (1 GHz órajelű) processzor hajtja a relatíve kis kijelzővel rendelkező gépet, így a működés extragyors. Ezt csak megerősíteni tudom: a telefon csak akkor halt meg egy kicsit, amikor egy viszonylag nagy memóriaigénnyel rendelkező repülős flash játékot kenyszerítettem rá. Ezalatt meghalt, pontosabban a játék betöltése után fehér képernyőt kaptam, de a Vissza gomb megnyomására működött tovább minden, bár pár másodpercig memóriáért kapkodott. Egyszerűbb flash játékok simán mennek rajta, még a népszerű Farmerama-t is betöltöttük, de a képernyő kis méretéből fakadóan pixel-pontosan kellett aratni. :-) Egyébként a böngésző, a menük, az animált hátterek és a widgetek is teljesen rezzenéstelenül futnak, nincs akadozás és gondolkodás. Minden úgy zajlik, ahogy kell és ahogy az elvárható. A kijelző képe tényleg fantasztikus, úgy, ahogy mondják, a BraviaEngine - akármit is takarjon fehéregyensúly-állításon és zajszűrésen kívül - rendesen teszi a dolgát, az elkészült képek és videók is ténylegesen jobban mutatnak a telefon kijelzőjén, mint pl. monitoron.

Üzemidő
Mindennek ára van, tartja a mondás, esetünkben sincs ez másképp. Bár viszonylag nagy kapacitású, 1200 mAh-s akkumulátort kapott a telefon, az üzemidő egyelőre meglehetősen rövidnek tűnik. Erről még azért nem lehet érdemben beszélni, mert jelenleg állandóan nyomkodva van a cucc, így merül jobban, mintha csak napjában párszor lenne előhúzva az őzbőr tokból. ;-) Egy töltéssel még nem bírt végig egy napot, de egy 8 órás időszakot aktív e-mailezéssel és csevegéssel simán kibír. Az újdonság erejének csökkenésével valószínűleg nem lesz gond neki végigvinni egy napot, bár a játékok, a videózás vagy a navigáció látványosan fogyasztják az energiát (a számítógéphez való csatlakoztatás viszont tölti az akksit). Hosszabb úton való navigáláshoz mindenképpen ajánlott egy autós töltő, illetve a Google Maps-hez korlátlan, vagy legalábbis sok megabájtot magában foglaló mobilnetes csomag.

A hátlap

Összegzés
Sok mindent lehetne még írni a készülékről, tényleg fantasztikus, hogy ekkora méretben ennyi funkció elfér, de ennyi gépeléstől már elfárad az ember ujja. Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy nem bántam meg a vásárlást, nagyon jó vétel volt és remélhetőleg sokáig bírja majd a kis gép a kiképzést. Mindenkinek ajánlom, aki mérsékelt árához képest viszonylag nagy tudású okostelefonra vágyik.

Ez a bejegyzés és az annak illusztrálására szolgáló képek Xperia Mini Pro telefonon készültek.

Xperia Mini Pro - rendelés alatt

2011-12-13T18:43:00.000+01:00

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, hamarosan eljön a napja, hogy okostelefonra váltunk itt a háztartásban, megidézve ezzel azon kor szellemét, amelyben élünk. A középmezőnyt céloztuk meg és egy nyár délelőtti fejtegetésemben már utaltam arra, mely készülékek lehetnek a befutók. Sokáig a HTC ChaCha volt az esélyes, de aztán az valahogy érdeklődést vesztett nálunk és az éjfekete Xperia Mini Pro lett a végleges döntés – valahogy jó érzéssel tölt el, hogy tovább erősítem a Sony Ericssonosok táborát és nem nyergelek át másik gyártóhoz. A döntésünk pedig olyannyira végleges, hogy kicsiny szabad tőkénket ebbe forgatva leadtuk a rendelést, így most már csak a futárt kell várni hátradőlve. Gyakorlatilag egyet fizet, kettőt kap akció van: igazán jó áron lehet most szolgáltatónknál ehhez a masinához jutni, így eljött a pillanat, hogy beruházzunk és lecseréljük több éves, kopófélben lévő készülékeinket valami vadiúj csodára.

Xperia Mini Pro

Természetesen a megfelelően alacsony árért két évre hűséget szerződtünk hozzájuk tarifailag-készülékileg, sőt, ha lehetne még két évig ilyen telenorszínű vízműkék pólóban is járatnának bennünket, mert manapság olyannyira hűségesnek kell lenni egy kis árengedményért, hogy arra szép magyar szavakat nem is lehet találni a kéziszótárban. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy mivel a mostani tarifacsomagunk is évekkel ezelőtt köttetett, nem szokásunk váltogatni. Akkor meg miért ne rendeltük volna meg a cuccot, pikkpakk?

Na azé' nem ment ez ilyen flottul, hogy a pikkpakk szót használjam rá, álljunkmegkicsit. Bízvást mondhatom, hogy jót akarok azzal, ha azt mondom, hogy a Telenor Netshopban vasárnap este senki ne rendeljen semmit, mert 10 percet kell várnia egy-egy lapozásra a rendelés során, amelynek negyedik lépésénél (az ötből) tulajdonképpen két dolog történhetik: vagy a végtelenbe nyúló várakozással szórakoztat bennünket a jól összerakott rendszer, vagy pedig egy hibaüzenetet dob, amelyen az informatív ismeretlen hiba történt üzenetet lehet olvasni 9-es Arial betűkkel. Ugyanakkor ugyanezen internetes áruházban hétfőn délelőtt rendelni teljesen úgy lehet, mint bármelyik másik webshopban: kiválasztás, katt, katt, katt, oké, visszaigazolás, kész.

A Telenor Okostarifa 180 csomagjával a telefonszámlánk kb. felére fog csökkenni, ami mindenképpen jó dolog, mivel így a készülékek ára egy fél év alatt visszajön. Nagyon sokat remélek a kicsi eszköztől (minden teszten dicsérték), illetve az Androidtól is, mint mobilos platformtól, bízom benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Nincs más hátra, mint előre: várjuk a futárt, mint a messiást szokás, aztán természetesen itt a blogon kőkemény tesztnek vetjük alá a kicsi jövevényt.

Romhíradó

2011-12-08T13:03:00.001+01:00

Ritkaságszámba megy, amikor megnézzük a híradót, tegnap azonban valamilyen indíttatásból mégiscsak megtettük ezt. Hihetetlen élmény volt, meg kell mondanom. Több hírrel kapcsolatban is megkérdezték az utca emberét, akik elmondták, hogy mi történt velük, meg hogy ők hogyan látják a szóban forgó dolgokat. Valójában azonban nem is ez volt a lényeg. A tartalom mögé nézve érdemes volt megvizsgálni, hogy milyen környéken laknak ebben az országban az emberek. A legtöbb ilyen bejátszásban a megszólaltatott személyek mögött omladozó falú házak, széttört kerítések, törött ablakok, kátyúk ezrével megfoltozott utak, hatvanéves bútorok voltak láthatók, ami jól példázza, hogy ma ebben az országban milyen állapotok között él nagyon sok ember. Valahogy, egyébként, alig szólal meg az "utca embere" kategóriában olyan, aki jól szituált lenne, inkább csak rongyokban járó, bedőlt falú házakban lakó emberek azok, akik kifejtik a véleményüket, úgy a maguk módján.

Távol álljon tőlem, hogy bármilyen politikai érvelést elővezessek, de úgy gondolom, hogy ezek a felvételek igazán hűen tükrözik a jelen kor állapotát. A folyamatos, évek óta tartó megszorítások, rendezetlen pénzügyi helyzetek magukkal hozzák az egész ország pusztulását, ami ilyen formában is jól látható. Az emberek közül nagyon soknak nagyon kevés pénze van, nagyon kevésnek pedig nagyon sok, ami igazán igazságtalan, de ez minden történelmi korra jellemző. Persze mindenki ragaszkodik ahhoz, amije van, én is azt tenném, ha gazdag lennék. De nem vagyok. Ahogy a helyzet most kinéz, nem is leszek. Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy nem áll módomban ötről a hatra jutni, inkább most csak úgy állunk az ötön, bár volt időszak, amikor ötről a négyre jutottunk vissza. De nem csak nekünk vannak problémáink: egy ismerősöm, illetve az összes kollégája, aki állami fenntartású intézményben dolgozik, így karácsony előtt nem kapott fizetést. Volt hülye indoklás, hogy miért nincs bér, de még tárgyalgatnak, gondolkodnak, ő meg hozzám jár kölcsön kérni. Szép lesz így a karácsony mindenkinek. Előre félek a jövő évtől...

Na, mindegy is. Hosszú eszmefuttatás lenne ez egy ilyen szeles napon, így ma csak ennyit mondok. Legközelebb Xperia Mini Pro témakör jön, szóval mobilosok előnyben.

Az első decemberi nap

2011-12-01T14:39:00.001+01:00

Ismét eljött a december, karácsony hava. Mit ne mondjak, nem túl kellemes az időjárás odakint, ennek ellenére fotósoknak kedvében jár ez az idő, ugyanis olyan szép motívumokat alkot a fagyott dér a fákon, amit csak az évnek egy ritka szakában, ilyenkor lehet látni. Magam is fotóztam pár szépet idén a nulla fok alatt, be is illesztem ide immáron.

Az utolsó levelek egyike

Mintha csak tüskéi lennének

Hozzá kell tenni, hogy csak látszatra szép ez az időjárás: a gázóra egy stopperóra sebességével pörög. Ez pedig igazán nem vet jó fényt az egyébként is gyászos költségvetésünkre. Félre bánat, félre bú: hamarosan megérkezik a mikulás és hoz némi vigasztaló édességet. (Eddig minden évben hozott, lehet, hogy idén is fog egy keveset becsempészni a cipőmbe. Már ha megérdemlem, persze. Csak akkor.) A mikulás után pedig párat alszunk és elérkezik a várva-várt téli szünet, de úgy ám, hogy nem kell vizsgára készülni, beadandót írni, angol szavakat magolni: semmi mást nem kell csinálni, csak pihenni és élvezni, hogy karácsony van. Alig várom.

Ma ezen rövid gondolatokkal adnék életjelet, ma ugyanis még egy fogadóóra és egy szülői értekezlet vár rám. Következő alkalommal talán magvasabb témákról is szó lesz.

Macska melegedési technikák

2011-11-26T13:25:00.001+01:00

Nem tudom, hogy a házi cirmos macskánk milyen továbbképzésen vesz részt, annyi azonban bizonyos, hogy rendkívül kitanult lett különböző szemtelenkedési technikákban. A legjobb eredményt a Hogyan dugjam be az orrom rögtön a kinyíló ajtón? nevű kurzusban érte el. Villámgyorsan képes a több méterre lévő macskamanzárdból a bejárati ajtó előtt teremni, még azelőtt, hogy egyáltalán a gondolat megfordulna a fejünkben, hogy ki kellene menni. Mindenesetre, a macska már ott van, amikor nyílik az ajtó és rögtön szökik befelé. Mindezt olyan profin teszi, hogy a csütörtöki napon egy teljes órát bent töltött bezárva, mert amikor elmentem itthonról nem vettem észre (!), hogy bejött az ajtón. Annál jobban megijedtem, amikor hazajöttem, kinyitottam az ajtót és valaki jött kifelé.

Ha sikeresen beér, akkor talál magának egy biztos pontot valami meleg helyen, majd leül. Esetleg neki is fekszik. Nincs az a macskaeledel, jutalomfalat vagy egyáltalán bármi, ami képes lenne kimozdítani a kiszemelt helyről a cirmost. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint a macskát megfogni, felemelni (4 és fél kilós a jószág, a múltkor lemértem), leszidni, de csak aranyosan, mert úgy tud az emberre nézni, hogy nem lehet vele kiabálni, meg hát amúgy sem érti. Majd utána ki kell tenni a szűrét. Ez azonban nem mindig egyszerű, mivel ha a kisállatnak olyan kedve van, akkor szaladgál előlünk a lakásban, mindig más helyet találva, ha pedig másmilyen kedve van, akkor leül, de úgy, mint egy tapadókorong, alig lehet felszedni a padlóról. A legalattomosabb (és mostanában ez a bevált technika nála), amikor eldobja magát nyújtózkodó-pózba. Ilyenkor ugyanis nehezen lehet fogást találni rajta, így aztán ő élvezi, hogy össze-vissza vakargatja meg simogatja az ember, amíg fel nem tudja kaparni a padlóról, csakis azért, hogy kitegye a szűrét.

Amikor a szűr kitevődött, nem hagyja szó nélkül. Jön a büntetés! Bravúros mozdulattal ugrik fel a konyhaablakba és néz befelé. Bűntudatot keltve, miszerint mi bent vagyunk a melegen, ő pedig, szegény védtelen macska, ki lett pakolva a hűvös kövezetre. Mozgatja a fülét, kapargatja az ablakot és dagaszt rendületlenül. Néha beremeg, amikor a hideg szél belekap a bundájába. Ennek ellenére kőkeményen néz befelé. Viszont ha kimegyünk a konyhából, akkor rögtön eltűnik az ablakból ő is. Már kifigyeltem hová megy: a bejárati ajtó elé ül és vár. :)

Miről álmodik a macska?

Avarégetés szakszerűen

2011-11-23T16:49:00.001+01:00

Ma jártamban-keltemben ezt a szakszerű avarégetést figyeltem meg. A gázpalack bizonyára nagyon fontos volt, mert egy gyufával nehezen gyulladt volna meg a nedves avar, ellenben a malacperzselővel keményen lehetett dolgozni. Később, amikor a tűz meggyulladt, a palack barátságosan pihent az árokszélen.

Mink itten betarcsuk az előírássokat. Kérem, ne fotózzon ön.

Eredményhirdetés

2011-11-22T18:17:00.001+01:00

Nagyon vártam már a november 22-ét, tehát a mai napot. Sokkoló élmény volt, amikor kora délután végre-valahára hozzájutottam a nyelvvizsga-eredményeimhez. Olyannyira, hogy legelőször, amikor megjelent a sok adat, hirtelen be is zártam az egész ablakot és látványosan elpirultam. Majd végiggondoltam az egész addigi életemet, mintha annak adott pillanatban lenne bármi jelentősége. Aztán morfondíroztam még, de csak győzött a kíváncsiság, beírtam újra az azonosítóimat és lenyomtam a zöld háttéren a szürke gombot még egyszer. Elém tárult a táblázat, amit először még nem is tudtam értelmezni, csak azt láttam kétszer, hogy megfelelt. Férfiasan bevallom, hogy felordítottam, amikor tudatosult bennem, hogy sikeres vizsgát tettem. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az osztályom éppen dolgozatot írt eközben, így hirtelen azt sem tudták, mi lelt engem a katedrán, mit visítok én ott, mint akit karikáznak. (Később megmagyaráztam.)

Tovább elemeztem az eredményeket. Én úgy becsültem, hogy a szóbeli gyatra lesz, az írásbeli meg kb. határon (ami 60%), ennek ellenére a szóbeli sikerült jobban, 78%, az írásbeli pedig csak szerény 73%, de ez engem ezen túlmenően már nem érdekel jobban, mint egy múltbeli számszerű adat. Engem a sikeres vizsga érdekel, meg az, hogy C típusú nyelvvizsgával és egyúttal mérnök-tanári diplomával is rendelkezem immáron, bár még egyik sincs a kezemben.

Mert innentől kezdve már egyszerű a hőn áhított diplomás fizetésemhez való hozzájutás is! Várok vagy két hetet, elutazunk a székes fővárosba, átvenni a nyelvvizsgát a Petőfi híd budai hídfőjéhez. Aztán átcsattogunk Budára, a tanulmányi osztályra, ahol leadom a nyelvvizsga-bizonyítványomat, majd utána, vélhetően egy másik alkalommal, újra elcsattogunk Budára, átvenni a diplomát. Aztán becsattogok a gazdasági irodába, leadom a diplomát, ott ezt iktatják, majd előbb-utóbb végre kategóriák közötti átsorolás következik be és az is lehet, hogy kicsit jobban fog menni a szekér, mert most – hogy képszerű hasonlattal éljek – tengelyig merült az út sarába és alig várom, hogy ki tudjuk onnan szabadítani. Nem azt remélem persze, hogy nyolc táltost tudunk elébe fogni, de ha ezt a kivénhedt gebét, ami most húzza, egy tisztességes pacira tudnánk cserélni, az már sokat jelentene a szekér előrehaladásában.

Ma egész este mulatunk!

iPad 2 tapasztalatok

2011-11-21T18:24:00.000+01:00

Apple iPad 2

A hétvégén lehetőségem nyílt kissé közelebből is megvizsgálni az Apple iPad 2 nevű készülékét, ami alapvetően átformálta bennem a tabletekről alkotott képet. Jómagam nem rajongok az érintőképernyős eszközökért, ennek ellenére szerethető megoldást fedeztem fel ebben a kis kütyüben. A csak érintőkijelzős berendezések iránti halovány utálatomat fel lehet fogni régimódi dolognak, vagy annak is, hogy küzdök a divat által diktált, előbb-utóbb úgyis mindent elsöprő hullám ellen, de alapvetően inkább azért volt bennem eddig ez az érzés, mert nagyon bénán bánok (megszokás híján) az ilyen eszközökkel, nekem hiányzik a billentyűzet.

Hallottam már az iPad-ről, sőt, kb. egy éve volt szerencsém egy teljes öt percig kipróbálni az eszköz legelső szériáját, akkor azonban nem győzött meg. Annál inkább meggyőzött most hétvégén, amikor úgy használtam, ahogy én akarom és arra, amire én akarom. Alapfunkciókat teszteltem csak, mivel nem az enyém volt a készülék így jobban nem merültem bele a működés elemzésébe, mezei felhasználóként értékelem a látottakat.

A hardver
Hogy is lehetne értelmesen összefoglalni azt, amit az ember tapasztal, amikor kezébe veszi az eszközt? Talán a "mérnöki csoda" kifejezés jut az eszünkbe önkéntelenül. Legalább akkora élmény iPad-et használni, mint amikor életemben először mobiltelefont vásároltam és vezetékek nélkül telefonáltam. Akkor hihetetlennek tűnt az élmény és nem gondoltam, hogy valaha bármi is felér ezzel, de az iPad ilyen: az ember egyszerűen nem hiszi el, hogy mindez működhet egy ekkora tokban és ott van a kezében. Nehéz ezt elmagyarázni. Hogy lehet megoldani, hogy egy érintőképernyő, egy alaplap, a processzor, egy hangszóró, az akkumulátor (ami 10 óra működést biztosít), egy 64 GB-os tároló, a memória és minden egyéb belepaszírozódjon egy ekkora készülékházba? El sem tudom képzelni. Éppen ezért kerestem rá a neten. :)

Technológia kicsiben - iPad alaplap

Az érintőképernyő sajnos ugyanúgy gyűjti az ujjlenyomatokat, mint minden egyéb érintőképernyős berendezés. Ami azonban pozitívum, hogy sok érintőkijelzős telefonnal ellentétben a kis zsíros sávok egyáltalán nem látszanak akkor, amikor a fantasztikus képet nyújtó kijelzőn megjelenik a kép, szóval használat közben egyáltalán nem zavaró.

Apple Store
Amikor egy rövid ideig Linuxot használtam, abban is az tetszett nagyon, hogy a programokat egy hatalmas gyűjteményből kiválasztva egy kattintással lehetett telepíteni a rendszerre. Hasonlóan van ez az iPad 2 esetén is: az Apple Store elképesztő mennyiségű alkalmazást tartalmaz, amit tényleg csak két érintés telepíteni a gépre. A szükséges Apple ID és jelszó beírása után működik a dolog. Az ingyenes programok minden további kérdés nélkül, a fizetős programok némi hitelkártyaszám-beírás után azonnal települnek, WiFi használatával kellemes sebességgel töltődnek le és onnantól kezdve használhatók. Nincs Tovább gomb, nincs mappaválasztás, semmi sincs: az alkalmazás feltelepedik, az ikonja megjelenik és már indul is. (Lehet, hogy öregszem, de amennyire érdekelt régen, hogy melyik mappába hány és milyen fájlt másol fel egy alkalmazás, ma olyannyira nem hat meg: csak szeretem, ha olajozottan mennek a dolgok.)

PC-szinkronizáció
No, hát ez nem volt egy olyan fantasztikus élmény. Először is ugye a legegyszerűbb (ha nem az egyetlen) módja a PC-vel való szinkronizációnak az iTunes telepítése, majd azon keresztül az eszköz szinkronizálása. 2000 fényképet töltöttünk át a PC-ről az iPad-re, amik eleinte gyorsan, majd később, a 800. fotó környékén már csak csigalassúsággal töltődtek át az eszközre, ráadásul a PC merevlemeze rendkívül le lett terhelve. Az iTunes ugyanakkor kérdés nélkül mindenféle almappákkal pakolja tele azokat a mappákat a PC-n, amiket szinkronizálunk az iPad-del, szóval ez a megoldás nem jött be, de persze alapból nem is PC-vel való szinkronizációra van tervezve a cucc, inkább a Mac-ekkel való párbeszéd megy neki (bár azt Mac híján nem próbáltam ki).

Szoftverek, használat
Az iPad szoftverei minden gond nélkül futnak az eszközön (nyilván), legalábbis azok, amiket kipróbáltam. A zenelejátszó fut a háttérben, közben gond nélkül tudunk egyik játékról a másikra váltani. Nincs akadozó hang vagy kép, minden megy flottul. A kép bármelyik irányba elfordul, szuperül kezeli az eszköz a több ujjas tapicskolást. Fényképeket nézegetni első osztályú, remekül lehet tallózgatni és lapozgatni a képek között, sőt alapvetően azt mondhatom, hogy minden nagyon kézre áll abban az esetben, ha nem kell gépelni valamit. Sajnos a szoftveres billentyűzetnek az a tulajdonsága, hogy nem érezni melyik billentyűt nyomjuk le, továbbra sem tartozik a kedvenceim közé. Ennek ellenére meglepően jól lehet gépelni az eszközön, bár a szakdolgozatomat nyilván nem ezen készíteném – feltételezhetően nem is ilyen célból készült az iPad. Webcímek, e-mail címek, feljegyzések beírására azonban jól használható a virtuális billentyűzet is.

Nyomjuk a Fruit Ninját multiban az iPad-en, osztott képernyőn.
Talán hihetetlen, de kényelmes.

Konklúzió
Megyek holnap iPad 2-t venni? Nem hiszem. Mennék, ha nem kétszázezer forint lenne? Rögtön. :) Igazából olcsóbb ajánlat is van, 16 GB-os háttértárral "már" 140 ezerért is hozzá lehet jutni a cucchoz, de az még mindig nagyon drága. Hozzá kell tenni, hogy az Apple cuccok soha nem a költséghatékonyságukról voltak híresek: a kényelmes használatot, az egyedi dizájnt és a hardverrel maximálisan összehangolt szoftveres környezetet mindig meg kellett és ezután is meg kell fizetni. Jót játszottunk vele hétvégén, de azt hiszem, a mindennapokban a netbookot jobban tudom hasznosítani. Persze itthon azért elolvasnám a leveleimet ezzel a kis géppel is, miközben a kanapén fetrengek, de ezért kétszázezer forintot nem fogok fizetni.

A virágzó tea

2011-11-13T15:39:00.001+01:00

Érdekes és egyben izgalmas, amikor az ember megszokott tevékenységeit valami újító erejű megoldással tudja helyettesíteni. A végeredmény ugyanaz, de a megoldásig megtett út teljesen eltérő. Ilyen például a mai délután, amikor (hűvös idő lévén) forró teát készítünk, de nem ám úgy, hogy belevágjuk a filtert meg a vizet a teafőzőbe aztán bekapcsoljuk, kivárjuk, amíg kipréseli magából a nedűt és iszunk, mint állat. Nem, mi ma, megadva a módját, kínai luxus módra, türelmesen készítjük el a teánkat. Ehhez, kedves olvasók, kínai teavirágot használtunk. Ez úgy készül, hogy a virágokat és tealeveleket tartalmazó keveréket egybekötik és így szárítják meg, a végeredmény egy kicsi csomag, ami a forró vízben szépen kinyílik.

Nézzük meg nyolcszoros gyorsításban az eseménysort!

Valami furcsa okból nekem a virág nem akart pályára állni, mindig lefelé nézett, így nem tudtam megcsodálni a középen lévő piros leveleket, amiktől igazán virág lenne a virág. Viszont a forrázás így is sikerült. A virágot ügyesen kihalásztam, majd leszűrtem a nedűt, így el is tudtuk azt fogyasztani. Az íze érdekes, kedvesem szerint fűízű és van is abban valami, amit mond: a tea íze mellett harsányan jelenik meg a "növény-íz". Egyfajta herbateára emlékeztet, de ugyanakkor finom és kellemes, két és fél kanál cukorral. Anélkül nem mertem megkóstolni.

A teavirág fajtától és virágtól függően olyan 4-500 Ft-ba kerül, léteznek persze ennél jóval drágább és valamivel olcsóbb kiszerelések is, de alapvetően a bögrébenvirágzás mintegy 10 perces megtekintése ennyit kóstál. Ebből is fakad, hogy nem egy mindennapi tea, inkább különleges alkalmakra érdemes tartogatni. Például hideg, összebújós novemberi délutánokra. :)

Aszfalt projekt

2011-11-12T18:40:00.000+01:00

Az autóbejárókkal soha nem volt szerencsénk.

Annak idején, amikor még a Rákóczi út feledhetetlen miliőjében teltek a napok, mindenféle bejárónk volt: salakos, saras és betonos is. Akkor többször is írtam erről, egy megemelő poszt a múltból, hogy emlékezzünk, ide kattintva olvasható. Aztán elköltöztünk, ugyebár, és mindaddig tökéletes volt a határmenti földutakat megszégyenítő bejárónk, amíg az első komolyabb eső meg nem áztatta a földet és nem kezdtem el dagonyázni gépjárművel együtt, lökhárítóig a sárban. Akkor már éreztem, hogy a megoldást valamiféle szilárd burkolat jelenti, de lehetőségem és szaktudásom mindösszesen annyira volt elég, hogy járdát építettem (amin a kocsival is gurulok kifelé), illetve téglával béleltem ki a télvíz idején kidagonyázott bejáró bokatörő mélyedéseit.

Hozzá kell tenni, hogy ezek a megoldások részemről soha nem szolgálták a teljes megelégedettséget. Egészen odáig kellett várnom, hogy a helyzetemet átérző, autóval rendelkező szomszédom legyen itt a kisvárosi társasházban, aki megérti, hogy ősszel-télen feldúrni az udvart autóval nem éppen a legjobb dolog. Addig házalt ez a jóember, amíg valahonnan nem szerzett egy pótkocsi felmart aszfaltot és le nem borították azt az udvarunkba. Úgy, ahogy az Isten megadta, egy kupacba.

Innentől kezdve nem volt más feladat, minthogy eldobáljuk a törmeléket, amire nincs is jobb alkalom, mint egy kimerítő iskolahetet követő péntek délután, amikor az eddig enyhe novemberi időjárás hirtelen megreccsent és hideg szél kezdte gyötörni a levelüket hullató fákat, valamint az aszfaltterítő emberek feje búbját. Hozzáláttunk autóbejárónk korszerűsítéséhez, immáron. Képes összefoglalónk következik.

Először csak két kocsinyomot, hátha nem lesz elég az anyag!

Ritka pillanat: infótanár lapáttal

Dolgozni, rabszolga! (Grizzli besegít)

Elképesztően jó minőségű sztráda lett az udvaron, egyszerűen nem találok szavakat. Jövő héten fényvisszaverő oszlopokat teszünk ki a két szélére és ráhúzzuk a felezővonalat is. :) (Nem.) Lényeg a lényeg: zökkenőmentesebb lett a ki- és beállás az udvarra, reményeim szerint ez még nagyon sokáig így is marad.

Roxette - Charm school

2011-11-07T18:20:00.000+01:00

Egy rajongónak nincs is nagyobb öröm, mint amikor kedvenc együttese új albumot ad ki. Ez egy-két évente is eseményszámba megy, de ha egy zenekar több mint 10 évet vár két stúdióalbum között, jelentősen felcsigázza az érdeklődést. (Rosszabb esetben elfelejtik őket.) A Roxette történetében ez a tíz év nem feltétlenül azért telt (látszólag) tétlenül, mert megunták a zenélést. A 2001-es, általam nagyon kedvelt Room Service című album után nem sokkal Marie Fredrikssonnál, az énekesnőnél, agytumort diagnosztizáltak. Éppen ezért, érthető okokból, hosszú idő kellett, amíg felgyógyul – és mondjuk meg, szerencsénk van, hogy sikeresen vette az akadályokat és így tíz év után, 2011 elején egy új albummal (Charm School) jelentkezett a zenekar.

Én már nagyon vártam erre. A svéd csapat olyan sokáig nem adott hírt magáról, hogy azon zenekarok közé sorolhatók, akik még ugyan aktívak, de máris emlékzenekarokat alapítottak a tiszteletükre. :)

A kieső időben nem kellett azért zenehiányban szenvednünk: a csapat másik tagja, a dalszövegíróként díjat nyert Per Gessle adott ki angol nyelvű albumokat. Valószínűleg a svéd nyelvű alkotások sem rosszak, de valahogy közelebb áll hozzám az angol nyelv, már csak azért is, mert egy-egy kedvelt számot így magam is el tudok üvölteni a sztárokkal, miközben jelentősen feltekert, szomszédirtó hangerőn hallgatom a műalkotásokat.

Valamilyen érthetetlen okból én csak hónapokkal később értesültem arról, hogy a Roxette visszatért és újra elemükben vannak. Szert is tettem legújabb albumukra, amit már napok óta hallgatok és meg kell mondanom, hogy nagyon tetszik. Különösen a She's Got Nothing On (But the Radio) és a Dream On című szám jön be nagyon, ez a kettő valamiért jobban tetszik a többinél, pedig a többi szám is igazán kedvelhető. Valószínűleg csak dallamuk könnyebb megjegyezhetősége végett van így, mert jelen sorok írása közben az In My Own Way című dal forog és hát az sem utolsó. Megkapó, lírai alkotás. Ilyenekből többet is találni a lemezen.

Minden rajongónak csak ajánlani tudom! Az albumon lévő 12 szám közel 41 percig szól. Ha van kedvetek, hallgassátok meg a fentebb már említett She's Got Nothing On (But the Radio) című számot ízelítőként.

Szóbeli nyelvvizsga élményeim

2011-11-03T16:39:00.000+01:00

Ha minden jól ment, akkor ma lecsengett az utolsó vizsgám. Szóbeli nyelvvizsgára mentem eme szikrázó őszi napon. Igazából minden olyan gyorsan történt... odaértünk 10 órára, mert Az Írás szerint 11.00-kor kezdődik a vizsga. Már éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hány órát kell várni, mire beszólítanak, meg hogy vajon névsor szerint megyünk-e, mert akkor megint megszívom, amikor közölték velem ott az előszobában (ahol wall-to-wall carpet volt), hogy ez ám nem úgy megy, mint faluhelyen, hanem itt ám mindenkinek egyedi időpontja van, kéremalássan. Na, mondom, ez jobb, mint a fogorvos, mert oda ha kettőre kaptam időpontot, még este 8-kor is ott ültem vagy hat emberrel, akik szintén 2-re kaptak időpontot. :) Na, amíg ezen morfondíroztam, 11 óra lett és hát nevemen szólítva vonultam be a nagyterembe, ami meglehetősen nagy volt, így, három ember számára.

A vizsga három részből állt: először be kellett arról számolnom, mióta tanulok angolt, hány éve, milyen tanároktól, mi volt benne a legkellemesebb. Semmi bemutatkozás nem kellett részemről, belecsaptunk a közepébe emberesen. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, mert mindenre készültem a magyar iskolarendszertől kezdve a tömegközlekedésen át a brit mesevilágig, de valahogy erre nem, így aztán ott rögtön kellett előszednem a dolgokat. Még fel sem ocsúdtam, máris önálló témakifejtés volt a munka világáról. Erről tudtam beszélni, kifejtettem a képzett és képzetlen munkaerő, a külföldi és az itthoni munkavégzés, a munkanélküliség kérdéskörét mind a négy percben, mivelhogy ennyi idő állt a rendelkezésemre. Ezt követően szituáció: házat akarok venni (bárcsak úgy lenne) és egy ingatlanközvetítő irodában adom elő, milyenre is volna szükségem. Kicsire vagy nagyra, régire vagy újra, külön konyhával vagy amerikai stílusú konyhával. Párbeszédünk egy részlete:

– Régi házat szeretne, vagy újat?
– Új házat szeretnék.
– De ez többe fog kerülni így.
– Akkor sem szeretnék régi házat, mert... (itt megállt a tudományom, majd annyit tudtam kinyögni:) ... mert félek a kísértetektől.

Ezen mindkét vizsgáztató hozzáfogott röhögni, de vagy azért, mert ekkora baromságot nem szoktak nyelvvizsgán mondani, vagy kínjukban, vagy csak simán viccesnek találták a kijelentést. Aztán közölték, hogy a vizsga véget ért, mehetek Isten hírével a nagyvilágba, have a nice day, good bye.

Nos, ez a negyed óra volt az én fantasztikus szóbeli nyelvvizsgám, izgatottan várom az eredményeket, november 22-én.

Halloween

2011-10-31T11:36:00.000+01:00

Beköszöntött a halloween a Thozoo naplójára is, amint a fantasztikus fejlécen láthatjátok. Igaz, hogy a megújult Blogger felületen öt percig kerestem, hogy hol is lehet megváltoztatni a fejlécet, de végeredményben sikerrel jártam.

Elkapott ez a halloween-mánia: az általam játszott, régebben már említett játékokban is beköszöntött a halloween. A RamaCity időközben teljesen megújult, újraindult az 1-es szinttől. Köszönhetően a változásoknak most már itt is különböző event-ök jelennek meg, amik legtöbbször az aktuális ünnepekhez köthetők. Saját városom így néz ki, miközben éppen a sírköveket gyártom azért, hogy eljussak a boszorkányüst gyártásának lehetőségéig:

Halloween a RamaCity-n

A repülőtér is felvette a halloween-jelmezt: többek között tökből készült repülőgépeket és kísértetkastélyokat lehet a repülőgépek küldözgetésével és az általuk visszahozott tök-érmékkel megszerezni. Imádom az ilyen kis hülyeségeket. :)

Hozzá kell tenni, hogy az ünnep nálunk össze van kapcsolva a halottak napjával, ami ma van és nem holnap lesz. Holnap Mindenszentek ünnepe van, amit a valaha élt igaz emberek tiszteletére tartanak. Így vagy úgy, de nálunk a két esemény a köztudatban eléggé keveredik egymással. A halloween, a világító töklámpások, boszorkányok és fekete, felborzolt szőrű macskák az évnek ezen szakában évről évre egyre nagyobb teret hódítanak maguknak. A Valentin-napot sem ünnepeltük egy ideig, meg az apák napját sem. A Valentin-nap viszont most már teljes értékű ünneppé nőtte ki magát, ahol a kereskedők eladhatják az egész éves rózsaszín plüssmaci-készletet. Az apák napja még csak most kezd lassan, évről-évre bekerülni a köztudatba, a halloween olyan félúton jár. Egyre több helyen látni igazi sárga halloween-tököt és lehet belőle vigyorgó rémtököket csinálni a kreatívoknak, mindenkinek a saját igénye szerint. Ennek ellenére nem sok udvaron virít belőle még. Szerintem pár év és megtelnek nálunk is az éjszakai utcák cukorkákat gyűjtő, rémisztő jelmezbe öltözött gyerekekkel, csakúgy, mint Amerikában. Így aztán halloween környékén nem lesz érdemes édességet vásárolni, mert – mint jelenleg a krizantémnak és a mécseseknek – annak is feltolják az árát háromszorosára. :)

Nagyon szép szokás nálunk a temetőkben a mécsesek gyújtása elhunyt szeretteinknek, azért, hogy tudják: emlékezünk rájuk. Talán morbid dolog, de nekem tetszik, ahogy a rengeteg mécses fénye megvilágítja a temetőket. Megállunk szeretteink sírja előtt pár percre, emlékezünk, régi történeteket elevenítünk fel velük kapcsolatban, aztán tovább megyünk. A láng még ott ég tovább, pár óráig, pár napig. Utána kihuny, de csak azért, hogy jövőre újra meggyújthassuk. Ha a mindennapos rohanásban nincs is időnk felidézni a régieket, legalább ilyenkor szakítsunk rájuk egy órát.

Írásbeli nyelvvizsga élményeim

2011-10-29T19:00:00.000+02:00

Na, ma aztán belecsaptam a lecsóba és letettem egy másfél vizsgát. Merthogy ilyet is lehet manapság! Az úgy volt, hogy elutaztunk a nagyvárosba: én és hű kedvesem, kinek jelenléte megnyugtatott, valamint erőt adott a megpróbáltatásokhoz. Ahogy az őszi fák szegélyezte utakon robogtunk, gondolataim már két dolog körül forogtak: hogyislesz, mintislesz.

No, Szolnok városának panorámáját megpillantva hirtelenjében belém állt a konkrét frász, hogy akkor most hogyislesz, mintislesz. Annyira, hogy véletlenül elkanyarodtam a körforgalomban és a város másik végén mentünk be, nincs jelentősége. Mindez azért történt, mert azt hittem, hogy teherautó vagyok és követtem a számukra előírt terelőutat. Mikor megérkeztünk a helyszínre, még korán volt: csak a hulló őszi levelek zaja törte meg a még éppen ébredő város távoli morajlását. Azért átsétáltunk a gyaloghídon, hogy erről is elmondhassuk: jártunk már rajta (kellemes élmény volt a verőfényes napsütésben rakni a talpunkat oda és vissza), majd beültünk egy helyre, ahol én személy szerint feketeribizli-teát ittam, de nem ám amolyan filtereset, hanem rendes nagy darabos teát, amit egy teatojásban kellett leforrázni. Nagyon finom lett, meg is beszéltük, hogy beszerzünk egy ilyen eszközt és hozzá a megfelelő mennyiségű és minőségű teát, hogy rituálévá tegyük a teázás meghitt pillanatait.

Teatojás - pontosan ilyen eszközzel dolgoztam

Ámbátor visszakanyarodnék a vizsgának témaköréhez, mert bebocsátást nyertem fél órával a vizsga megkezdése előtt több, lepusztult arcú sorstársammal együtt. A nyelviskola színeiben megjelent egy szőkített nő, aki a névsorolvasás előtt gáláns mozdulattal előhúzott egy akkora faliórát a retiküljéből, hogy csak lestem. Ezt átlátszó ragasztóval az aktív tábla legaljára erősítette, így annyira láttuk a pontos időt, mintha a táskájában maradt volna az irdatlan vekker. Nincs is idő már ezt tovább elemezni, mert hirtelen kiosztották a feladatlapot és elkezdődött a magnós rész (a szóbeli vizsga egyik fele – ezért tudtam másfél vizsgát letenni). Hallott szöveg alapján kellett válaszolni a lapon feltett angol kérdésekre, angolul, illetőlegesen el kellett dönteni, hogy a felvázolt állítások vajon igazak-e, avagy hamisak. Ez a vizsgarész fél óra alatt lezajlott, utána szünet, amikor is elfogyasztottam a kedvesem által vásárolt páratlan, friss pékáruból álló ebédemet a déli fényben ragyogó aszfalton. Utána húztam vissza a helyemre, el ne foglalják azt, ott a hátsó sorokban, a radiátor mellett.

A vizsga írásbeli része következett, ami 45+160 percnyi elfoglaltságot jelentett. A 45 perces részben szótár nélkül a finnek szaunázási szokásairól, a női box elterjedéséről és a briteknél szokásos lakás-kiadási projektekről olvashattunk angolul, a hiányos mondatrészeket be kellett írogatni, illetve A, B és C válaszok közül is válogathattunk kedvünkre. Olyan sormintát rajzoltam A-ból B-ből és C-ből, hogy ez egyszerűen nem lehet rossz. Én maximális pontot adnék magamnak. Ezeket átmásoltam a kék színű papirosra, majd a 45 perc leteltével lecsapott a szőkített nő, mint a sas, kimarva a kezemből az írást.

Következett az írásbeli vizsga 160 perces, maratoni szakasza. Beadási határidő a táblára celluxozott papíron figyel, tollal írva, így azt sem lehet látni. Mindegy is, egyébként, mert a pontos időt meg végképp nem lehet látni. Tetszőleges sorrendben megoldható feladatokból mazsolázhattunk. A hozzám legközelebb álló feladattal kezdtem, s így haladtam a hőn áhított cél felé. Elsőként angolról magyarra fordítottam egy, a szibériai tigriseket fenyegető erdőtűzről szóló írást és ez nekem olyan ismerős volt, mintha már fordítottam volna valaha. Ahhoz képest, hogy a felkészülés során voltak olyan szövegek, amiknek minden második szavát szótárazni kellett, ebben alig volt olyan szó, amit meg kellett keresni – sokat csak az adott szó szinonimája végett kerestem meg, hogy színesítsem és magyarosabbá tegyem a fordítást. 2. feladat: angol szöveg egy orosz síparadicsomról, kompletten hiányzó mondatokkal: szerintem ez a vizsga legkönnyebb része, egyértelmű, hogy az alul felsorolt mondatok közül melyik hova kerül. Felkészülésem során ebből is volt olyan, ami rendesen megizzasztott, de legtöbbször ezt teljes pontszámmal teljesítettem. Remélem, hogy a vizsgán is így lesz. 3. feladat a legnehezebb: angol nyelvű szöveg a Go nevű japán játékról, majd utána 10 kérdés angolul, amire a szövegben kell megkeresni a választ és angolul válaszolni, de saját szavainkkal. Másolni tilos. Na, hát itt már voltak problémák, egyáltalán nem vagyok biztos a sikeremben, ez a feladattípus nekem mindig is a nehezek közé tartozott. Utolsó feladat: baráti levél írása. Csak úgy kanyarítottam a sorokat! Arról kellett írnom, hogy miért szeretem az iskolámat, mi a jó benne és miért ajánlanám ezt a jövő félévben érkező cserediáknak. Testhez álló feladat, leírtam a munkahelyemről mindent. :) Remélem, hogy nem követtem el túlzottan sok nyelvtani hibát benne. A levélírás szabályait is elsajátítottam még éppen időben, így aztán itt is reménykedhetem a sikerben. Átmásolás a sárga, zöld és kék papirosokra, aztán végeztünk.

Mikor beadtam a dolgozatot, már ki voltam égve. A rőt fák mellett elsuhanó, gépkocsiban töltött hazautat teljesen átaludtam, pedig én vezettem. :) Állítólag csak testben voltam ott, lélekben nem, de ugyan ki ne lenne teljesen leamortizálva egy ilyen maratoni elmepróba után? Hát persze, hogy mindenki ugyanezt érezné. :)

A mai estét pihenéssel töltöm. Rám fér. Csütörtökön újra játszom, csak akkor orálisan fognak egzaminálni engem. A beszámoló akkor sem marad el.

Legyetek jók!

Kellő életjel

2011-10-21T14:17:00.000+02:00

Nehogy már mindig szombaton osszam az észt, mikor pénteken is lehet. Egy kicsit előbb lett vége a mai napnak, így aztán most mindenképpen el kell mondanom azoknak, akik kocka módon ki sem mozdultak a lakásból, hogy bizony ősz lett, esővel, hűvössel, hulló levelekkel. Háztartási macskánk eleddig még nem nagyon vett részt esős napokon, így nem is tudja hova tenni a lehulló vízcseppeket. Sajnos, a mancsával sem vigyáz és amit lehet, összesároz, így most már ott is meglátszanak az egyébként igen formatervezett tappancsnyomok, ahol eddig azt sem tudtuk, hogy a macska egyáltalán járni szokott. :) De sebaj, ilyen a macskatartók élete. Kíváncsian várom, hogy az első havazásra hogy fog rácsodálkozni a kisállat és hány hópelyhet akar majd elkapni, mire rájön, hogy az bizony elolvad a mancsán.

Telnek a hetek és vészesen közeledik a nyelvvizsga időpontja – mindösszesen egy hét maradt hátra. Egyre inkább úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Nem tudom mennyire normális, hogy napközben a kimondott vagy hallott mondatokat próbálom angolra fordítani és bizony vannak olyan esetek, amikor ez nem sikerül. Ez rendkívül elszomorít, de bízom a sikerben: úgy érzem, hogy 60%-ra csak tudom teljesíteni a követelményeket, az meg már nekem éppen elég ahhoz, hogy nyelvvizsga-bizonyítványt kapjak. Ekkor végre végérvényesen magam mögött tudhatnám felsőoktatási képződésemet, még a fizetésem is emelkedne és végre az oktatásnak szentelhetném a teljes szabadidőmet.

Időközben meg a Sony Ericsson bejelentette, hogy nem kíván több klasszikus mobilt gyártani, jövő évtől csak és kizárólag az Androidra mennek rá, így a régi, jól bevált menürendszer és a megszokott kis megbízható Sony Ericsson telefonok eltűnnek. A Walkman, a Cyber-Shot meg az összes többi, egy funkció köré csoportosított mobilok sem lesznek már elérhetők, helyettük az Android és az Xperia hódít teret. Én még mindig nem veszek részt ebben az őrületben, pedig megjelent az operációs rendszer 4.0-s verziója, szóval már most éppen ideje lenne váltani, de egyrészt a valamire való androidos telefonok relatíve magas ára, másrészt pedig a szolgáltatóval kötött készülékhűség gátol meg abban, hogy magam is az Androidosok táborát gyarapítsam.

Nos, eme kellő életjel megadása után koccolok vissza angolul tanulni, azt hiszem, hogy kihasználom az előttünk álló hétvégét és tanulok megállás nélkül, amíg magyarul is elfelejtek. :-) Kezdetnek lefordítom ezt a bejegyzést angolra (bár az erősen felsőfok, nem közép) – aztán a többit majd meglátjuk. Kellemes hétvégét minden olvasónak, holnap reggel aludjatok sokáig! (Úgyis esni fog.)

Vitamin, energiaital, kávé

2011-10-15T16:36:00.001+02:00

Az X-vitamin annyira intelligenssé teszi a macskákat, hogy megtanulnak beszélni – legalábbis ez állt azon az okkersárga macskatápos zacskón, amit kifejezetten felnőtt korú, reptéri macskáknak ajánl a gyártó. Meg is próbáltam belőle pár szemet szerezni a mi macskánknak, hátha elmondja, mit gondol. Ezzel másfél óráig próbálkoztam és mindent bevetettem, de nem sikerült hazaérni vele, a délutáni megérdemelt szieszta és vele együtt ez az álom is ezzel ért véget. Így aztán nem derült ki, hogy ha a macskánk beszélni tudna, mit is mondana rólunk.

Nagyon valószínűnek tartom egyébként, hogy jól érzi magát. Éppen most gondolkodom valami büntető szankció bevezetésén, ugyanis a kis prémes veszi magának a bátorságot és üldögél, mosakodik és alszik is a kocsin. Nem egy kisállat veszett nálunk megboldogult gyerekkoromban a feledés homályába, csak azért, mert szemet emeltek a család büszkeségének számító fehér Dacia-ra, szóval Grizzli is gondolkodhat azon, hogy hogy is lesz jobb. Persze ennyire drasztikus nem akarok lenni, elegendő lesz néha egy kis légycsapóval vagy porolóval a helyes döntés felé terelni. (Mindkettőtől tart.) Kár, hogy nincs egy kis X-vitaminom, akkor mindezt elmondhatnám neki és meg is értené.

Az igazság az, hogy az ördög elviszi a hétköznapjaimat és alig marad időm és energiám blogot írni. Ezért van most az, hogy szombatonként osztom meg kedvenc történeteimet a nagyérdeművel. Péntek délután letészem a lantot, nyugodjék, aztán bezuhanok az ágyba, semmihez sincs erőm. Talán őszi fáradtság van, fogalmam sincs, mindenesetre próbálom energiaitalokkal és kávéval kordában tartani magam. Itt említenék meg két remek terméket, ami bejött, a fentebb említett kategóriákból.

Neked is bejön I.: Hell Red Grape Energy Drink

Namost az úgy volt, hogy kisvárosunk bevásárló centerében eleinte el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet egy energiaital, ami feketeszőlő-ízű, de azt hiszem igencsak hozzátették magukat Hellék, amikor kikavarták a löttyöt. Ez ugyanis olyannyira finomra sikeredett, hogy literszámra lehetne inni. A szokásos tutti-frutti íz megmaradt, ehhez dobtak hozzá egy kis otellót a srácok, a végeredmény pedig szerintem fantasztikusra sikeredett. Nem sűrűn fogyasztok energiaitalt, nem veszem észre, hogy olyan nagyon hatna rám, bár ezen bejegyzés is energiaital hatása alatt íródik, szóval ha tetszik, akkor valamit biztosan dob a közérzetemen. :)

Neked is bejön II.: Nescafé 3in1 Green Blend

Zöld teáról már hallottam, zöld kávéról még csak annyit, hogy a kávébab, mielőtt megérik, ebben az állapotban van. A Nescafénál úgy gondolták, hogy megér egy próbát és előálltak a legújabb remekművel: zöld- és hagyományos kávé keveréke kávékrémezővel és egy kis cukorral. Nos, erről is állíthatom, hogy igazán fantasztikus ízvilág kavarodik a kis csomagokban. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a kávét igazán keserű étcsokoládéval keverve fogyasztjuk. Hihetetlenül érdekes, hogy sikerült a nyers kávéízt felerősíteni, akárhogy is csinálja a Nestlé, nagyon elkapta, nekem legalábbis bejött ez a kávé, sőt, állíthatom, hogy a kapható kávéjaik közül ez a legjobb. Sajnos egyelőre elég kevés helyen kapható, legtöbbször 6 vagy 7 kávét tartalmazó kis dobozokkal találkoztam, csomagos kiszereléssel még nem. (Van zöld csomagos Nescafé, de az a Nescafé 3in1 Strong a bátraknak, nem ugyanaz a kettő.)

Nos, azt hiszem, hogy ma kellőképpen szép ívű utat tettünk meg az X-vitamintól a kávéig. Élvezzétek a hétvégét, vásároljatok, fogyasszatok, de ne féktelenül, mert úgy jártok, mint én tegnap a bankautomatánál...

Már X-vitaminra se telik...

Mire jó a vadgesztenyegyűjtés?

2011-10-08T11:53:00.000+02:00

Ahogy elkezdett hullani a vadgesztenye (egyébként szerintem némely helyen életveszélyesen sok potyog a járdára – ha valaki éppen alatta jár és a fejére esik nem fogja dicsérni), egyre több embert látni, ahogy keresztül-kasul róják a várost és gyűjtik a gesztenyét. Felmerül az emberben a kérdés, hogy ezek az emberek milyen megfontolásból gyűjtik a gesztenyét egész nap, mit kapnak érte és mire jó egyáltalán a vadgesztenye?

Az utolsó kérdésre a legkönnyebb megadni a választ: azt írja a Wikipedia, hogy a vadgesztenye az aranyér, a vénás- és hajszálér-keringési elégtelenség kezelésére ajánlott növény, az erre való kencék és kulimászok jelentős mennyiségben tartalmaznak belőle. A vadgesztenye-átvétel valóságos lehúzás: olyan 20-30 Ft-ot lehet keresni egy kiló gesztenyével. Tekintve, hogy egy átlagos vadgesztenye súlya olyan 15 gramm körül mozog, kb. 66-70 db gesztenyét kell gyűjteni egy kilóért. Ez azért jelentős hajlongást jelent, ráadásul a gesztenye alattomosan érik: nem egyszerre hull le a földre, hanem, mint a dió, időszakonként, tehát kb. 2-3 hetes elfoglaltságot jelent az ezzel foglalkozóknak.

Mennyit lehet ezzel keresni? Ha valaki magát nem megszakítva a környező utcákból mondjuk 20 kilót összehúz egy nap, akkor egészen pontosan (25 Ft-os középárral számolva) 500 Ft kerül a bukszába, tehát két hét alatt vaskos 7000 Ft-tal lehetünk gazdagabbak.

Azt hiszem, én megmaradok az évekkel ezelőtt említett módszernél: évente 1 darab gesztenyét gyűjtök össze, ezzel is mérve kisvárosunkban és egyben a közoktatásban eltöltött éveimet. Hihetetlen, de már 8 darab van belőle... Telik az idő!

Egy év - egy gesztenye

Macskamanzárd házilag

2011-10-02T10:00:00.000+02:00

Hamarosan itt a tél, így gondoskodnunk kell az időközben teljesen tulajdonunkká vált Grizzli macska téliesítéséről. (Időközben az is kiderült, hogy pár házzal odébb született a jószág és egy tavaszvégi esten szilárd elhatározással döntötte el, hogy elköltözik, így kötött ki nálunk.) Egyrészt ő maga is gondoskodik önnönmaga téliesítéséről, mégpedig úgy, hogy macskához méltóan téli kabátot kezd növeszteni. Érzi, hogy október van és az időjárás jobb, mint az ilyenkor megszokott, ennek ellenére a kis hormonjainak hatására egyre vastagabb bundával kezd rendelkezni. Ez azért előnyös, mert a macska nem fog fázni, ugyanakkor egyre puhább díszállat válik belőle.

Heteken belül megérkeznek a talajmenti fagyok és ki tudja, talán nemsokára lehull az első hó is, így mi is beleadtunk apait anyait abba, hogy a macskánknak téli vackot alakítsunk ki, házi módszerekkel. Hosszasan gondolkodtunk, hogy vajon hol helyezzük el a mancsost, aztán választásunk egy, az ötvenes évek környékéről származó, egyébként nem sok mindenre használt kis komódra esett.

A lakás - bejárati ajtóval, több szinttel. A macskának a földszintet ajánljuk fel.

Mivel a macska téliesítési projektjében oroszlánrészt vállalt az én kedvesem, ezért ő szerzett be valahonnan egy legalább harminc éves paplant, amiből klasszikus módszerekkel leválasztott egy 30×40-es, egyébként a komód alapterületével megegyező darabot.

Leválasztás a jó vastag anyagból

Ezt követően a kapott anyag két oldalát végig kellett varrni nemes gojzervarrással, ami a macskának szánt szőnyeg stabilitását növeli, valamint ezzel megelőzhető kicsi, de annál élesebb karmai által való szétkapargatása is.

Nemes varrás, trükkös hurkok

Mivel manapság nem épül már ház valamire való hőszigetelés nélkül, így egy három centiméter vastag hungarocell-lapból vágtunk egy 30×40 cm-es darabot.

Rosszul vagyok a nyiszorgásától...! :)

Ezt követően nem maradt más hátra, mint a hungarocellre ráhelyezni az időközben elkészült kis paplandarabot, majd az egészet egy régi párnahuzatba csavarni és elhelyezni ezt a macskamanzárdban. Csalogatónak a cica kedvenc játékait is elhelyeztük a házikóban, hátha belátogat oda.

A kész, hőszigetelt téli bebúvó

Most már csak egy egyszerűnek tűnő, de annál rafináltabb lépés van hátra: rá kell vennünk a macskát, hogy behaladjon az odúba és meg kell neki mutatni, hogy a hely az övé. Aki próbált már meg macskát vezérelni, az tudhatja, hogy ez nem egy egyszerű feladat, mivel a macskák alapvetően nem azt csinálják, amit mondunk nekik, hanem azt, amit ők szeretnének. Ennek ellenére nálunk simán ment a "honfoglalás", bár a próbát követően egyszer sem láttuk bent a cirmost a profin kialakított macskaodúban. ;-) Még jobban érzi magát kisajátított foteljében.

Hrrr... jó lesz, köszi. :)

Gizel nénéd és a nyári szünet

2011-09-28T19:03:00.001+02:00

Hajj, ha ín azt elővezetëm Nékëd, hogy mír nem tuttam eddig előadni magamot, hát mënten elhajítod magadot. Gyere no, úgy la, üjjél lëfele ide a fotëlbe. Kicsit mërrágta a Fángli, hozzája is vágtam a küpü rúggyát, de jóvana’, arra jó lëszëssz, hogy rája űjjél, amíg sorolom hogy vótt, mint vótt.

Kezdëm ottan, hogy az onokám mán évek óta nyarvog, hogy ű bizony elgyönne mán hozzám, a Gizëlhë, a nyárára. Én mindég hárítottam, hogy fáj a dërëkam, mëg hogy szaggat a lábom, aztán mëg nem győztem gyónni járni, mán annyit hazudgáttam össze. Plébánosnak annyi lëcsot főztem mán, hogy a pötyője mind összenyákogta a papéromat a gáz fëlëtt, ábécébe mëgint vëhetëk. Na, elég az hozzája, hogy éppen itten vótt a kákabélű mënyem, a fijam, mëg az onokám. Vasárnap dé’be ëttünk, ëddëgéttünk, amikor oszt rája kérdëz mëgint a gyerëk, hogy Gizël mama, oszt’ akkor itt lëhetëk ëgy hétre a nyárára? Rögtön rámgyött a hidegrázás, pegyig a piros paprikátú úgy szakatt rúllam a víz, alig bírtam mëg magamon a lajbit. Fijam mëg mënyem ëgybű ëgymásra nézëtt, de láttam a szëmökbe’, hogy mán el is képzelték, hogy pajzánkodnak majd a tisztaszobába, amég az onokám nem lëssz otthon. Mëgint csak előhozakottam valami kórságommal, hogy bizony a vérnyomássom rëttenet lënt van, lëhet, hogy nem kéne itten nekünk ëggyütt nyaralgatni.

Erre oszt ollyan történt, amit még én életëmbe së láttam. A gyerëk eldobta magát a kövezetën, oszt’ hánkollódott, mëg azt hajtotta, hogy ín itt akarok nyaralni mamáná’. Abba a pillanatba fé’renyeltem a cérnát mëg a répát, mëkköhögősöttem, alig tutták visszahozni a színëmet. De így oszt’ kikényszërítették belüllem, hogy válaljam el a gyerëkët ëgy hétre. Azé nem akartam, hogy itten lëgyën, igyebkint, mer’ ollyan rossz az a külyök, féttem, akármi történhetik. De oszt csak mondom, jóvan, anyádszencségit, hazamënnyé, hozzá tiszta ancúgot magadnak, mer’ én nem mosok rád a tárcsással, az szentigaz.

Na, fërtályóra múva fordúttak a fijamék, ollyan gyorsak vóttak még csak fël së tuttam mosogatnyi. Begyött a gyerëk, erett befele a tisztaszobába a pakkjával, namondom mëgájjá, kisfijam, nemúgya! Mëgyël hátra a mëgibe, ottan lëszël elszállásolva. Nem is problémázott rajta a gyerëk, mënt a hátsó szobába.

Nem is vótt sëmmi baj keddig. Akkor ëccër dilutá’ hallom a kert gërádjárúl, hogy këgyetlen nagy zörgés-csattogás van. Ollyan vótt, mintha a régi rocskát rágdosná a pokol láncos kutyája, szóval el tudod képzelnyi, micsoda fërtelëm-hang vótt az. Mënëk hátra, hát akkor látom, hogy az onokám kotoz a fészërbe. Mënëk befele, mondom rája pirítok ëggyet, hát úramfija, micsinát? Fëlmászott a fűríszgíp tetejibe a bestye, oszt’ ott maratt, mer’ beszorútt a lába. Ott nyivákolt, mint a miskárolt macska, hogy mama szëggyélë. De jó vagy të is, apád csinátt vóna inkább kisszékët, hát hun vagyok én akkora, hogy fëlérjek oda, mondom neki, de mán páratlan logikával hoztam is a nagylétrát. Mondom néki, idefigyejjé, fejedet behúzzad oda a kucikba, mer’ ha ez mëgcsap, legalább ollyan bolond lëszël, mint Volosinovszki Pityu, mikor lëfordútt a díszpapagája az űlésrűl. Hát, mëgmarhútt utána, de jóvanaz, këllëtt annyira magára szoktatnyi a jószágot. Na, ahogy ott sorollom neki, ëccër csak pűf-páf, oszt’ mán a fődön is vótt a gyerëk, fejjel a plétekenőbe. Én mëg ott álok a nagylétrával, oszt’ legalább annyira mëgíjjettem, mint amikor vaddisznót láttam mezgerélés közbe’ ötvenháromba. Mëgátt bennem az ütő, na mondom ez vagy mëgnyekkent, víge van, vagy elmënt az esze. Kérdezem tűle, onokám, jóistenmëgággyon (de mán akkor a cukrom lëszalatt), mëgvagy-ë? Aszongya csoki, vanílija. Ë, mondom, férebeszél, kérdëzëm tűlle mëgint élsz-ë, halsz-ë? Aszongya sumahhër. Na, mondom, ennek fele së tréfa, csak fëlhíttam a fijamékat, hogy gyűjjenek valami doktorral, míg mielőtt összesusinkásodik a gyerëk tudománya a fejibe. Mán akkor hallottam a telefonba, hogy visít a mënyem, hogy vizesruházzam a gyerëkët, én visszaüvöltöttem a kagylóba, mer’ fëlmënt bennem a szint, hogy nem lázas, në aggóggyá, mëgmarad! Pegyig sejtelmem së vótt rúlla, hogy mëgmarad vagy nem, a gyerëk.

Elég a’hhozzá, hogy éppen csak eldúdoltam a gyerëknek a Szent Pál otthagyta az oláhokat nótának a kezdettyit, mán ott vótak a fijamék. A mënyem úgy rontott bëfele, mintha ingyën attam vóna valamit. Csókolgatta a gyerëkët, az mëg még assë’ tutta milyen rendëzvényen van. Utána gyött a doktor, aki mëgálapította, hogy fëlëslegës vót az aggodalom, kicsit mëgzúzódott a gyerëk balkarja, de igyebkint sëmmi baja sincsen, a tudomány, ami összekeverëdëtt a bumbi fejibe, majd helyre gyön, igyebiránt ötezër lëssz. Hát a nyugdíjambúl këllëtt kifizetni, fijamék aszonták többet ide soha nemhogy az onokám nem gyön, de űk së tëszik be a lábokat, a fűríszgípet mëg nemhogy elattam vóna mán, lassan több rajta a rozsda, mint maga a gíp. Ezzel oszt’ rámcsapták az ajtót, oszt’ viszo’hhallás.

Éccaka magamba méllyettem a gyërtyafényné. Néha mëggyútom a szagossat, a százasba vëttem, nagyon jó illattya van. Arra döntöttem, hogy éngëmet nem zavar az a gíp ottan hátul, mégiscsak a Dezső lelke nyugodik abba, el nem adom én azt onnat. Az mëg, hogy a nagy szőrös kanonokám nem tud vigyázni magára, csak nem lëhet az én problémám. Ennek ellenire ríttam úgyannyira, hogy rëggelre bëdagatt a szëmem, a fülembe mëg ollyan durrogást hallottam, mint mikor az öreg Tóth addig pompátta a Pannónia hátsó kerekit, hogy a ménkű nagy nyomás lëszakajtotta a munkásnadrágja alsó lábszárátt, oszt’ a nagykapu fogta mëg az ancúgot. Annak oszt’ vótt hangja!

Na, hát ez vótt velem, csëppeket írt fël a doktor, ággya mëg a fëlëttünkvaló érte, el is mútt pár nap alatt. Nem a doktor, a durrogás. De lelkibeteg vagyok azótta is, hiába híjjom a fijamékat, nem vëszik fël a telefont, mintha űknékijek bármi baja lëtt vóna. Asziszem mëgöregëttem, fëlvigyázónak së vagyok jó. El is búvok pár hónapig, majd utánna gyere, mikorron kihevertem eztet.

Csókol bennetëket,
Gizël

Kivilágos kivirradtig

2011-09-25T11:07:00.000+02:00

Tegnap este kilátogattunk a városunkban zajló Kivilágos kivirradtig nevű népfesztiválra. A délelőtti programot nem nagyon preferáltuk: káposztás ételek főzése zajlott és pálinkakóstoló – egyikben sem vagyunk nagyon erősek. Délután azonban kíváncsiak voltunk a Szabad lovagok rendjének bemutatójára, éppúgy, mint a Városháza falának esti fényfestésére és a tűzzsonglőrök bemutatójára.

Az előzetes elképzeléseimmel ellentétben a programok tetszési indexe teljesen máshogyan alakult.

A Szabad Lovagok Rendje például tök jól használta ki a rendelkezésére álló rövid időt. Érdekes, izgalmas programot nyújtottak, ami azzal kezdődött, hogy szakállas puskával lőttek kettőt, aminek akkora hangja volt, hogy rögtön csendben lett mindenki. :) Kezdeményezni kellene a tanórai alkalmazását, bár annyi süket gyereket, amennyi ebben az esetben elhagyná az iskolát, még a világ nem látott. Kisvártatva bemutatót láttunk a különböző középkori kézi- és lőfegyverekről, lezajlott egy verseny is, majd ölre mentek a fiatalok (az egészen aprótalpúak is úgy csépelték egymást, hogy nem mernék nekik beszólni, mikor kard van náluk), véresnek tűnő harcok folytak, majd a legvégén ágyúkat sütögettek, ami nem szólt nagyot, csak befogott füllel és tátott szájjal is olyan volt, mintha a föld megugrott volna alattunk.

Középkori hangulat

Böstörködnek!

Ezt követően bejártuk a különböző népművészeti tárgyakat és házi finomságokat áruló árusokat, akiknek az ilyen rendezvényen történő árképzését törvényben szabályoznám. Aztán begyűltünk a térre, ahol fellépett a Fran Palermo zenekar, akik azzal kezdték, hogy hát akkor elkezdjük, szórakozzanak jól, majd a főfigura hozzáfogott almát enni, ide-oda gurította a színpadon pár harapás után a friss gyümölcsöt, de bizony nóták közben újra csak falatozott belőle. Ettől eltekintve azt kell mondanom, hogy jól húzták a fiatalok, bár csak rövid ideig muzsikáltak.

Na, átvonultunk a néppel a Városháza elé, az egyik főattrakció, a fényfestés megtekintéséhez. A kezdés csak fél órát csúszott, közben gyakorlatilag egy 4/4-es ütem ismétlődött újra és újra, ami már 10 perc után is sokkoló volt, nemhogy fél óra után. A mellettem állók tudni vélték, hogy ez végtelenített magnószalaggal van megoldva. :) A fényfestés gyakorlatilag nem állt másból, mint projektorokkal a falra vetített vizuális installációkból, a két oldalsó falra pedig írásvetítőkkel (!) vetítették a színes homokból készült mintákat, fölöttük vizet lögyböltek, így némi mozgás is vegyült a képbe. Az egész bemutatóval alapvetően nem lett volna semmi baj, ha nem lett volna annyira elvont, mint amennyire az volt. Kezdem a zenével: el nem tudom képzelni, hogy hol lehet ilyen darabokat találni, illetve mi az a gyűjtőszó, ami alá foglalhatók ezek a gyakorlatilag zavarjelekből és zenedarabokból összetákolt, ritmust nélkülöző művek, amik keretbe foglalták az egész produkciót, de az biztos, hogy egy idő után úgy éreztem, mintha a hang és kép nem lenne szinkronban, sőt, a hanggal valami probléma lenne, folyamatosan ismétel, beakad stb. Biztosan nem volt gond, ugyanis a műsorszámot bonyolító fiatal korosztály rendkívüli módon rázta magát ezekre az ütemekre, így gondoltam minden rendben van. Néha megjelent egy egérkurzor, egy hiba-ablak a városházán, de ezek nüansznyi apróságok. A végére meg kiírták, a magyar életérzés jegyében, hogy thanks for watching! (Kösz a megtekintést.)

Na, ekkor aztán a tűzzsonglőrök következtek. Ők már egy fokkal élvezhetőbb produkciót nyújtottak, még úgy is, hogy eléggé a boxutcából néztük a művészetet, ahol – miközben éppen elkábították a népeket a tüzes menyecskék – mi azt láthattuk, hogy ömlik a füst az elfújt tűzszerszámokból, másrészt meg öltözködnek, felkészülnek a következő produkcióra. Szerintem nagyon kevés hely volt a művészek számára is csakúgy, mint az érdeklődő közönség számára.

Körbe-karikába'

Ezt követően már nem maradtunk a fesztiválon, mivel meglehetősen hűvös lett és nem igazán készültünk meleg öltözékkel. Nem egyedül tettük ezt: a fényfestés kissé sokkolta a népet, hallottuk a tömegből kiszűrődő véleményeket, tehát nem voltunk egyedül. :) A többi produkció azonban meglepően jól sikerült, jól éreztük magunkat,

Űrkorszak, hipersebesség

2011-09-21T17:49:00.000+02:00

Nos, az elmúlt napokban nem voltam éppen a toppon, azt kell mondanom. Valami kórság nyuvasztott itt engem másfél napig és még ma sem vagyok tökéletes állapotban, de azért rendesen bejárok dolgozni. Ha valami vírusos nyavalya, csak kapja már el valaki, ha már nekem sikerült. :) Valójában nem erről akartam írni, de magyar vagyok, hát csak keseregjek már, mielőtt a jó hírre rátérnék.

Szóval: gyógyulásomat elősegítendő, kis késedelemmel ugyan, de megérkezett a 15 megás internetkapcsolat a házba ma délelőttre. Éppen lázasan dolgoztam azon, hogy munkahelyem honlapján az aktuális információk minél előbb megjelenjenek, amikor egyszer csak eltűnt minden fény a routerről és a netes kapcsolat, mint olyan, megszűnt létezni. Ekkor már felmerült bennem a gyanú, hogy itt bizony valaki átkötött valami madzagot valahol. Gyors újraindítást követően be is mértem a sebességet és ezt kaptam:

Jó ez. :) Rendkívül tempós lett a letöltés. A feltöltés pedig, ahogy azt már korábban írtam, nem egy leányálom, de azért észre lehet venni, hogy közel 1 megabit és duplája az eddigi sebességnek. Megtáltosodott itt minden. Mondjuk igaz, hogy ehhez 35 napra volt szüksége a jómunkásembereknek, de a kapcsolati sebesség felett érzett örömmámor eltompítja az elmúlt hónapok várakozásában elszenvedett nehézségeket.

Na, megyek, nézek valami le- és feltölteni valót estére. Jó netezést mindenkinek!

40 nap alatt angolul

2011-09-19T07:45:00.000+02:00

Kitűzetett az időpont: 2011. október 29-én írásbeli formában mutathatom meg tudásomat angol nyelvből, majd reá 4 napra, 2011. november 2-án szóban is megcsillogtathatom felhalmozott tudásanyagom legkitűnőbb nyelvi fordulatainak ékköveit, gyémántjait. A nyelvvizsgát egyébként nem mérik olcsón: ha már ebbe a csávába kerültem, akkor egészen pontosan 23.500 Forintot rántottak le rólam, vagyis ennyit kellett ott hagyni az alagsorban meghúzódó irodában. Annyira modernek vagyunk 2011-ben, hogy jelentkezési lapot csak személyesen és csak a helyszínen lehet kitölteni, a pénzt csak a helyszínen lehet csak készpénz formájában befizetni (lehetőleg ne nagy és ne túl kicsi címletekben). Budapestre lehet jelentkezni elektronikusan, lehet fizetni átutalással, Szolnok városába azonban csak a fapados módszerrel tudtam regisztrálni magam.

Mindent összevetve innentől kezdve kereken 40 napom maradt arra, hogy felkészüljek érdemben erre a megmérettetésre. Angolból szerzett ismereteim nem túlzottan biztatóak, de bízom benne, hogy 40 napi intenzív felkészülést követően el tudom mondani, hogy milyen a macskánk, le tudom írni, hogy nincs karvaly orrom és vágni fogom azt is, hogy a used to be nyelvi szerkezetet tulajdonképpen akkor most használják még az angolok, vagy divatjamúlt, mint a shall, bár ez utóbbiról is eltérően nyilatkozik a szakirodalom (bizonyos források szerint ez egy régi fordulat, főként a britek használják, de itt mindenki mást nyilatkozik). Majd próbálok olyan mondatokat alkotni, amiben nincs benne a shall. De ha kicsapja a víz a vizsgáztatót hiányos angolságomtól, azért – a helyzetet mentendő – megkérdezem majd: Shall I open the window?

Oszt' majd lesz valahogy, ugye.

Annyi angol anyagot halmoztam fel már magamnak, mint egy hörcsög. Ha akarnám és a nap 24 órájában az angollal foglalkoznék, akkor sem tudnám mindet végig nézni, szóval most arra koncentrálok, hogy vajon melyek lehetnek azok az irodalmak, amelyekkel érdemes a hátralévő időben egyáltalán foglalkozni. Szóbelire felkészülök a 1000 Questions - 1000 Answers című veretes műből, írásbelire pedig minta-nyelvvizsga-feladatsorokat oldok meg. Meg aztán van egy tesztkönyvem is, valahol eldugva a mëgibe', ahogy Gizel nénéd mondaná, azt is feltúrom majd, aztán karikázok, mint állat.

Lényeg, hogy ketyeg a vekker és újabb, remélhetőleg egyelőre végső megmérettetés előtt állok, hogy kezembe vehessen hőn áhított diplomámat, aminek már csak ez az egy vizsga állít gátat. Ha minden jól megy, talán még ebben az évben megtudom az eredményt és ha nagyon jól megy minden, akkor januárban nyelvvizsga-bizonyítványhoz és vele együtt diplomához is jutok. Igazán reménykedem benne, ezt most az egyik legnagyobb vágyam.

Go for it!

Rámák, amikre rá lehet kapni

2011-09-14T18:33:00.000+02:00

Kiröhögtem egy csoporttársamat egy hűvös őszi napon az egyetemen, amikor a főigazgató előadása alatt éppen egy virtuális gazdaságot igazgatott. Aratott, vetett, lerendezte az állatokat és a gazdakörben is tette, amit neki, mint gazdának, tennie kellett. Akkor úgy tűnt, hogy ehhez a meglett, komoly emberhez nem illik ez a játék, mert már mégis milyen az, amikor valaki egy böngészőben futó, Flash alapú farmot rendez, miközben az élet nagy igazságai zúgnak el a füle mellett? Meg hát amúgy is, na. Fel kell nőni! A Flash játékok nem komoly embernek valók. "Vigyázz" – mondta ő akkor – "hamar rá lehet kapni".

És tényleg.

Még a záróvizsgámra készültem, amikor arról értesültem, hogy egy városépítő játék van kilátásban. Hát ezt nekem, mint örökös SimCity-rajongónak, mindenképpen látnom kell. Életem párja akkor már jó ideje játszott a Farmerama nevű játékkal, amit szintén a német Bigpoint futtat, így nem volt meglepetés számomra a játék logikája, az egésznek a felépítése. Ezek a játékok arra az elgondolásra építenek, hogy bennük minden (vagy majdnem minden) elérhető tárgyat és fejlesztést meg lehet szerezni, ha kellően kitartóak vagyunk és rengeteg játékórát ölünk a játékba, de természetesen van kiskapu, egy könnyebb út, amivel gyorsabban teljesíthetők a feladatok, vagy éppen előnybe kerülhetünk némiképp az azonos szinten lévő játékostársainkhoz képest. Ez pedig nem más, mint a fizetés. A játékokban jellemzően kétféle pénznem van: egy viszonylag könnyen megszerezhető, valamint egy ritkán fellelhető, sok esetben csak SMS-ben vagy utalással való fizetéssel szaporítható. Namost a jó cuccok nyilván ez utóbbiért vásárolhatók meg. Ez a pénznem általában szintlépésért is jár, de nagyon-nagyon lassan szaporodik, így az ember egyre inkább elgondolkodik azon, hogy megvesz belőle 40-50-et is akár, mondjuk 800 forintért, SMS-ben.

Én, komoly ember létemre, szintén eljutottam odáig, hogy eljátsszam a vásárlás gondolatával. Az üzleti modell egyébként hihetetlen jó, mert rajtam kívül nagyon sokan már a tettlegességig is eljutottak. Személy szerint, megvallom most őszintén a nagyvilágnak, már kétféle játék rabja is vagyok. Az egyik a már fentebb említett, RamaCity nevű városépítő játék, a másik pedig a SkyRama, amiben egy repülőtér mindenféle járat-küldési, utasellátási és vámmentes áru-kezelési feladatait kell napról napra ellátni. Ezek a játékok szintén a fent említett logikát követik, lássuk pár mondatban őket, mit is tudnak.

RamaCity
http://ramacity.bigpoint.com

Ebben a játékban tehát képzeletbeli városunkat kell felépíteni. Ne számítsunk SimCity-szerű részletességre és játékmenetre (én arra számítottam): gyakorlatilag az utcák és az épületek elhelyezése után nem sok dolgunk lesz a játékban. Ennek két oka van. Az egyik, hogy szinte minden művelethez az erőművek által termelt energia kell, amiből egyszerre maximum 20 áll rendelkezésünkre, ezt pedig olyan 13-15 másodperc alatt lehet elkattintgatni. A másik ok az, hogy a rendelkezésre álló terület nagyon hamar betelik, így várni kell rengeteget, amíg az újabb területbővítés megérkezik, de persze az nem akkora, hogy egy újabb épületsort le tudjunk rakni. Az egész várost át kell rendezni. És ez bizony még az én (nem rossz) gépemen is lassú tud lenni.

A játékban vannak napi feladatok (el kell adni 1 darab legyártott árut), de szerintem egy csomó mindennel lehetne még az egészet turbózni. Pl. azzal, hogy a napi feladatok ne csak ebben merüljenek ki, hanem pl. meg kelljen látogatni 40 házat, vagy építeni kell 2 új utcát... tudom is én, annyi ötletem lenne, csak annyira nincs beleszólásom a fejlesztésbe.

Az én városom

A RamaCity tehát általában bejelentkezésből, a gyárban lévő dolgok kiszedéséből és boltba való berakásából, a maradék energia urbikra (=városlakókra) kattintgatásásból áll. Ezt követően elfogy az energia és tekintve, hogy 1 energia kb. 3 perc alatt jön létre, így egy órára egészen biztosan el lehet felejteni az egész játékot. Kár érte pedig, jó volna, ha nagyobb ütemben fejlesztenék.

SkyRama
http://skyrama.bigpoint.com

Na, a SkyRama már egy sokkal élőbb valami. A játék ugyan még mindig béta változatban van, de egyre stabilabb lesz és meglátszanak a fejlesztések is rajta. Éppen a mai napon orvosoltak több olyan hibát, ami mondjuk már hetek óta idegesítette a játékosokat... de ne szaladjunk ennyire előre.

A SkyRama-ban bárki azonnal repülőtér-igazgatóvá válhat. A feladat: teljesíteni a fő- és történeti feladatokat, ezáltal egzotikus repülőkhöz, pénzért megvásárolható épületekhez jutunk. A játék nagyon jól van felépítve, szépen lehet előre haladni, nem lépünk túl gyorsan szintet, meg kell dolgozni már a 15. szint környékén is egy-egy szintlépésért. A feladatok is jól el vannak találva, foglalkoztatják a játékos fantáziáját (legalábbis az enyémet mindenképpen). Külön öröm, hogy az internet adta lehetőségeket kihasználva majdhogynem világszerte (Afrika és Ausztrália kimarad) lehet "szomszédos" repülőtereket, repülőtér-igazgatókat találni, akikből idővel egy összeszokott csapat lesz és akikre lehet számítani egy-egy feladat (pl. küldj vissza 15 teherszállító repülőt) megoldásakor.

Az én repülőterem

TP, baripont, koin

Ezzel a játékkal a RamaCity-nél sokkal több időt lehet eltölteni, bár hozzá kell tenni, hogy néha túlzottan sokat is. Egy-egy elküldött repülőgép meghatározott ideig (6 perc, 1 óra, 4 óra, 8 óra, 24 óra) repül és nem árt ott lenni kb. akkor, amikor visszaér. Ekkor tudjuk ugyanis "kiszedni", amit hoz, amiért játszunk: tapasztalatpontot, barátpontot és persze AirCoin-t (pénz), amiért forgalmi épületeket, vagy repülőgépeket vehetünk. Sokszor előfordult velem, hogy már régen mentem volna aludni/fürödni/vacsorázni/akárhová, de még küldtek 3 repülőt, hát megvártam. Aztán még jött 4... Egyszerűen nem lehet szabadulni tőle. :) Mivel a barátok (szomszédos repülőtér-igazgatók) látják, ha visszaküldtük a repülőt, égő lenne, ha barátpont nélkül térne vissza egy járat, hiszen meginogna a belénk fektetett bizalom.

A repülőgépek ellátása folyamatban

Ez tehát egy olyan aranyos-kedves játék, amibe a bétaverziós hibái ellenére is tényleg bele lehet szeretni. Még annak is, aki egyébként csak farmozással üti el értékes idejét. :) Ismerek ügyintézőket, rendszergazdákat, akik igencsak sok időt töltenek azzal, hogy a repülőikkel foglalkoznak... (most is, mert folyamatosan küldik a repülőket.) Szóval igen, azt hiszem, ezekre a játékokra tényleg rá lehet kapni.

Ezen bejegyzés megírása alatt 22 repülőt küldtem vissza. :) További 9-et várok még az este folyamán. További szép napot, én léptem játszani.

Papírmasé

2011-09-10T19:36:00.000+02:00

– Ki dől be ennek? – kérdezte életem párja, amikor megyeszékhelyünkre autózván Fegyvernek-Szapárfalun felfedeztük a kartonpapírból készült rendőrt, aki egy traffipax-készülék mögött állva mosolygott az arra járó autósokra.
– Hát, nem tudom – válaszoltam, majd jóízűen kacagtunk a karhatalom ezen próbálkozásán.

Annál inkább nem volt vicces, amikor hazafelé jövet igazi rendőrautó állt a forgalommal szemben és jól láthatóan mérte az arra közlekedő autók sebességét. Én már messziről kiszúrtam, mert profi vagyok. Rögvest ellenőriztem is a sebességet. Lámpa be van kapcsolva? Nem volt hetvenes tábla? Mindent számításba vettem. Ahogy közeledtünk úgy vált egyre érdekesebbé a kép, majd a rendőrautó mellé érve az hirtelen eltűnt. Pontosabban: oldalról nem volt látható, mivel ez is kartonpapírból volt. :)

Hátrány: hihetetlen módon beszívtuk ezt, kérem. Egész könnyen ment.
Előny: biztosan nem mértek be, ha esetleg gyorsabban közlekedtem, mint kellett volna. ;)

127 óra

2011-09-10T00:16:00.003+02:00

A minap megnéztük a 127 óra című filmet, amit csak azért említek meg, mert elég kevés olyan film van, ami több napig is képes foglalkoztatni. (Ezt mondjuk nem a saját hibámnak tudom be.) A film egy hegymászóról (Aaron Ralston) szól, aki kanyonos vidéken kóborol, mígnem egy óvatlan lépés következtében hatalmasat zuhanva beszorul egy szűk járatba. Teszi mindezt olyan szerencsétlenül, hogy jobb kezére egy gigászi kőgolyó esik, és esélye sincs szabadulni. Egyrészt azért, mert a kőtömb nem engedi a kezét, másrészt pedig azért, mert a járat mindentől messze van, így segítségért hiába kiált, senki nem hallja őt. Majdnem egy liter vízzel, pár hegymászó-felszereléssel, egy videokamerával, egy kínai bicskával és némi csomagolt élelemmel kell kihúznia lehetőleg minél tovább.

Végül is 127 órát tölt nagy magányában és közben minden megkísérti: lidérces álmok, képzelgések, elszámolás a múlttal, de ami még érdekesebb, az az, hogy az ember egyedül, teljesen elhagyatottan hogyan képes annyi lelki erőt felhalmozni magában, hogy kibírja, lehetőleg minél tovább. Belegondoltam többször is, hogy ha velem történne ilyesmi (aminek eléggé kicsi az esélye, mivel vajmi keveset mászok sziklás helyeken), akkor vajon kibírnám-e ép ésszel, vagy hamarabb feladnám, mint történetünk főhőse, aki – lássuk be – igen emberesen viselte a sors reá rótt terhét. Nem tudom miért, de az elmúlt 2-3 napban sokszor eszembe jutott, hogy mit csinálnék én elhagyatottan, teljesen egyedül, remény nélkül, azzal a tudattal, hogy talán soha többé nem találkozom senkivel, aki fontos nekem.

Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben ez utóbbi lehet a legrosszabb. Ugyanakkor pontosan ennek az enyhítésére irányuló vágy adhat erőt ahhoz, hogy valamilyen módon megpróbáljon az ember szabadulni egy efféle helyzetből. Több filmet láttam már hasonló helyzetbe került emberekről és mindegyiknek ez volt a végkicsengése: az emberi életösztön, a szeretteink viszontlátása megfelelő erőt ad ahhoz, hogy szabaduljunk. A 127 órában sejthető volt, hogy a főhős a végén azért megszabadul szorongató helyzetéből (talán nem lövök le nagy poént, ha azt mondom, hogy sikerül neki a film végére), mégis többször elképzeltem, hogy ott marad és valamikor valaki majd rátalál, de akkor már csak csontvázként fog groteszk és ijesztő képet nyújtani az arra látogatónak. Minderre persze maga a bajba jutott is gondolt és kamerájára utolsó üzenetként készült felvételt hagyva üzent megtalálójának, majd napról napra újabb, egyre kevesebb reménnyel kecsegtető üzenetet hagyott.

A film elvileg igaz történet alapján készült és az jutott eszembe, milyen lehetett ennek az embernek – szabadulása után – lelki erőt véve megnézni saját filmjét elejétől a végéig. Bizonyára nem kellemes emlék számára. Én nem tudom, hogy meg akarnám-e nézni. A 127 óra című filmet azonban bátran ajánlom mindenkinek.

Bevásárlókörút

2011-09-04T11:31:00.001+02:00

A búcsúzó nyárnak beintve hétvégére egy bográcsolást terveztünk. Ennek előkészületei napokig folytak, csütörtök éjszaka lett egy akkora eső, hogy azt hittem az marad meg, aki úszni tud. (Ekkor nekünk intett be a búcsúzó nyár.) De aztán péntek reggelre rendeződött a helyzet és úgy tűnt, hogy a szombat délutáni programot zavartalanul kellemes időjárásban lehet lebonyolítani. Így is lett. Amiről azonban mégis írni akarok az két, a bográcsolást megelőző remek fordulat, amit vásárlás közben tapasztaltunk.

Mivel nem volt itthon tűzifánk, ezért el kellett menni azt vásárolni. Hozzá kell tennem, hogy ilyet még soha nem csináltam, pedig ősz hajszálaim is vannak már. Nem volt rá szükség eddig, na. Begurultunk frissen feltankolt gépjárművünkkel a Tüzépre. Ott ugye mindenféle emberek voltak, hirtelen nem tudtuk, hogy ki hova tartozik, így megközelítettünk egy idősebb tagot, aki különböző formájú és méretű fákból próbált maradandót alkotni azáltal, hogy átlátható rendszerbe rakosgatta azokat.

– Jó napot! Tűzifát szeretnénk vásárolni.

Na, az öreg ezen egy kicsit meg is ütközött, pedig számomra természetes volt, hogy ha tüzelni való fát akarok venni, akkor a Tüzépre megyek.

– Hát, szoktak így jönni tűzifáért többen ide hozzánk – mondta az öreg, ahogy hátraballagtunk egy ennek összeszedésére alkalmas helyre. – Hát igen – mondtam –, ennél jobb helyet erre keresve sem találhatnánk.

Végül találtunk egy hatalmas farakást, aminek az alján lévő csalánosból lehetett válogatni némi hulladékot. Már megtöltöttünk két bevásárlószatyrot, amikor az öreg beszólt:

– Jó száraz fák ezek, csak a tegnapi eső alatt megáztak.

Igen. Füstölt is betyárul egyik-másik! :)

Utunk a cukrászdába vezetett, hogy vendégeinket süteménnyel tudjuk kínálni. Kicsi, de annál finomabb süteményeket árusító cukrászdába járunk. Vártuk a sorunkat, válogattunk az igen kicsi eladótér neonfényű hűtőjében, amikor megjelent egy feltűnően izgága ötven-hatvan év körüli nő, vélhetően az unokájával. Feszengett, nézelődött, láthatóan keresett valamit, de nem találta.

– Elnézést – mondja az eladónak – milyen tortáik vannak? Ki van az írva valahova?
– Igen, oda a falra – válaszolja az eladó.

Néném közelebb lép, olvasgat, nézegeti a listát. Beszél az unokájához, konzultálnak. Közben mi megvettük a süteményeket, így rá került a sor.

– Mit adhatok? – kérdezi az eladó.
– Hát, akkor én egy vaníliatortát kérnék.
– Igen, és mikorra?

Egy pillanatra döbbent csend támadt, majd az idős hölgy kérdezett:

– Ja, ez itt így megy?
– Hát igen, itt így működik, nem szoktak csak úgy tortákat sütni hipsz-hopsz, minden méretben.
– Éreztem én valahol, hogy ez így lesz – ismerte be a hölgy, de a további részleteket nem hallottuk, mert távozóban voltunk már.

Első nap az iskolában

2011-09-01T18:01:00.000+02:00

Na, hirtelen azt sem tudom, hogy mihez kapjak. Kezdem ott, hogy (technikai információ) frissült a Blogger kezelőfelülete, aztán most kattogok össze-vissza, mint aki nem vágja. Pedig vágom, vágom én! Egy kicsit ilyen Google Dokumentumok-szerű lett a szerkesztőfelület, még szokni kell, annyi azonban bizonyos, hogy sokkal letisztultabb. Természetesen ebből ti, ha nem írtok blogot a Bloggeren, semmit sem láttok, elégedjetek meg annyival, hogy gusztusosabb lett az egész és nagyobb kedvem is van írni.

Na, de nem is erről akartam itt megosztani a gondolatokat a mai nap folyamán, hanem arról, kedves barátaim és üzletfeleim, hogy elkezdődött az iskola, de bizony ám, hogy elkezdődött! Olyan nagyon tanítottunk ma már, hogy szakadt rólunk a víz. És ehhez a mai kánikulának semmi köze! Az első három óra osztályfőnöki volt, örömmel tapasztaltam, hogy az osztályom mit sem változott. Gyakorlatilag onnan folytatódott minden, ahol abbahagytuk azt júniusban, alig változott valami. Leszámítva azt, hogy három ember távozott, egy meg jött, tehát mindent összevetve 33 lelket számlál az osztályom, s ez úgy néz ki, hogy év végéig kitart.

Aztán holnap meg hét órám lesz hirtelen. Évek óta nem volt pénteken órám, az egyetem miatt, de most aztán lesz. Azt sem tudom már, hogy miből készüljek holnapra, annyi minden van itten. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, kérem! De majd hozzászokom, mert most aztán bele lettem dobva a mély vízbe, mind a harminc órámmal egy héten, ami azért nem kevés. De megbirkózom vele, nem kell engem félteni.

A félmacskánk rendkívül készséges, iskolába menet kikísér (a reggelije után), hazafelé jövet a kapuban vár (mert éhes). A hideg reggelek sem tántorítják el egyelőre attól, hogy megjelenjen és követelje a finom falatokat, kíváncsi leszek, hogy novemberben, amikor azért megreccsen már, itt lesz-e a macskabűre.

Kalandra fel!

Az utolsó hétvége

2011-08-29T11:28:00.000+02:00

Az idei nyár utolsó hétvégéje a lehető legjobban telt el.

Kezdtük ott, hogy meglátogattuk nagyszüleimet, akik – hála az Istennek – még így, közel a nyolcvanhoz is, egészségnek örvendnek és hihetetlen örömmel fogadnak bennünket mindig. Szinte látom magam előtt, ahogy boltba járó papám örömmel újságolta ma reggel a zöldségesnél, hogy voltak az onokák, meg így, meg úgy, micsoda öröm ez és hogy a jó Isten tartsa meg a szokásunkat. :) Ő már csak ilyen, éppen ezért szeretjük. Közben befutottak bátyámék is, így annyian lettünk az ámbitus alján, hogy öröm volt bennünket nézni. Hihetetlen hőség volt egyébként egész pénteken, kornyadtak a növények, kiégett a fű is talán.

Egy kis falusi hangulat. Szemben az ámbitus alja (gang)

Este hétkor indultunk el szülőfalumba. A lenyugvó napkorong sötétvörös fényével aranyozta be a hőségben felforrt aszfalt ezer és ezer csillogó kavicsát. Bátyámék kisvártatva követtek bennünket, így éjfélig ment a traccsparti, mindenről, ami éppen aktuális. Örültem annak, hogy velük is sikerült találkoznunk.

Szombaton családi összejövetel volt: nászasszonyok-nászurak találkozója. Bár egész nap hőség volt, ennek ellenére sikerült árnyas helyet összetákolnunk hintaágyakkal, napernyőkkel, így a jó levegőn értekezhettünk nagyvilági dolgokról: a szántás-vetés tárgyévi helyzetéről, a múlt és a jelen összefüggéseiről, valamint arról, hogy a Samsung Star II mobiltelefon tulajdonképpen akkor most vagány készülék, ami megéri az árát, vagy nem. Természetesen vagány volt, blogunk hivatalos rappere vásárolta azt a Teszkóban összegürizett kis pénzéből, így rosszat semmiképpen sem mondhattunk a berendezésről.

Este édesapám, a csodatévő, megejtette a gépkocsi javítását is: a sportos hang megszűnt, a hossz-stabilizátor is detektálva lett. Kettő ilyen kell:

Toyota hossz-stabilizátor

Ez egy elég pici valami, és ettől zörög a kocsi egész eleje. Fene sem gondolta volna. Meg azt sem, hogy ennek igencsak megvan az ára! Én azt hittem, hogy ilyen alsólábszár hosszú valamik csattognak alul. De nem, csak ezek a kis bizbaszok.

Valahogy így telt el az utolsó nyári hétvége. A költő szavaival élve forró csókkal búcsúzott tőlünk az idei nyár, ilyen kitartó hőségre már nem kell számítani. Sőt, egyre inkább hűvösödni fog. Fél nyolckor már sötétedik, igazán lehangoló; nem marad más, mint lélekben az őszi esőkre és a téli fagyra készülni. Addig azonban akad még egy-két szép nap.

68 és fél óra múlva becsengetnek az idei tanév első tanórájára. Érdemes most már arra is hangolódnom.

Aktuális javítás

2011-08-27T09:00:00.001+02:00

Az öreg Toyotán megrottyant a hossz-stabilizátor. Na most ha ez az alkatrész Neked semmit se mond, ne kezdjél el csüggedni, mert kezdetben nekem sem mondott semmit, de manapság már annyiszor foglalkoztat a cserének gondolata, hogy megtanultam a nevét. Ahogy régebben egyéb alkatrészeket, úgy előbb-utóbb ezt is meg kell majd vásárolnom, hogy beépítésre kerüljön a gépjárműbe. Egyenetlen utakon ugyanis alulról kopogás hallatszik, mintha csak valaki be akarna jönni. No de alulról, kérem?

Az úgy volt, hogy a gépjármű júniusban műszaki vizsgázott és akkor már felhívták a figyelmemet arra, hogy bizony itt aztán a hossz-stabilizátorral baj lesz, ki kellene cserélni, s amennyiben jelen állás szerint volna fölös húszezer forintom, úgy ők azt készséggel, hovatovább 4 munkanap alatt vállalják. Nem volt fölös húszezer forintom és bár rettenetesen sajnáltam a műszaki személyzet kedvességének ilyen szemérmetlen elhárítását, tovább álltam. De most már egyre inkább hallom a kalapálást minden egyes buckánál és mivel országunk útjainak egy (nagy) részére jellemző, hogy egyenetlen, ezért remélem, hogy nem fog egyszer csak az egész miskulancia rudastól-gömbfejestől kiszakadni és én meg kóvályoghatok, mint nagy fehér madárnak ürüléke a légben.

– Nem kell ott mindent kicserélni – mondja édesapám, aki járatos a témában és adok a szavára. – Elég lesz csak a tömítőgumit megvenni, rögtön nem fog zörögni. Édesapám éles látású ember: amikor előhozakodom azzal, hogy műszaki vizsgán mit mondtak, sandán mosolyog és rám néz úgy, de úgy, hogy abból én már olvasok, igen, mégpedig azt, hogy fiam, ne engedd magad átbaszni.

Ezen megfontolások alapján tehát készpénzösszegnek elkülönítését kell foganatosítani a nevezett alkatrészre, de előtte még a kipufogórendszer kilikadása okozta rettenetes, ám ugyanakkor sportos hang eltüntetését kell foganatosítani a szakműhelyben, hogy újra halkan suhanhassak a gépjárművel, mint az árnyék.

Rekkenetes időjárás

2011-08-26T08:53:00.000+02:00

Az utolsó nyári hétvége következik. De még milyen nyári! Az előrejelzések szerint olyan szinten nyári, hogy mindannyian az aszfaltra fogunk olvadni, ha kimerészkedünk a lakásból. A szerkesztőségen belül igen kellemes, 30 fokos hőmérséklet uralkodik. A különböző asztali- és álló ventilátorok egész nap foglalkoztatva vannak, semmi szín alatt sem unatkoznak. Odakint meg sorra dőlnek meg a melegrekordok, se vége se hossza ezeknek a kimerítő, forróságban eltelt napoknak.

Odakint is rekken rendesen. Az ajtó nyitásával hirtelen forróság üt orcán s ezáltal bír a bent maradásra. Szegény Grizzli macska is menekülne befelé, egyre otthonosabban érzi magát lakókörnyezetünkben. Én meg nem győzöm űzni kifelé. Nem nagyon tud mit kezdeni ezzel a hirtelen jött hőséggel ő sem. Megbolondul! Tegnap reggel az ablakpárkányon korzózott, amit soha nem szokott, rá akart gyújtani. Egyébként a nap nagy részében 1 méter hosszan kinyúlva próbálja hűteni a szőrmés kis macskatestét a rusztikus betonjárdán, de általában nem jár sikerrel. Ide-oda járkál, nem találja a helyét – éppen mint mi, emberek.

Biztonsági kameránk felvételén jól látszik, ahogy a bikolor macska a dohányneműre kíván rákapni

Egy másik állásból jól látszanak az öngyilkossági kísérlet első jelei

Azt hiszem, hogy ilyen időjárásban fantasztikus lesz mindenkinek utazgatni hétvégén. Klíma nélküli autóban öngyilkosság próbálkozni bármivel is, az ember agyvize felforr. A gumi az aszfalthoz ragad, szóval megállni sem érdemes, csak nyomni neki nagy gázzal, hogy legalább az ablakon becsapó szellő okozzon olyan érzetet, mintha itt tényleg jó idő lenne. Az öreg Toyotában sincs klíma, éppen ezért igencsak bele fogunk sülni, de nem baj: a hétvégi kalandért minden áldozatot hajlandók vagyunk vállalni.

Hirtelenjében ennyit tudnék mondani Yonderboi: People always talk about the weather c. zeneművétől inspiráltan. Kellemes agyfelforrós hétvégét kívánok mindenkinek! Macskák és kutyák előtt friss hideg víz legyen, mer' leforognak, aztán egyedül maradtok.

Megújultunk!

2011-08-25T13:14:00.004+02:00

Kedves Olvasók!

A 2006-ban blogunkra adott kabát kiment már egy ideje a divatból, éppen ezért radikális váltásra volt szükség. Amint láthatjátok, letisztult felületű, modern sablont kapott a napló. A szövegmező szélesebb lett, így a nagyobb monitorral/felbontással rendelkezőknek sem kell már a blog jobb oldalán lévő ürességet nézniük. A blogarchívum is egyértelműbbé, könnyebben kezelhetőbbé vált, így jobban el lehet mélyedni a régebbi bejegyzésekben. Remélem, hogy az új sablon (amelyet a napokban még folyamatosan bővítgetek majd) elnyeri a tetszéseteket. Szívesen olvasnám ezen bejegyzés hozzászólásai között a véleményeteket az új dizájnról.

További kellemes böngészést kíván,

a főszerkesztő

Jön a gyorsabb net

2011-08-19T10:46:00.010+02:00

Írtam már arról, hogy nem vágom, hogy a szolgáltatóknak miért biznisz az új előfizetőknek feleannyiért kínálni az internetes csomagokat, mint azoknak, akik több éve hűségesen az ügyfeleik. Nekem például duplaannyiba kerül a 10 megabites internetkapcsolat, mint annak, aki most akar belépni. Ami eléggé vérlázító dolog. Mivel arra rájöttem az idők folyamán, hogy olcsóbb a havidíjam soha nem lesz, ezért szemtelenül a hűségidő lejártával mindig felhívom a szolgáltatót, hogy itt kizsákmányolás folyik és a jelenlegi áron nagyobb sebességű internetkapcsolatot szeretnék. Érdekes módon ezt már így évek óta eljátsszuk (vagy ők hívnak engem, vagy én hívom őket), és működik a dolog.

A jelenlegi sebesség

Most abban állapodtunk meg, hogy 30 napon belül a jelenlegi 10 megabitről 15-re ugrik a letöltési sebesség (kíváncsi leszek, hogy ténylegesen eléri-e a majd a 15 megabitet), a feltöltés pedig a jelenlegi gyászos 0,5 megabitről 0,9 megabitre emelkedik, ami azért még mindig csak a letöltési sebesség 6%-a. Dehát az ADSL már csak ilyen. Eközben a havidíj minimális, 175 forinttal növekszik csak, így 15000/900-as netért + internetszolgáltató által nyújtott VoIP telefonvonalért (amit használhatatlan árazása miatt csak hívásfogadásra használunk már) 8165 Ft-ot kell fizetni, havonta, kb. 10 éves szolgáltatói hűség után. Hogy ez jó vagy nem, az természetesen mindenkinek máshogy jön le, mivel ugyanezért a konstrukcióért szinte háztartásonként különböző összegeket fizetnek az emberek.

Közben utánaszámoltam, hogy mire is elég egy 10 és 15 megabites kapcsolat, majd készítettem róla egy rövid táblázatot. Ez azoknak lehet érdekes, akik töltenek le egyáltalán ilyesmiket. :)

10 és 15 megabites internetes kapcsolat letöltési idejeinek összehasonlítása

Bár a feltöltési sebesség annyira nem lényeges az átlagfelhasználó szempontjából, azért arról is készítettem egy apró táblázatot. Íme:

10 és 15 megabites internetes kapcsolat feltöltési idejeinek összehasonlítása

Hát, ennyire futja majd, amikor beélesítik. Hogy ehhez manapság miért van szükség 30 napra, azt én nem tudom megmondani, mindenesetre problémát nem csinálok belőle. Várom a csodát, egyszer majd csak meglepődök. :)

Gázszivárgás a szomszéban

2011-08-15T12:39:00.007+02:00

Ma egy tanulságos történetet mesélek el az emberi gyengeségről.

Az úgy volt, hogy tegnap este fantasztikus látványt nyújtott a már fogyóban lévő telihold. Hatalmas, borostyánsárga udvarát csipkézett és néhol elmosódott felhők szegélyezték, s eme remek látványnak bizony csak a kertszomszéd házának teteje szabott határt. Egyszerűen nem lehetett tőle látni a Holdat! Én azonban, mint szépre és jóra fogékony ember, arrébb mentem egészen addig, amíg meg nem láttam a hatalmas korongot, s el nem gyönyörködtem benne. Ekkor már a közvetlen társasházi szomszédunk ajtaja előtt álltam. Arra lettem figyelmes, hogy a lakásban nagy valószínűséggel szökik a gáz, mivel erősen arra utaló hangot hallottam odabentről. Sivító, hosszas ssss-hang volt.

Rögvest szóltam a mátkámnak, jönne már és hallgatná meg, jól hallom-e, amit hallok. Ő is megerősített abban, hogy bizony bent történik valami, de addig bogoztuk a dolgot, hogy már a wc-tartály hosszas töltésének hangja, esetleg egy elszabadult fürdőszobacsap is szóba jött. Elképzeltük, hogy a sötétben a szomszédasszony biztosan elcsúszott a fürdőkádba való nagy igyekezetében, beverte a fejét és most ömlik a víz. Nagy sötétség volt odabent, kopogásra senki sem reagált, így telefont ragadtam és felhívtam őket. Fel is vették. Jajaj, nincsenek otthon, de annál inkább messze vannak. Nem tudnak jönni. Csináljunk valamit!

Oknyomozásba kezdtünk. Gyér fényerejű, 1 LED-es elemlámpánkkal srévizavé be-bevilágítottunk a lakásba, de látni semmit sem láttunk, a hangot viszont egyre erősebbnek véltük hallani, sőt, már gázszag terjengését is megemlítettük egymás között, halkan, a beléndeklehű éjben. A Hold ekkor már teljes pompájában jelent meg az éjszakai égen, s megvilágított bennünket, ahogy az ablakon próbáltuk meg felderíteni a hang forrását. Úgy néztünk ki, mint valami betörők. (Jó hogy ránk nem hívták a rendőröket.) A hang egyre erősödött, mi pedig egyre idegesebbek lettünk, hogy vajon mikor robban az egész kóceráj.

Mivel nem jutottunk előrébb a lámpával sem, hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy meghallgatjuk az utcafronton lévő ablaknál a suhogást, vajon ott hallatszik-e? Ott sokkal erősebben jött a hang, a konvektor fali kiömlőnyílásánál pedig igen erősen. Megint csak telefont ragadva hívtam a szomszédot, hogy bizony mi már itt benne vagyunk a helyszínelésben és a hálószobájuk felől ez a hang nagyon intenzíven hallik. Ekkor ő hozzáfogott röhögni, és közölte velünk, hogy valószínűleg megint a házimozi-rendszer szórakozik: néha bekapcsol a rádió, ami egy adóra sincs hangolva, így a belőle eredő sistergés (szakavatottaknak: fehér zaj) hallatszott 5.1-ben a lakásból, 200 wattal.

Egy rövid áramszünetet okoztam a villanyóránál, és láss csodát: a hang odabentről teljesen megszűnt. Hiába, mindig a legegyszerűbb megoldás a célravezető. Hirtelen elmúlt a gázszag is, már egyikőnk sem vélte érezni. Utólag azon gondolkodtam, hogy jó, hogy nem feszítettük fel az ajtót, vagy nem törtük be az ablakot, hogy bejussunk a lakásba...

Mai jótanácsunk: ha szivárog a gáz, áramtalanítsunk! (Ha a víz zubog, akkor is.)

Nyíregyházi Állatpark

2011-08-12T17:59:00.011+02:00

Régóta készültünk már, de idén nyáron végre eljutottunk Nyíregyházára és megnéztük a méltán híres Vadasparkot. Azért mondom, hogy méltán híres, mert emberrel nem találkoztunk még, aki azt mondta volna, hogy egy unalmas vacak az egész. Mindenki azt állította, hogy egy napot nyugodtan szánjunk rá, mivel egyáltalán nem unalmas, látnivalóban gazdag és hatalmas területen fekvő parkról van szó.

Azt kell mondjam, hogy le voltam nyűgözve. Már azt követően, hogy beléptünk rögvest fókákat láttunk úszni oldalról-alulról, az átlátszó medencében. Ez megfogott bennünket igazán, azt sem tudtuk, hogy merre induljunk el. Látogatásunkat a Zöld Piramis nevű helyen kezdtük, aminek alsó szintjén "Ócenárium"-nak nevezett, a Tropicariumhoz igen hasonló hely található. Ennek hatalmas méretű medencéiben (akvárium) igencsak lenyűgöző, drabális nagy halakat láttunk, el is csodálkoztunk egyiken-másikon. Azért kedvencem, a bohóchal, itt is volt. :) A piramisban egyre feljebb és feljebb jutottunk. Elcsodálkoztunk a hatalmasra megnövő banánfákon, pálmaszerű növényeken, amik egészen az épület tetejéig értek, igen remek hangulatot teremtve a 90%-os páratartalmú légben.

Rövid reggeli után megnéztük a fókashow-t, ahol Alf, Leon és Gino produkálták magukat, igen ügyesen. Hozzá kell tenni, hogy egy kb. 15-20 perces produkció alatt annyi kis halat megettek ezek a jószágok, hogy az idomárok alig győzték dobálni nekik. Enélkül természetesen nem voltak hajlandók produkálni magukat. Ettől eltekintve is édesek voltak. Sajnos elég rossz helyet sikerült kifogni, nem nagyon láttunk semmit, de a kamerát magasba tartottam és itthon azért egy rövid videót sikerült összevágni abból, hogy mi is történt ezen az eseményen. Íme:

Ezt követően szabad bóklászást tartottunk, ami órákon keresztül tartott. A különböző kontinensekre tagolt parkban rengeteg állatot láttunk. Legtöbbjüket közvetlen közelről. A veszélyes ragadozókat nem csak rácsokon, hanem üvegen keresztül is megcsodálhattuk, így például páratlan felvételeket készíthettem az élőben életemben először látott fehér tigrisről, illetve egy műanyagvödröt tépő jegesmedve vízszint alatt és fölött lévő részeiről. Ezen többet röhögtünk, mint a fókashow-n, úgyhogy muszáj vagyok ezt is egy videóval bemutatni.

Azt kell mondjam, hogy ez a vadaspark igencsak szépen össze lett hozva: gyönyörű a környezet, az állatok egészségesek és szemmel láthatóan jó kedvűek, talán csak a csimpánzok ábrázatán látszott némi "marhára unom magam" kifejezés, de ők mindig marhára unják magukat látszólag. A többiek azonban vígan játszottak a számukra ügyesen, árkokkal, kis folyókkal elkülönített helyeken.

A park térképe

Élmény, azt mondom én. Nem is lehet igazán szavakban leírni azt, hogy mennyi minden látható ebben parkban, így egy újabb, 9 perces videóval foglaltam össze a rengeteg aranyos állatot és lélegzetelállító látnivalót. Aki szereti az állatokat, érdemes megnéznie az alábbi kisfilmet:

Egy hét szabi

2011-08-07T21:18:00.014+02:00

Néha a bloggernek is kell egy kevéske szabadság. Főleg így nyáron, amikor az év közben kissé berozsdásodott szokásokat és ízületeket meg lehet egy kicsit olajozni. Egy egész héten keresztül nem csináltunk mást, csak ide-oda mentünk az országban.

Kezdtük ott, hogy részt vettünk a nemrégiben már emlegetett röstis gyerek lakodalmán, ahol a változatosság kedvéért nem szolgáltak fel nyelvpörköltet, de azon kívül mindent, ami szemnek és szájnak ingere lehet. Olyan jó volt a parti, hogy hajnali hatig roptuk, hosszasan belenyúlva az éjszakába. Már világos volt, amikor elindultunk hazafelé – Istenem, idejét sem tudom, hogy mikor voltunk utoljára olyan buliban, ahol eddig maradtunk volna.

Hogy kipihenjük ennek az emlékezetes éjszakának a fáradalmait, két napra rögtön hazajöttünk, és ház körüli teendőket láttunk el. Én teszteltem a számítógépemet, szívbéli mátkám pedig úgy gondolta, hogy kitakarítja a kamrát, ami mindig hatalmas kihívás, tekintve hogy itt aztán tényleg minden megtalálható az apró liffentyűktől kezdve azokig a cuccokig, amiket már a három évvel ezelőtti lomtalanításkor is ki kellett volna tenni. Szerencsére most mindent összeszedtünk (vagyis jobban ő) és kitettük az utcára. A lomtalanítást megelőző este már az ELB (Elő-lomtalanító Brigád) setét küldöttjei rótták az utcákat és túrták szanaszéjjel mindazt, amit a népek kihelyeztek a kapujok elejbe.

Időközben megvettük az első alutasakos eledelt, valamint két műanyag macskatálat a félmacskánknak. A jószág még az étel csomagjának felbontása előtt körbenyalta azt, szóval valószínűleg nem volt szűz a termék fogyasztását illetően. Mivel még kezdő macskások vagyunk, azt hittük, hogy majd minden étkezés után el kell mosni a macska tálkáját. Csak később jöttünk rá, hogy ezt a macska maga megteszi, szóval csak rendszertelen, nagyobb időközönként van erre szükség.

Táplálkozik a Grizzli

Nodehát Tiszavirág fesztivál a neve immáron annak a falunapnak, ami ezidáig több napos, idén meg már csak egy napos rendezvénnyé avanzsált szülőfalumban. Meg is indultunk, hogy lássuk a gazdag programfelhozatalt. Előtte meglátogattuk nagyszüleimet, akik igencsak örültek érkezésünknek, lévén hogy meglehetőst ritkán találkozunk. Nagyon jól eltöltöttük az egész napot, még csavart fagyit is sikerült vásárolnunk, ami igencsak ritkaság mindenfelé, legalábbis a mi vonzáskörzetünkben. Régi idők emlékét sikerült vele felidéznünk.

A falunapi rendezvény, mondhatni, szokásos volt. Nekem a testvéreimmel való találkozás volt a legjobb az egész hétvégében. Ezt annak fényében mondom ám, hogy a falunapi fellépők között a Trabantos Barna gyerek, meg ifj. LL (LL Junior) szerepelt, no meg volt itt gagyiárus ezerszám; cukrok vattából, gumiból és medvéből, legyek és darazsak által meglepett savanyúcukor, tejcsokival bevont vonult mogyoró. Az éj leple alatt valahonnan előbúttak az RGB színekben pompázó fénykardokkal és karkötőkkel kereskedő kereskedők, azután tűzijáték és móka-kacagás hajnalig. Mi ez utóbbit már csak messziről, egy manzárdból hallgattuk, miközben álomra hajtottuk fejünket.

Mulassunk, nevessünk, dáridózzunk kedvünkre

Ez történt egy egész hét alatt, drága barátaim, ezért nem írtam én néktek. A nyár amúgy is uborkaszezon, hiszen nagyon semmi sem történik, de a blogomat nem akarom semmiképpen elhanyagolni. Hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezem, de addig is pihenjetek sokat és túraidőben kifelé a szabadba!

Macska és fotel

2011-07-29T13:56:00.005+02:00

Az előző bejegyzésben már volt arról szó, hogy van egy félmacskánk, aki imádja a fotelt. Valamilyen oknál fogva állandóan próbálja kiszaggatni azt. Hogy miért, arra Desmond Morris "Miért csinálja...? A macska" című könyvében leltem meg a választ, melynek tanulságos részleteit osztanám meg az olvasóközönséggel, főként a macskakedvelő, vagy -tartókkal.

Miért szaggatja ki a macska kedvenc fotelünk huzatát?

E kérdésre rendszerint az a válasz, hogy élesíti a karmát. Igaz, de nem úgy, ahogyan a legtöbben gondolnák. A közhiedelem szerint a macska akképpen feni meg tompa karmait, mint a hentes az életlen kést. A valóságban azonban lehántja karmairól az elöregedett, kopott szaruréteget, s kibontja alóla vadonatúj, villogó fegyvereit. Inkább a kígyó vedléséhez, semmint egy konyhakés élezéséhez hasonlítható a folyamat. [...] Hátsó lábaival nem végez ilyen erőteljes "fenőmozdulatokat" a macska, hanem a fogával hántja le a karmok vásott burkát.

A mancs edzésének fontos szerepe van a karmok behúzását és kimeresztését végző szerv erősítésében is, ami elengedhetetlen a macska számára a zsákmányszerzéshez, a párviadalhoz és a mászáshoz.

A harmadik szerep, amelyre kevesen gondolnánk, a fotel megjelölése. Az állat mellső talpvánkosaiban illatmirigyek találhatók, melyeket a macska erősen a tépdesett huzathoz dörzsöl. A ritmikus fenőmozdulatok – bal mancs, jobb mancs – illatanyagot préselnek a szövet felületére, és be is dörgölik, mintegy a macska névjegyével látva el a bútort. Ezzel magyarázható, miért éppen kedvenc fotelünket részesíti előnyben az állat. Reagál a gazda testének kipárolgására, s hozzáteszi a magáét.

A könyv egyébként igen érdekes és ugyanakkor szórakoztató, sok mindent megtudhatunk belőle a macskákról. Letölthető ide kattintva

Grizzli dobálja magát

Macska féltulajdonban

2011-07-25T10:38:00.006+02:00

Van egy éjjeli macskánk.

Őt úgy kell elképzelni, hogy napközben soha nem lehet látni, valahol (valakinél, talán az igazi gazdájánál) eltölti az idejét, de amint beesteledik és meghallja, hogy kint matatunk az udvaron, megjelenik. Hangos nyávogással adja a tudtunkra, hogy akkor hajlandó maradni, ha valami kis ételféleséget szolgálunk fel neki. Macska módjára technikás: a felvágottat elfogyasztja, a lejárt tepertőt csak úgy fogheggyel kóstolgatja, illetve a vonult szendvicsekből is képes a zsömle vajas felének a vajas rétegét leszedegetni.

Ha nem kap kaját, akkor aznapra nincs dolgunk egymással, tovább áll.

Amikor kap kaját és belakmározik, akkor természetesen engedi, hogy őmacskaságát kényeztessük egy kicsit. Helyet foglal egy régi fotelben, ami számára teljesen természetes. Tesz két-három kört, mire elhelyezkedik. Kicsit aggatja a körmét a fotel viseltes szövetébe. Ez láthatón tetszik neki. Nyújtózkodik (kétszer akkora lesz, mint egyébként) és hozzáfog dorombolni, ezzel is jelezve, hogy el lehet kezdeni a simogatást. Mindezt olyan aranyosan csinálja, persze, hogy nem lehet neki ellenállni. Amikor úgy érezte, elég volt, játszik még egy kicsit a biciklipedállal, utána pedig szintén a fotelben összegömbölyödik és jelzi: jó éjszakát. (Nem számít, hogy esetleg a fotelben ülök, annyi helyet mindig talál, hogy mögém, mellém, akárhova felugorjon, és addig fészkelődik, hogy én unom meg és adom vissza neki a birodalmát.)

Elneveztük Grizzlinek. :) Teliholdkor készült róla az alábbi kisfilm:

Diplomaosztón jártunk

2011-07-22T19:36:00.005+02:00

Nem mondom, hogy szikrázó napsütés volt, amikor elindultunk a mátkámmal Nemzetünk Fővárosába, de azért nem volt rossz idő. Ma volt a napja, hogy mi, akik az Óbudai Egyetemen teljesítettük a mérnök-tanárhoz szükséges követelményeket, diplomát (vagy nyelvvizsga híján: igazolást) kapjunk arról, hogy bizony mestertanárrá avanzsáltunk.

Az útról nem sokat írnék, csak annyit, hogy volt kontraszt az öltözékünk és a szerelvény esztétikája között. Ezt meg kell hagyni. Mindig hülyén érzem magam díszmagyarban a vonaton: aképp érzem, hogy én bizony túlöltöztem az itt való utazásra. De hát csóró a magyar, a Népszínház utcában meg olyan nehezen lehet parkolni, így aztán kénytelen-kelletlen vonattal mentünk.

Na, amikor aztán beértünk a Nyugati Pályaudvar szemet gyönyörködtető placcára, már esett. Na nem annyira, hogy a fedett részben is szokás szerint álljon a víz, csak éppen szemerkélt. Becaplattunk az oskollába, mert 13 óráig alá kellett írni valamiféle átvételi papirost. Vagyis az előzetes tájékoztatás alapján én ebben hittem, de kiderült, semmiféle papirost nem kell aláírni, így gyakorlatilag 2 órával később is ráértünk volna jönni. Azonban a két óra várakozás a teljesen üres épületben, ahol csak az ütvefúró és valami idegtépő véső hangja hallatszott a felújítás hevében, oly' gyorsan elröppent!

Hamarosan megérkeztek a pajtások, akik közül bizony sokat nem is ismertem, sokuk pedig, akiknek itt kellett volna lennie, nem jöttek el erre a jeles eseményre. Hogy ők döntöttek-e jobban, nem tudom: annyi bizonyos, hogy az egész ceremónia Himnuszostul-Szózatostul nem tartott 25 percnél tovább. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én előolvashattam a mérnöktanári eskü szövegét, amit a többiek mondtak utánam. Ez mondjuk tetszett, de nem tudtam olyan lassan olvasni és mondani, hogy legalább fél óra legyen a diplomaosztó.

Az osztás maga jó volt, eleinte azokat is tapsoltuk, akik nem jöttek el, később nem. Páran ásítottak, nekünk viszont, akik átvehettük a dokumentumot (ki-ki, amit megérdemelt) igazán jól esett, hogy végre-valahára idáig is eljutottunk.

Átvettem, enyém!

Hazafelé hol esett (amikor felszálltunk a vonatra és amikor átszálltunk), hol nem. Viszont cserébe kaptunk egy szép nagy szivárványt az égiektől, amit nem győztünk csodálni a retkes vonatablakon keresztül.

Retkes szivárvány

Így ért véget a mai napunk és így zárult egyetemi továbbképzésem. Jól éreztem magam az elmúlt két évben a megpróbáltatások ellenére is. Ahogy mondani szokták: csak a szépre emlékezem. :)

Billentyűzetes Androidosok

2011-07-19T11:56:00.008+02:00

Való igaz, hogy az új Androidos mobilok csodaszépek: gyönyörűen csillognak és gyűjtik az ujjlenyomatokat, ahogy a felhasználó megpróbálja munkára bírni őket. Egy LG Optimust tapogattam végig nemrég, jó, jó, de a billentyűzet nagyon hiányzik róla.

Gyakorlatilag minden szolgáltató kínálatát ellepték az érintőkijelzős telefonok, azonban mára már valami változás is látszik ezen a téren. Talán a gyártók is érzik, hogy csupán érintőképernyővel – hiába működik a készülék tökéletesen – nem lehet normálisan gépelni. Akármennyire is javítják a szavak felismerésének algoritmusát, akkor sem lehet normális, főként hosszabb szövegbevitelre alkalmazni a telefonokat. Hiába van az Android Marketben Blogger kliens, egy ehhez hasonló blogbejegyzés megírása ötször annyi időbe kerül, mint billentyűzeten.

Dicséretes, hogy egyre több márka jelentkezik billentyűzetes Androidos telefonnal, ami számomra mindig is az érdeklődés középpontjában volt. Ma már nem megy ritkaságszámba a QWERTY (sőt, magyar területen a QWERTZ) billentyűzetkiosztás sem. Igazából három telefon van, amiből válogatnék, ha anyagi lehetőségeim engednék (ebből mondjuk az egyik kakukktojás):

1. Sony Ericsson Xperia Mini Pro
Ez az X10 Mini Pro utódjaként beharangozott készülék egy, az X10 Mini Pro-nál magasabb felbontású kijelzőt és jobb funkcionalitást kapott. Egyedüli problémája, hogy állandóan csúsztatni kell szét és gyakorlatilag csak elforgatva lehet rajta gépelni.

2. HTC ChaCha
Ez az egyébként Facebookra kihegyezett készülék (amely funkció engem pont nem érdekel) nagyon kellemes szögben van "megtörve", jól lehet rajta gépelni, tesztek szerint igazán jól sikerült a billentyűzete és villámgyors szövegbevitelt tesz lehetővé. Természetesen érintőképernyővel szerelt, Androidot futtató készülékről van szó.

3. Sony Ericsson TXT
No, ő ugyan a bejegyzés címének ellentmondóan nem Androidos, viszont ennek ellenére Wi-Fi kapcsolattal ellátott, működik rajta a GTalk és remek billentyűzete van, amivel szintén csak gyors szövegbevitel valósítható meg. Talán zárt rendszere miatt kissé alacsonyabb árszegmensben indul, mint a másik két készülék.

Leginkább az utolsó kettő felé kacsintgatok. A HTC ChaCha kapható már, Telenornál Okostarifa 180-nal 37.990 Forintba kerül, Djuice számlásan 48.990 Ft. A másik kettőt még nem láttam a hazai szolgáltatóknál. (A TXT nagyon új, szerintem hivatalosan még meg sem jelent.)

Egy a lényeg: jó irányba haladunk. Felsejlik előttünk egy szebb jövő, amikor a telefonok billentyűzettel együtt érkeznek, hogy ne a kijelzőn kelljen bénázni egy-egy e-mail vagy SMS megírásához. Kicsit kivárunk, bővül a választék, csökkennek az árak, karácsonykor pedig telefont váltunk!

Gizel nénéd álma

2011-07-15T12:55:00.002+02:00

Idestova mán nëgyedik éve mesélëm Nekëd, hogy mik történnek velem ë, azon csodákozok, hogy még elgyugod az orcád hozzám, oszt’ érdeklődöl. Mondok Nékëd most is ollyat, lelkëm, hogy mënten nyulat fogol, ahogy mëghallod.

Az egész onnat indútt, hogy tënnap igën kihajtottam magamot, mer’ a Fángli mëffogott valami fírget, oszt’ egész áló nap aztat szaggatta széjjelfele. Node kánikula van, ollyanyira kezdëtt mán pudvásonnyi, büdösönnyi, hogy mondom mos’mán csak elővëszëm a lécët. Na, el akarom vënni a Fángli elejbűl a fírget, nem engedi. Fél óráig hajkuráttam az udvarba, amikor osztan ollyan szögbe kerűtt, hogy igëncsak rá tudtam vágni a girincire, csëndbe maratt rögtön, elhajította a mocskot. Ki is vágtam a ganajra. Te én annyira elfárattam, hogy űztem az ebët a napon, hogy mondom nyútóckodok kicsit, amúgy is legnagyobb meleg van, locsolni së lëhet, sëmmitsë.

Elég a’hhozzá, hogy bëkucorodtam a pamlagra, mingyán ámodni is keztem. Onnat sorolom, ahunnat tudom. A fijam ótójába ültünk befele, mer’ valami rëttenet nagy vigasság vót az uccájukba, pegyig alig van ház is, mindëggy. Aztat nekëd mëmmondani nem tudom, hogy mi vót ott, annyi viszont szentigaz, hogy a fijamnak valami nagy ótója vót, hatalmas. Fétem beleűnyi. Puszli vót rajtam, mer’ ahogy beűtünk mëg mán tél lëtt. Fázott a bűröm igëncsak. Na, indíjja a fijam az ótót, mondom ahogy szoktam: Jézus segíjj, toljad te jány! Mëgindútunk srévizavé az uccán, lëëë-fëël, mint a bolond, úgy vezette a fijam az ótót, mondom neki cëcok lëssz, hanem vigyázol, te nagy bolond. De mán akkor bizony maga a sátán űtt a volánná, retkës sárga fogaji vóttak neki, úgy vicsorgot rám. Én ëggyet gondoltam, oszt kiugrottam az ótóbul.

Egészen az oskolláig gurúttam, be a Somlai Ödön számtantanár órájára. Somlai nagy embër vótt, minden óráját úgy fejezte be, hogy „ajjadzót, ganajat embërëk” – eztet monta. Ezzel utalt vóna arra a maga móggyán, hogy szëggyük fël a szëmetët magunk körű. Na, ëccër szólít éngem, akkor mán bizony tuttam, hogy nékëm itten felelnëm këll számtanbú. Fëltëtt ëggy kérdést, hogy tunnám-ë rá mëmmondani a választ, én, a Gizël? Mondom néki, nëharaguggyon mëg tanárúr, nem tudom rája a választ. Nem tudod? – kérdëzi tüllem fënnhangon, cvikkërjit fëlráncsa a szemire. Oszt’ az összes a padba’ ottan nevet rajtam, rëttenet elszégyëlltem magam. Zsoldos Pirók annyira vonyított röhögtibe, hogy kiesëtt a szájábú a Szimfónia, de Somlai rá nem szótt vóna, hogy në cigarëttázz’ – én eltörtem vón’ a kezit. Mëg is nyilott a főd alattam, hirtelennyibe zuhannyi keztem lëfele valami hatalmas ásott gödörbe.

De mán hogy hogy mëg mint kerűtem a sekrestyéshë, nem tudom. Azt tudom, hogy hatalmas asztal vót, merejű mindën zsannamanna rajta, oszt’ mán ëttem is ott valakikkel, én nem tudom. Azt tudom, hogy vót tőtött jércemelly, azt nagyon ëttem, mëg valami sütemény vót, ami legjobban arra hasonlított, amit ëccër a mënyem sütött (ez azelőtt vótt, hogy mëgkóstolta vóna a mosószódát a bestye, mer’ azóta nem süt). Ahogy ottan táplákozok, mongyák befele nagy ëlánnal, hogy tisztëlt publikkum, ígymëgúgy, akkor mán cirkuszba vóttam, oszt’ látom, hogy gyön bëfele a manézsba a Dezső. Ë, mondok, hát mi lëssz itt? Amárú mëg az árnyékos részbe, ami ollyan vót, akkar az ámbitus ajja nállam, ottan vótt a Lukács. Lëfőttem hirtelennyibe, akkar a fekete, ezëk mëg dobáták magokrúl lëfele a lajbit, csak a fecske alsó maratt rajtok. Ordítottak mán ott mellettem. Ëggyik ódalon ült mellettem a Tërka, fëlravatalozva, heee, másik ódalamon mëg az onokám vótt, de nem ösmert mëg. Nyakon is vágtam. Akkor mán mëgösmert.

Na, ëccër csak oszt csënd lëtt, akkar a kriptába. Ezëk ott a fürészporba taktikailag mëgközelítették ëgymást. Lestem, mi lëszëssz. Kerűgették ëgymást, morogtak, akkar a kutyák. Ëccër csak ölre mëntek. Böstörögtek këgyetlenűl, míg az orrok vére is elerett. Lukács maj’nem kéccër akkora vótt, mint az uram, de oszt’ az uram mëllátott engëmet az első sorba, a nézőserëgbe, oszt’ mënten mëgtáltosodott! Úgy hagyta helybe a Lukácsot, hogy fëlhördűtt a tömeg. Rëttenetes ordítás lëtt. Hallottam, hogy a Dezső mondani akar nekëm valamit a fűríszgípjivel kapcsolatba. Nem értëttem, mondom neki, hangosabban mongyad, Dezső, fél fülemre süket vagyok, mintha nem tunnád. Ordít torkaszakattábú valamit, de nem értëttem mëg, elsodorta a tömeg, oszt’ ëccër csak mindënki eltűnt, én mëg a Zelenákék udvarjába vóttam. Látom, hogy gyönnek-mënnek ottan, hát mondom a Zelenákgyerëknek, hee, hogy kerűlök én ide? De mint aki süket, mint aki vak. Mëg nem látott, mëg nem hallott. Ollyan feje vót, mint a valóságba, az a bestyiállis, hogy rájanézel, oszt’ mingyán kinézed belüle, hogy ëggy bödöny zsíré eladná az annyát is, ha aszondanák. Azt láttam, hogy tajicskába tolnak valamiket lëfele a pincébe. Aszittem betonoznak, mer’ a kuslim nékűl igëncsak gyéren látok még ámomba is, de oszt he, kíváncsi vóttam, mëgnéztem közelrűl. Uram në hagyj el, hát ëggy csomó Tërka-féle Fánglikutyát hortak lëfele a pincébe. Ollyan kutyaszag vótt, hogy bëtömődött tüle az orrom. Rëttenet, he! Maj’ mëgpusztútam, annyira bántotta az orromat a Fángliszag.

Ekkor oszt fëlriattam. Ami ezután gyött, kicsit elmosódik, mer’ a vércukrom nem vótt a mëgfelëlő szinten. Azt látom ugyanis, hogy a Fángli hátsó két lába áll kifele a komrábú, oszt’ ű maga mëg igëncsak këllemesen falatozik. Hát nem kinyítt a hátsó ajtó, bëgyött a jószág, amég humtam, oszt’ mind kiëtte a fërdinándot a helyirű? Hogyazanyádszencségit, mondom, rögvest hozzája vágtam ëggy vázát, de féremënt. A Fángli idegre vëtte a dógot, oszt’ úgy takarodott kifele, mëg úgy elbújt, hogy két napig hírit së hallottam a rihës dögnek. Ënni së gyött elé, mongyuk ezën nem csodákozok a kilo fërdinánd után. Rëttenet mëgmérgesëttem, maj’nem mëgëtte az összes tésztát a dög, letközelebb benne hagyom a lerbe.

Eztet ámottam össze, gyerëkëm. Én nem tudom, de mondom majd a doktornak, hogy énnekëm írja vissza a Gektizált, mer’ attú legalább normálisakat ámottam. Ettű az újtú (nevit së tudom) mëg tejjesen féremënëk mán.

Në lëgyetëk ébren hajnalig, aluggyatok el időbe, pihennyetëk sokat a nyáro’! Csókol bennetëket,

Gizël

Hétvége a Tisza mellett

2011-07-13T10:11:00.007+02:00

A hétvégénket szülőfalumban töltöttük. Mindig izgalmas ide menni, mert ugyan faluhelyen túlzottan sok változás nem történik, az utazás öröme, a készülődés mindig felvillanyoz. Kedvesem szerint olyan hozzánk hazautazni, mintha csak kirándulni mennénk. Főként azért, mert keresztül kell menni a Tiszán és ezt komppal szoktuk megtenni, egészen pontosan itt. A tiszai levegő, a kompon töltött idő hangulata még így sokadjára is élményszámba megy nálunk.

Szombaton a rekkenő hőségben meglátogattuk a Tisza-partot is, régen mentünk már le (ahogy mamám mondta régen) "a Tisza alá". Kicsit fentebb volt a víz, mint amikor átjöttünk a komppal, és ez vasárnapra még inkább emelkedett. Nagyon jó volt a parton sétálni, hallgatni a madarakat a gigantikus méretű fák alatt és elbújni a perzselő nap elől ezek árnyékában. A víz semmit sem változott: emlékszem, hogy gyerekkoromban is ugyanez az agyagszínű folyam volt az, amit Tiszának neveztünk. Rövid életemből kimaradt a benne való fürdőzés, amit – hozzá kell tenni – egyáltalán nem bánok. Mint ahogy azt sem, hogy a szúnyogokból most valahogy jóval kevesebb volt, mint ahogy az ilyen tájban megszokott.

Hogy milyen a hangulat a parton és a kompon, azt nem tudom leírni. Azt sem, hogy mi benne a jó. Viszont összeraktam egy alig 3 perces videót, amiből talán egy kicsit jobban átjön, hogy miről is beszélek. Jó szórakozást!

Kipróbáltuk: SONY DCR-SX50

2011-07-08T10:37:00.018+02:00

Szerkesztőségünkben járt a SONY DCR-SX50 típusjelű kézikamerája, így egy rövid teszt erejéig bemutatjuk a készülék tudását. Alapvetően nem HD, hanem SD felbontású (720×576 pixel) kameráról van szó, ami ugyan már nem egy jövőbe mutató technológia, mégis a vékonyabb pénztárcával rendelkező, vagy éppen a nem filmstúdió-igényességű, a DVD minőségével megelégedő vásárlóknak tökéletes választás lehet a nyaralások, születésnapok vagy az otthon eseményeinek megörökítéséhez.

Mi van a dobozban?
A Sony nem bánik túlzottan bőkezűen a készülékhez adott kiegészítőkkel: a dobozban mindössze a súly nagy részét nyomó, a világ összes élő és halott nyelvén íródott 5 darab használati utasítás-könyvecske van , maga a kamera, egy akkumulátor, kiegészítőkről (pl. külső, a kamerához csatlakoztatható íróról, memóriakártyáról) szóló angol nyelvű tájékoztatók, egy szoftvereket tartalmazó CD, töltő, USB-adatkábel és egy RCA-kábel, amivel a kamerát televízióhoz csatlakoztathatjuk. Memóriakártyát nem kapunk, de ezt nem fogjuk bánni: a kamerában alapkiépítésben van 16 gigabájt belső memória, ami legjobb minőségű (9 mpbs) felvétel esetén kb. 4 órányi, legrosszabb minőségű (3mpbs) felvétel esetén kb. 11 órányi film felvételét teszi lehetővé, de természetesen, ha ez nem elég, Memory Stick Pro Duo kártyával bővíthetünk.

Első benyomás
A legelső benyomás amikor a kamerát kézbe vesszük, hogy átvertek bennünket: ez egy játékkamera! Működő eszköz nem lehet ilyen kicsi és ilyen könnyű. Aztán rájövünk, hogy de: mivel nincs benne sem merevlemez, se semmi, ami igazából a súlyt nyomná, ez ennyi mindössze. Való igaz, hogy nem fog izomlázat okozni a készülék használata, mivel az (akkumulátor nélkül) 201 gramm, de akkumulátorral is mindössze 242 grammot nyom. Hihetetlen pici a készülék, az ember kezében könnyen elveszik. Ez előny és hátrány egyben: a kép nagyobb zoomtartománynál rendkívüli módon remeg, még a beépített képstabilizátor ellenére is.

Amiért szerettük
Ha már a zoomtartományt említettük, nos: nem kicsi. 60×-os optikai (!) zoomot kapunk, amivel igencsak könnyen győzhetők le a távolságok, viszont nem árt egy jó állvány (szabványos állványmenet van a kamera alján), amire a kamerát elhelyezzük, mert 60×-os zoomnál már gyakorlatilag nincs az a stabil kéz, ami elfogadható képet képes készíteni: a legkisebb mozdulatra hatalmasakat ugrik a kép, de ez persze így teljesen normális. A beépített stabilizátorral én nem voltam megelégedve: a nálunk járt JVC GZ-MG20 sokkal jobban teljesített e téren. A 60×-os zoomot talán úgy a legkönnyebb elképzelni, ha mindezt egy videóval demonstrálom, hát íme:

A videó minősége nem tükrözi a kamera képességeit,
az erős tömörítés a Bloggerre töltött videók sajátossága

Ezen túlmenően szuperül teljesít az érintőképernyős kijelző is: a beállítások főként a videózáshoz sokat nem értő, egyszerű kezelhetőséget kereső felhasználókhoz vannak igazítva. A kijelzőt ujjal tapogatva azon vészesen szaporodnak az ujjlenyomatok, de annak képe meg erős napfényben is jól látszik. A menük nincsenek túlbonyolítva, kézikönyv nélkül is pár óra használat után minden funkció jól kiismerhető a kamerán. A rögzítés gyorsan elkezdhető: beállítástól függ, de az LCD-kijelző kinyitása egyben be is kapcsolja a kamerát, a kijelző kinyitásától számított 3 másodpercen belül már mehet is a felvétel. A zoom motor annyira halk, hogy normális környezetben (pl. egy szobában) abszolút nem hallani, hogy dolgozik. Előnyös, hogy alapértelmezés szerint 16:9 képarányú videókat készít a kamera és a kijelző is ilyen arányú, így nem kell megnyújtva néznünk mindent, amit fel szeretnénk venni. Tetszetős még, hogy egy feltöltéssel a gyári, 500 mAh-s akkumulátorral 2 órányi videót tudunk felvenni.

Amiért nem szerettük
Annak ellenére, hogy Carl-Zeiss objektív van a kis gépbe építve, 60×-os zoomnál elképesztően nagy a kromatikus aberráció (amint láttuk, a sötét és világos részek közötti lila vonal), de ekkora közelítésnél egyébként is minden tárgy meglilul és homályossá válik, mintha párás üvegen néznénk keresztül. Éppen ezért nem célszerű a teljesen tartomány kihasználása, bár hozzá kell tenni, hogy hétköznapi környezetben ekkora közelítésre nincs is szükség.

A Sony nekem nem tetsző módon oldotta meg az USB-kábel kérdését, mivel azt csak a kijelzőt kinyitva lehet a kamerához csatlakoztatni. Persze ennek az is az oka, hogy az USB-kábel csatlakoztatása itt nem csak adatátvitelt jelenthet, hanem lehetőség van a hozzáadott kiegészítők, szoftverek segítségével előre meghatározott műveleteket végezni – pl. lemezre írni a kamerán tárolt jeleneteket, mindenféle vágás és utómunka nélkül. Az USB-funkció kiválasztása az LCD-kijelzőn keresztül történik, ami becsukott állapotban igencsak nehézkes lenne.

Az érintőképernyő: a kamera magyarul is tud

USB-csatlakozás

Összegzés
Mindent összevetve egy remek, tényleg csak hobbi célokra szolgáló kamerával van dolgunk, amit a videózás utómunkájával keveset foglalkozó felhasználók számára épített a Sony. Ezen paramétereivel, DVD-minőségű felvételi képességeivel és 78.000 Ft-os árával a DCR-SX50 jó választás lehet minden, a videózással most ismerkedő felhasználónak, de a felvett anyagokat természetesen kellő utómunkával akár félprofi minőségű filmmé is konvertálhatjuk, ennek már csak a kreativitásunk szab határt.

Tesztvideó

Cikkünk végére még befér egy másfél perces tesztvideó "Lakókörnyezetünk szépségei" címmel, ami a kamera helytállását mutatja a különböző, változó fényviszonyok között. Jó szórakozást!

Átadták az elkerülőt

2011-07-07T11:59:00.006+02:00

Tegnap adták át a forgalomnak a 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszát, így a "négyes" immáron nem halad keresztül szeretett kisvárosunkon, Kisújszálláson, hanem elkerüli azt.

Elkerüli

Így aztán kiestünk a nemzetközi vérkeringésből, elfogytak a román kamionok és személyautók, az olaszok sem jönnek már olyan gyakran és érezhetően kisebb lett a forgalom a városban. A közeli városokba autózva is észrevehető, hogy kisebb a forgalom. Éjszaka fülelve a zaj is elviselhetőbb.

Hogy előny vagy hátrány ez nekünk? Lesznek vállalkozások, amik bizonyosan bezárnak az átmenő forgalom hiánya miatt egy idő után, de ha a lakosságot, a tisztább levegőt, a zajmentességet nézem, akkor mi, lakók, talán profitálhatunk ebből a dologból.

Az átadás elég sokat csúszott. Ez év februárjában építési hiányosságok miatt nem vette át a beruházó az elkerülő szakaszt, mivel azon kopott volt az útburkolat, sérült volt a szalagkorlát, nem volt megfelelő a vízelvezetés. A (nettó) hatmilliárd forintból megépült 11 kilométeres szakasz építéséhez még 2009 szeptemberében kezdtek hozzá, a kétszer egysávos útszakasz a majdani M4-es autópálya részeként készült el - írta a hirado.hu tegnap.

Chrome vagy Firefox?

2011-07-04T12:00:00.009+02:00

Nagy a dilemma.

Be kell látni, hogy a Firefox 4 egy hihetetlenül erőforrásigényes alkalmazás lett, ami porig rombolta bennem a Firefox-ról a 3.x verziókkal kialakult képet. A memóriafoglalása is horribilis pár oldal betöltése után, és ezen nem sokat javított a Firefox 5 megjelenése sem. Felmerült bennem egy operációs rendszer újratelepítés után, hogy elsődleges böngészőként a Google Chrome-ot fogom használni, ami valóban egy letisztult, sallangoktól mentes böngésző még mindig, így a 12-es verzió esetében is. Egész nyáron tesztelni fogom.

Valóban jó a Chrome puritánsága a Firefox után? Azt kell mondjam: igen. Bár eleinte nagyon hiányoznak a különböző kiegészítők (~~főleg a gesztúrák, amelyek segítségével az egér jobb gombját lenyomva és úgy rajzolva tudunk különböző funkciókat megvalósítani az eszköztár nyomkodása helyett~~ időközben rájöttem, hogy vannak gesztúrák, meg számos más kiegészítő, szóval ezt visszavonom), azonban ezt pár nap alatt teljesen meg lehet szokni. Főleg talán azért is, mert a Firefox frissítési ütemének és a havonta megjelenő új verzióknak köszönhetően a kiegészítők pár napig (néha egy hétig) nem kompatibilisek az új verzióval, viszont dicséretes, hogy ezeket a Firefox automatikusan ellenőrzi, és amikor újra elérhető a megfelelő verzió, automatikusan bekapcsolja azt.

Ránézésre semmi sincs a Chrome-ban: amikor elindul, láthatunk egy vissza, egy előre, egy frissítés gombot, egy címsort, meg egy villáskulcsot, ami alatt a beállítások lapulnak. Itt véget is ér a dolog, legalábbis ami a küllemet illeti. Nincsen a Firefoxban megszokott könyvjelző-sáv, de ezt természetesen a beállításoknál külön bekapcsolhatjuk. Ami hátrány, hogy nekem többszöri próbálkozásra sem importálta át a Firefox-ból a könyvjelzőket, azokat úgy kellett egyesével beírnom. (Szerencsére nem volt belőle sok.) Ha nem lennék olyan kényelmes, nem is kellene a könyvjelző-sáv, hiszen a címsorba a keresett oldal pár betűjét beírva automatikusan jönnek a találatok, így a gyakran látogatott oldalakat egy billentyű lenyomásával már tölthetjük is be. Ügyes megoldás.

Egyelőre tehát tesztelés alatt áll az "új böngésző", megkapta a számítógépemen az alapértelmezett internetböngésző státuszt. Talán csak az újdonsága miatt, talán csak a letisztult, egyszerű felület miatt sokkalta gyorsabbnak tűnik a Firefoxnál, kényelmes használni. Ami rendkívül pozitív, hogy bárhol egy linkre kattintok (pl. e-mailben, alkalmazásokban) már töltődik is a böngésző, kevesebb, mint egy másodperc alatt megjelenik, sokszor az oldallal együtt (ez persze sávszélesség-függő dolog is). Ahogy egy cimbora fogalmazott: tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. És valóban. A Google Chrome-ot ezzel lehet a legjobban jellemezni.

Chrome-ra fel!

Minősítése: kiváló

2011-07-01T16:49:00.004+02:00

Örömmel értesítem a Tisztelt Olvasóközösséget, hogy a tegnapi napon sikeresen vettem az akadályokat és egy bravúros vizsgával tettem pontot egyetemi tanulmányaim végére.

Az egész ott kezdődött, hogy előző este már kínomban röhögtem mindenen, illetve lefeküdtünk mi olyan 21 óra felé, hogy majd jól kialusszuk magunkat, hiszen másnap, a Nagy Vizsga napján hajnali 3 órakor kellett hogy ébredjünk felfelé. Na, ennek eredményeképpen este 11 órakor még a plafont bámultam és már majdnem unatkoztam is, amikor zenekedvelő szomszédom hozzáfogott gitározni. Rázendített a bestye, de igazából inkább csak akkord-lefogási kísérlet volt ez, bár így éjfél közeledtével nem kimondottan tudtam ezt tolerálni. Ugyanakkor tubázni is szokott, szóval szerencsésnek is érezhetem magam. Aztán végül is elaludtam: hogy ennek hatására, vagy valami más közbenjáró ok miatt, nem tudom.

Már éppen kezdtem mélyen aludni, amikor megszólalt az ébresztőóra. Nosza, rögvest eltelt egy negyed óra, mire kipattantam az ágyból. Gyors reggeli (amit az én Tubicám készített el, mert volt olyan rendes, hogy felkelt velem megmérettetésem napján), aztán irány az állomás. 4:32-kor jött a vonat, átszállás Szolnokon, utazás tovább, időben megérkeztem. Szitáló eső, de a frizura még mindig tart. Villamos, 4 megálló, leszálltam, be a suliba.

A vizsga megnyitója 8 órakor volt, ez gyakorlatilag abszolút formális, 1 perces duma, ami a legszükségesebb információkra szorítkozott: köszöntésre és a vizsgázók sorrendjére. Éppen kiszorultam a bent maradók listájából, így a folyosón ettem meg több, nagyobb kiszerelésű ideget, mire sorra kerültem. A tételeket jól ismertem, nem szerettem volna húzni a 3-as, 11-es, 13-as, 16-os tételeket. A többi jöhetett! Mondhatni egyáltalán nem lepődtem meg, amikor huszáros mozdulattal a 13-as tételt rántottam ki a pakliból. A tétel címe, mintegy elrenttentésképpen: a szakképzés-pedagógiai kutatások sajátosságai. Itt aztán mindenféle statisztikai módszerről lehet beszélni, vég nélkül. A probléma csak annyi, hogy ezek tőlem nagyon messze állnak, így aztán egy általános képet tudtam nyújtani csak a témakörről, ámbár úgy sejtettem, az itt nem lesz elég.

A tételből való felelést megelőzte a szakdolgozat és a portfólió védése. Azt mondhatom, hogy brillíroztam, de annyira, hogy a portfólió védésére szolgáló, egyébként igencsak remek prezentációt már be sem kellett mutatnom a szakdolgozat védése után (vagy csak annyira rossz voltam, hogy nem akarták látni, bár a későbbi eredmények nem ezt mutatják). A védést követően rögvest A Székbe ültem, ahol számot kellett adnom rettegett 13-as tételbeli tudásomról. No, el is kezdtem én mondani fluenciálissan, de akkor váratlanul érkezett a kérdés:

– Kitől tanulta maga ezt?

Rögtön csendben maradtam! Elkerekedett a szemem, mint a pincsinek, és még az is megfordult a fejemben, hogy talán nem a jó úton járok a tételben foglaltak ismertetésében. Aztán viszont ezt a feltevést elvetettem és beárultam egyetemi tanáromat, aki a szóban forgó ismereteket oktatta, mindamellett szintén a vizsgabizottságban ült.

– Remek, folytassa csak.

Így hát folytattam, de hamar megunták és rá kellett térnem a tétel végére. Na, ott sem engedtek kibeszélni, hanem kaptam egy, a tételhez egyáltalán nem kapcsolódó, ravasz kérdést.

– Ki a kedvenc pszichológusa?

Egy mérnöktanári záróvizsgán azért nem illik azt mondani, hogy "senki", vagy hogy "nincs ilyen", mert egy nevet úgyis ki kell, hogy húzzanak az emberből. Hát én azt mondtam:

– Rasmussen.

Azért ő, egyébként, mert éppen tegnap, az előadásvázlatok átolvasása közben róla elolvastam egy fél oldalt is. Ezt követően már jött is a szinte kötelező kérdés:

– És miért ő?

Erre azt találtam mondani, hogy azért, mert a Pszichológia II. vizsgán (amit éppen a vizsgáztató tanár tanított) a munkásságához kapcsolódó Rasmussen-modell felrajzolására 10 pontot kaptam, ezáltal négyes lett a vizsgaeredményem. Amikor kimondtam ezt, már meg is bántam, mert ez újabb kérdést vont maga után, miután a röhögés elült:

– Mert miről szól ez a Rasmussen-modell?

No, erről már olyan nagyon sokat nem tudtam mondani, csak annyit, hogy nagyon régen volt már ez a Pszichológia II. vizsga, én meg olyan feledékeny vagyok, de ember-gép kapcsolat, hierarchia, ilyen kulcsszavakat nyögtem. A vizsgáztató (látva a szenvedésemet) megjegyezte:

– Hagyjuk ezt, ez csak amolyan kínzó kérdés akart lenni. Köszönöm szépen.

Ezzel ért véget a vizsgám.

Eltelt egy-másfél óra, mire az eredményhirdetés következett. Itt én személyesen meg lettem dicsérve egy másik kollégámmal együtt, mint "kiemelkedő eredményt elérő kollégák". Lényeg, hogy a portfólióm, a szakdolgozatom, a védésem, a szóbeli feleletem és egyáltalán minden, amire jegyet lehet adni, ötös lett, így egy kiváló minősítésű diplomával zárom tanulmányaimat.

Hamar eltelt ez a két év, azt mondhatom. Nagyon jó volt a végjáték, jobban végződött a nap, mint gondoltam, pedig hazafelé a vonaton két embert is lefogtak a rendőrök Ceglédnél... de ez már egy másik történet.

Halolaj

2011-06-24T13:54:00.006+02:00

Tegnap kikapcsolódásképpen tasakos borsólevest főztem. Mondom, majd én aztán meglepetést csinálok itten a konyhában, e. Ugye ez alapvetően szárított termék, hát hogy is mondjam: van benne borsó, de inkább a "nem jellemző" tartományban. Még szerencse, hogy a háztartásunkban mindig fellelhető kilószámra a fagyasztott borsó, így megküldtem kissé, hogy intenzív és tartalmas levest kapjak, meg tényleg borsóleves legyen a borsóleves. Várom, hogy forrjon a víz, közben olvasgatok. Ilyet írnak a csomagoláson: nyomokban tartalmazhat tejet, tojás, szóját, halat. Ë? Halat? Próbáltuk itt megfejteni az én drágámmal a délután folyamán sms-vihar formájában, hogy hogy tartalmazhat egy borsóleves nyomokban halat? Megnyugtatásul ilyeneket találtam ki, hogy biztos a halászlépor-gyártó gépsor mellett készül a borsólevespor, de ezt azért olyan nagyon én sem hittem el, pedig nagyon jól hangzott. Végül nem fejtettük meg.

Eljött a leves elfogyasztásának ideje. Finnyás fajtánkból adódóan végig azt keresgettük evés közben, hogy mikor találunk szálkát, vagy pikkelyt a leves összetevői között. Végtére is – ha keresel, találsz – kedvesemnek sikerült egy apró foszlányt találnia a levesben, ami a legjobban halfarokra hasonlított, de már akkor gyakorlatilag az összes fűszert hal-alkatrésznek találtuk. Nem is fogyott el a leves, pedig igazán nem főtt belőle sok.

Este hozzáfogtunk művelődni és a Discovery Channel "Hogyan készült?" című műsorából sikerült két olyan epizódot kifogni, amit eddig még nem láttunk. Öröm ez, általában nem sikerül. Figyeljük ott az esztergák és különböző mechanikák ritmusos táncát, közben megéheztünk. "Vacsorázzunk?" - röppent fel a kérdés a 28 fokos légben. "Aha, még ezt nézzük meg, aztán majd eszünk". A biodízel előállítása következett, amelyben megtudtuk, hogy hogyan gyűjtik össze az éttermek a használt olajat (gyakorlatilag valami felesborsó-főzelékhez hasonló állapotban ítélik már nem használhatónak), ehhez hogyan adnak a biodízel-gyártók marhabőrből lefejtett faggyút, mindezt szép részletesen bemutatva, majd hogyan szivattyúzzák át az egész trutyit ide és oda, míg végül biodízel lesz belőle. Hát blöe. "Inkább most ne vacsorázzunk...!" - erősítette meg egy gondolattal a bennem is felsejlő elképzelést életem párja.

Így fogyókúrázik a magyar, hallal és olajjal.

Érdekes adatok az 1111-ről

2011-06-20T17:46:00.007+02:00

11 érdekes adat az 1111-es számról:

1111-ben Magyarország uralkodója I. Géza fia, Könyves Kálmán volt.
2007. február 17-én 1111 millió forintot lehetett nyerni az ötöslottón, de ezt senki nem vitte el. Másfél hónappal később, március 31-én nyert a szerencsés egy ennél nagyobb, 1789 millió forintos nyereményt. Megérte várni. :)
A Maros-bükk 1111 méter magas.
1111 a négyzeten egy igen szép palindrom (visszafelé is ugyanúgy olvasható) számot ad: 1234321.
Az 1111 Reinmuthia a Naprendszer kisbolygóövében található aszteroida.
2008-ban adták át az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti 37 kilométeres szakaszát. Ezzel Magyarországnak éppen 1111 kilométernyi autópályája lett. (Azóta körülbelül plusz 200 kilométer került építésre.)
A Thozoo naplójának oldalait 1 hónap alatt megközelítőleg 1111 alkalommal töltik le.
Bulgáriában nemrég 1111 méteres padot készítettek, ami több mint kétezer embernek kínál ülőhelyet.
1111 a fél bájton ábrázolható legnagyobb szám, értéke tízes számrendszerben 15. Ez az oka annak, hogy a régi DOS-os rendszerek csak 16 különböző színt (0-15) és 8 különböző háttérszínt (0-7) tudtak megkülönböztetni. Ez összesen 7 bit, a maradék 1 bit a villogó szövegeknek volt fenntartva (ha a bit értéke 1 volt, a szöveg villogott, ellenkező esetben pedig nem). Így összesen 8 bit=1 bájt volt a színek tárolására szolgáló tárhely egy karakter esetén.
A magyarok 1111 éve hódították meg a Dunántúlt.
Idén, november 11-én délelőtt a digitális órák egy egész másodpercig 11-11-11, 11:11:11-et fognak mutatni.

Önök a Thozoo naplója 1111. blogbejegyzését olvasták. :) Köszönjük kitartó figyelmüket.

Az első három tétel

2011-06-17T18:43:00.004+02:00

Drága, kedves blogolvasók! A jó Isten áldjon meg titeket, amiért ma csendben voltatok és nem zajongtatok, meg nem csináltatok semmi olyat, amivel a szomszédaitok idegeire mentetek volna. Legalábbis remélem. Nekem nem volt ilyen szerencsém, olyan dolgok történtek errefelé, hogy azt elmondani sem lehet.

Na, azért mégiscsak megpróbálom.

A mai volt az első nap, amit teljes egészében a záróvizsgára való készülésemmel töltöttem el. Gondosan kialudtam magam, hogy a fáradtság ne lehessen zavaró tényező. Ezzel nem is volt semmi probléma. A reggeli kávé elfogyasztása közben végiggondoltam, hogy mit és hogyan fogok csinálni. Elterveztem, hogy – elektronikus iratkezelés ide vagy oda – kinyomtatom én a megtanulásra váró tételeket, hiszen papírról azért mégiscsak könnyebb tanulni. A nyomtató azonban ezt teljesen máshogyan gondolta. Eddig semmi problémája nem volt a PDF fájlok nyomtatásával, ma viszont egész egyszerűen megmakacsolta magát. Szépen álltak a fájlok a nyomtatási sorban, mire a nyomtató nem nyomtatott semmit.

Nem baj, gondoltam magamban, azért nem töltöm itt az egész napot a gép előtt, hogy a fülemet teleduruzsolják a ventilátorok, így mindent áttöltöttem a kicsi netbookra. Majd azt használva tanulok, azt vihetem magammal bárhová. Így is lett. Áttöltöttem mindent, nekiültem, majd amikor már majdnem belemerültem az OKJ szakképzés rejtelmeibe, hirtelen elindult a buli a szomszédban. Döngött a zene kegyetlenül, először azt hittem, hogy valamelyik iskola udvarán van parti, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, ez a zene egész közelről jön. Na, nem baj, megpróbáltam nem rá koncentrálni.

Ezt követte a zizegés. A szembeszomszéd a mai napot találta alkalmasnak arra, hogy az összes balkonkorlát-lécet lecsiszolja géppel, alaposan az összeset. Gondoltam, majd ha becsukom az összes ablakot, akkor megoldódik a probléma, de nem oldódott meg: egyrészt elfogyott hamar a friss levegő, másrészt a csiszológép zaja az amúgy masszív hang- és hőszigetelt üvegen is keresztül mászott, egészen az idegrendszerem legkisebb és legvégső pontocskájáig.

Aztán amikor már az idegsokk kerülgetett, hirtelen abbamaradt a zümmögés. Valami más elfoglaltságot talált a szembeszomszéd. Bizonyára megörült ennek az én fali szomszédom is, aki olyan módon adott hangot féktelen boldogságának, hogy hozzáfogott dudálni. Illetve hát pontosan nem tudom, hogy milyen hangszeren játszik, de a trombita és a tárogató érdekes keveréke ez. Gyakorlatilag a játszott melódia hangjegyei mintha csak véletlenszerűen kerültek volna a kottára, ráadásul hozzám nem a hosszan tartó, mélyen zengő hangok jutottak el, hanem a jó középtartomány. Mintha egy őrült furulyás kezdte volna elveszíteni az eszét.

Mindeközben próbáltam kimenni az udvarra, de ott meleg volt. Próbáltam hasalva olvasni a tételeket, de akkor (annak ellenére, hogy nem voltam álmos) majdnem elaludtam. Azt hiszem, az előttem álló két hét igen kemény és embert próbáló lesz, ha minden tételt korrektül meg akarok tanulni, időre.

Kiégetett

2011-06-14T19:42:00.004+02:00

Kiégetett a mai nap: túl vagyok majdnem a bizonyítványok és a törzskönyv megírásán, ami ilyenkor június derekán mindig elborzaszt. Nem is olyan régen (mintegy három éve) írtam arról egy passzust, hogy ilyenkor a tanév végén mi az osztályfőnök dolga, akkor még ugyan papír alapon történt majdnem minden, de ne higgye senki, hogy az elektronikus naplóval olyan sokat javult a helyzet. Tény, hogy a törzskönyvet egy az egyben lehetne nyomtatni az elektronikus naplóból is, ennek ellenére mi kézzel töltjük ki azt és vonalkázunk rendületlenül – ettől meg aztán még mindig hidegrázásom van.

Kicsit durva, hogy a jegyek beírása a 35 bizonyítványba és a törzskönyvbe 2-3 órát vett igénybe, a másik (összeadtam) 14 órát az éves óraszámok, a résztantárgyak neveinek beirkálása, valamint a vonalkázás tette ki. Így aztán joggal mondhatom, hogy ezen a napon én kiégtem ebben a munkában, de lényeg a lényeg, hogy a finisébe érkeztem már, így aztán holnap még vagy 200 pecsétet nyomkodok a bizonyítványra, törzskönyvre, vegyesen kör- és hosszúpecsétet, hogy ne legyen annyira unalmas, összeolvasok valakivel bizonyítványt, törzskönyvet és naplót, aztán részemről a munkának ez a része el van felejtve (ez még legalább 2-3 óra lesz). Évzárón odaadom a tanulóknak a biziket, hogy otthon megdicsérjenek mindenkit érte, aztán meg rendületlenül, sőt: kíméletlenül készülni fogok a záróvizsgámra.

Ne higgye senki, hogy az iskolai ügyek intézése közben nem figyelem folyamatosan, hogy zajlik a szavazás az oldalon. Az eddigi állás szerint a blogot olvasók legnagyobb része vagy indulása óta olvassa a naplót, vagy 3-4 éve. Az 1-2 éve, vagy pár hete, hónapja minket olvasók kisebbséget alkotnak, tehát mondhatjuk, hogy egy masszív olvasói közösség tekinti meg nap mint nap a blogot, remélve, hogy új bejegyzés lesz rajta. Ez mindenképpen hízelgő, köszönöm mindannyiótoknak.

Ma ennyire futotta, mivel agyilag zokni vagyok, holnap talán tartalmasabb bejegyzés következik. Ma még feltöltök egy liliomot a PhotoStream-re, ami igazán szép, de aztán tényleg takarodok a gép és az íróasztal környékéről. :) Kellemes estét és éjszakát mindenkinek!

5 éves a Thozoo naplója

2011-06-09T18:26:00.005+02:00

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Minden blog életében vannak fordulópontok. 100. bejegyzés, ötszázadik, ezredik... áh, ezeken mi már régen túl vagyunk. Örömmel jelenthetem be, hogy éppen ma 5 éves a Thozoo naplója! Remélem, hogy az olvasók együtt örülnek velünk ezen a jeles napon. Mi itt a szerkesztőségben számolatlanul pukkantjuk a pezsgőt, szórjuk a konfettit, hogy holnap, amikor újra egy dolgos hétköznap virrad fel ránk, takaríthassunk. :) Érdekes és egyben örömteli, hogy ez a nap ebben a tanévben az utolsó munkanapomra is esik egyben, minekutána még inkább lehet mulatni, sztorizgatni hajnalig (utána majd sütünk palacsintát). Mivel imádjuk a kérdőíveket, ami jelzi, hogy élő ember is olvassa a blogot, óvatosan elő is hozakodom a farbával:

Betöltés...

Köszönjük a választ!

Örüljetek együtt velünk, hogy ilyen sokáig húzzuk! Mulassunk, nevessünk, dáridózzunk kedvünkre!

Akáció

2011-06-08T19:25:00.005+02:00

Na, holnap már "akáció". Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csütörtök és péntek van hátra ebből a tanévből, utána szeptemberig csend, nyugalom, béke. A tanárembernek ilyenkor van lehetősége arra, hogy számos megtépázott idegi pályáját egy kicsit kiegyengesse, a diákoknak pedig arra, hogy az elkövetkezendő mintegy két és fél hónapban újabb módszereket eszeljen ki arra, hogy mivel tudja eme fentebb említett idegpályákat még inkább összekócolni és rojtossá tenni. Egyben eljön a "Milyen jó is a tanároknak! Nekik most már nyári szünet van!" folyamatos ismételgetése ismerőstől és ismeretlentől egyaránt. Úgy irigylik tőlünk ezt a nyári szünetet, mintha nem is tudom micsoda extra ajándék lenne ez. Az ezzel kapcsolatos nézeteimet már kifejtettem két éve, ezt most nem is akarnám megismételni.

Ami biztos: jól jön a vakáció. Egy vázlatos, mondjuk úgy: elnagyolt tervezetet is készítettem, ami nagyon jól mutatja a beosztásomat. Főleg a júliuson dolgoztam sokat. :)

Na, hát valami ilyesmi lesz, persze ezen kívül számos kreatív dolgot szeretnék csinálni, de majd még meglátjuk, hogy mit dob a gép. Ha nem nyerünk a lottón (ennek van egy kicsi esélye), akkor idén nem megyünk nyaralni sem, de nem baj, majd a régebbi nyaralások képeit újra megnézegetjük. :) Így nyaral a magyar.

3 tanóra + egy osztályozó értekezlet választ el az áhított szabadságtól. Idén nem lesz érettségiző osztály, amiben érdekelt vagyok, így mindenkit megkímélek az érettségi jegyzősködéskor szokásos mentális pusztítást végző bejegyzésektől. Ez teszi lehetővé számomra, hogy érdemben felkészüljek a harmincadikán esedékes vizsgára... úristen, mindjárt itt van!

Fő a biztonság - kérdőív eredmények

2011-06-05T19:10:00.005+02:00

Mind a mai napig lehetett szavazni a Fő a biztonság című írásunk alatt található kérdésre, amelyben azt firtatjuk, melyik olvasónk mikor készített utoljára biztonsági mentést. Az eredményt kiértékeltük, tortadiagramba préseltük, és ezen a helyen közzé is tesszük.

Amint azt a diagram is jól mutatja, az esetek döntő többségében az olvasók több mint egy hónapja, illetve több mint egy éve készítettek biztonsági mentést fontos adataikról. 1 olvasó jelezte, hogy az adott napon mentett, 1 olvasó pedig azt, hogy a cikk olvasása előtti napon készített mentést, ami elhanyagolható kisebbséget jelent. A több mint egy éve, több mint egy hónapja és soha válaszok (amikből gyakorlatilag hasznosan visszaállítani adatot nem nagyon lehet) 75%-ot tesznek ki a nagy összesenből, ez meglehetősen elkeserítő.

És ha már a biztonságról van szó, hadd osztanám meg a fotót, amit blogunk száguldó riportere készített egy, a városban történő poroszkálásakor:

Fő a biztonság - kerítésen kívül is!

A jó portfólió titka

2011-06-02T13:46:00.005+02:00

Volt már arról szó nem is olyan régen, hogy a portfólióm elkészült. A minap az alábbi üzenet landolt szerkesztőségünk elektronikus levelesládikájába.

Elsősorban gratulálni szeretnék a féléves munkájához! A vizsgatanítások is nagyon jól sikerültek, de az összeállított portfóliója is különösen kiemelkedő minőségű!
Ezért a beleegyezését kérem, hogy a későbbi hallgatók számára nem csupán mintaként, de példaként is állíthassam (amennyiben erre igény és lehetőség adódik).

Na, hát nincs ezen mit szépíteni, jó voltam a szeren. El is szálltam teljesen ettől és arra gondoltam, hogy most itt a nagyközönség előtt megosztom a jó portfólió készítésével kapcsolatos ismereteimet. (Vagyis: hogyan csináltam én.) Ez persze nem biztos, hogy minden bírálónál bejön, nálam – úgy tűnik – működött. Megmondva a frankót öt pontban tehát, az alábbiakat állítom.

1. Semmi csicsa. Én egy egyszerű Word 2007-et használtam a portfólió megírásához. Egy oldal általában úgy nézett ki, hogy a beépített címstílus mellett a fő szöveg Times New Roman, 12-es méretű betű, alapértelmezett sorköz, folyó szöveg. Lehetett volna ennél szebbet is választani, jobbat is – teljesen felesleges.

2. Egységes stílus. Egy portfólió általában nagyon sok dokumentumból áll, amelyek óravázlatoktól kezdve a jegyzőkönyveken át a dolgozatok értékeléséig számos irományt magukban foglalnak. Érdemes már a munka elején eldönteni, hogy ezek milyen egységes stílusban lesznek megjelenítve. Nálam egységes fejléc volt mindegyik dokumentumon, valamint az oldalszámozások is ugyanazt a stílust követték. Ez is elősegíti, hogy egységes dolog szülessen a papírhalomból.

3. A maximum a maximum. Ha valamit 6 oldal terjedelemben kell elkészíteni, akkor készítsük el 6 oldal terjedelemben. Nem kell többet írni róla, mert felesleges erőfeszítés, kevesebbet pedig nem szabad, mert bele lehet kötni. Rendkívül átlátszó trükk a betűméret növelése, vagy a sorközök nagyobbra állítása a kívánt cél elérése érdekében, ráadásul ezzel a 2. pontban említett egységes stílust lehet elbukni, de rögvest.

4. Átlátható mellékletek. Bizonyára vannak, akik a portfólió elektronikus változatát preferálják, de a papír alapú mellé is be kell adni egy CD vagy DVD mellékletet. Nagyon fontos, hogy a fájlok elnevezése mindkét esetben valamilyen struktúrát kövessen, én az alábbi megoldást választottam:

A fájlok egy része, szépen rendezve

Nem jó megoldás az alábbi:

A fájlok máshogyan

Bár ugyanaz a kettő, melyikre jobb ránézni? A papír alapú portfólió mellékletében törekedjünk arra, hogy minden információ elektronikusan is meglegyen (aláírt dokumentumok, mellékletek szkennelve is).

5. Egységben az erő. A portfólió a legvégén egy dokumentummá áll össze. Ennek megfelelően tartalomjegyzék, oldalszámokkal (elég, ha annyi van benne, hogy melyik rész hány oldalt foglal el, nem kell folyamatosan oldalszámozni), címlap, és elválasztók legyenek benne. Ezen utóbbiakra azért van szükség, hogy kissé széttagolják a fejezeteket, jobban átlátható és szellős legyen a munka.

Tanácsadó rovatunk itt véget ért, június 30-án 8.00 órakor kiderül, hogy mennyire is vagyok jó és hogy mit ért a két évnyi egyetemi képzés, mivel ekkor lesz a záróvizsgám, amelyen mind a szakdolgozatot, mind pedig a portfóliót meg kell védenem, majd be kell számolnom arról, mennyire sikerült felkészülnöm a témakörökből. Ütős nap lesz!

Fő a biztonság

2011-05-29T11:52:00.002+02:00

Az emberek nagy része meglehetősen mostohán kezeli a saját személyes cuccait a saját számítógépén – legyen szó az interneten használt jelszavakról, vagy a számítógépen tárolt olyan fájlokról, amelyek hiánya akkor lesz fájó, amikor véglegesen elvesztek.

Ezen blog hasábjain már volt szó arról, hogy hogyan érdemes ügyes jelszavakat kitalálni, ennek ellenére közvetlen környezetemben tapasztalom, hogy még mindig vannak olyanok, akik a felhasználói névvel pontosan megegyező jelszót adnak meg a neten, aztán meg csodálkoznak, hogy „feltörik” az accountjukat. A „feltörés” itt azért erős szó, mert lényegében ilyenről szó sincs: kihasználják az illető butaságát. Legutóbb az történt, hogy egy rejtélyes ismeretlen belépett egy közeli ismerősöm internetes farmjára, vett ezt-azt és learatott mindent. Azt kell mondani, hogy ez ugyan nem jött rosszul annak, akihez rútul beléptek és nem is igazán érthető, hogy a „támadó” milyen célból tette mindezt (bérmunkás lehetett), viszont rendkívül rosszul tud esni, ha az ember, belépve egy megszokottnak vélt helyre, nem azt találja ott, amit találnia kellene. Ezután persze vészes jelszóváltoztatás történik, de ez pontosan olyan, mint amikor a lakásunkba való betörés után szereltetünk fel riasztót.

A bajt mindig meg kell előzni, nem pedig utána siránkozni rajta.

A biztonsági mentésekkel ugyanez a téma. Amikor még ifjú voltam és bohó, kihívásnak éreztem, hogy mások összebarmolt számítógépeit telepítgessem újra. A dologban nem ez volt a legszebb, hanem az, hogy az egyáltalán nem induló, valahol a szekrény alatt porosodó számítógépekből a fontos adatokat először le kellett menteni, majd csak utána mehetett a friss telepítés. Jártam egy pár háztartásban és általános tapasztalat, hogy senkinél, tehát az emberek 0%-ánál volt friss biztonsági mentés az adatokról. 1-2 olyan ember volt, aki már kiírta valahová pl. a nyaralási képeket, vagy hasonlókat, még évekkel a meghibásodás előtt (azóta persze újabb, tetemes mennyiségű adat keletkezett). A biztonsági mentés, véleményem szerint, nagyon fontos, főleg olyan környezetben, ahol sok minden történik a számítógépeken. Nagyon rosszul tud esni, amikor egy operációs rendszert újratelepítve arra döbbenünk, hogy az eddigi fotóinkra már csak emlékezhetünk, vagy hogy a játék, amibe órákat öltünk azért, hogy újabb szintre jussunk, kezdhető elölről. Apróságnak tűnnek ezek, de rendkívül hatalmas problémává tudnak nőni, amikor bekövetkezik a baj. (Erről egyébként külön passzusokban emlékeztünk meg, szintén e blog hasábjain, régebben. Egyik itt, a másik itt.)

Volt, aki úgy nyilatkozott, hogy neki bizony nincs pénze arra, hogy külön meghajtót tartson fenn azért, hogy arra biztonsági mentsen. Ez nem lehet kifogás: ma már minden számítógépben van DVD-író, és egy-két gombóc fagyi (vagányabbaknak: fél doboz cigi) áráért újraírható DVD-t is lehet kapni, amire pár perc alatt elkészíthető a friss mentés. Ha pedig internet-kapcsolattal is rendelkezünk, akkor még egyszerűbb a dolog: online tárhelyekre ingyen fel lehet tölteni a cuccainkat, hogy mindig meglegyenek (ennek nagy előnye, hogy bárhonnan le is tudjuk tölteni őket). Véleményem szerint kisebb fájlok legegyszerűbb archiválási módja az, hogy egy hosszú jelszóval ellátott RAR fájlba tömörítve feltöltjük azt a Google docs webhelyre, egy olyan accounttal, amit csak erre használunk.

Általános közvélemény-kutatás következik biztonság témakörben.

<p>Betöltés...</p>

Magyar Bajusz

2011-05-22T15:00:00.000+02:00

Mindig is csodáltam az asztalosmesterséget. Legutóbb akkor találkoztam vele, amikor lakásunk szépítése érdekében több fali polcot is rendeltünk, tegnapelőtt pedig azért, mert (szintén a lakásunk szépítése céljából) a nappali szoba és a konyha közötti falban vágott rés körül egy fa berakást eszközölt a Mesterember. Hozzá kell tenni, hogy a polcok és a burkolat két különböző asztalostól származik, ennek ellenére csodálom a kreativitásukat és a hozzáértésüket.

Hogy a történet teljesen érthető legyen, az elejéről kezdem. Amikor annak idején ideköltöztünk jelenlegi lakásunkba (1. rész, 2. rész), akkor érzékeltük, hogy a nappali és a konyha között egy négyzet alakú rés van vágva a falba. Feltételezzük, hogy azért, hogy a délutáni órákban igen sötét konyha több fényt kapjon. Szeretjük a lakásnak ezt a fajta kialakítását, még akkor is, ha a konyha elég kicsi, viszont főzés közben tudunk egymással beszélgetni, vagy ha vendégek vannak sem probléma, ha tevékenykedünk egy kicsit a konyhában. Ugyanakkor ez a rés olyannyira puritán a maga valójában, hogy szinte kiáltott azért, hogy valamivel díszítsük. A kezdet kezdetén függönyre gondoltunk, de aztán elvetettük ezt az ötletet. Később az egészet kicsi polcokkal akartuk tele pakolni, de akkor pontosan az veszett volna el, amiért szeretjük ezt a rést, nevezetesen hogy lehet egymással beszélgetni.

Végül is leendő apósom adta meg a jó ötletet: eköré a rés köré bizony faberakás kell, és az egésznek a belsejébe faburkolat! Hihetetlen jó ismeretségei révén asztalos kollégájával összerakosgatták a burkolatot és tegnapelőtt le is szállították nekünk. Gyönyörű szép, színtelen lazúrral lekent keret ez, aminek külső formája az úgynevezett "magyar bajusz" alakzatot testesíti meg. Ezt a formát sokszor látni kerítéseken, de ott mégsem mutat olyan szépen, mint itt a mi lakásunkban.

Nem kell arra gondolni, hogy itt minden flottul ment! Elvileg minden méretre készült, anélkül, hogy az asztalos egyszer is járt volna itt. Szépen leméregettem mindent, amit kellett: fent, lent, középen, hosszúság, magasság, mélység, aztán kiderült, hogy a hozott keret végül is fél centivel szélesebb, így nem fér be a résbe. Na, lett is felbolydulás! Az asztalos azonban egyáltalán nem esett kétségbe. Én valószínűleg sikítottam volna, ha velem történik ez, de ő már lelki szemei előtt látta, hogy hogyan lehet megoldani a problémát. Ebből levágunk, azt áttesszük, kicsit kiegészítjük, pikk-pakk egy óra múlva minden bele lett vágva a résbe. Felkészülve érkezett, mivel fűrész, csiszoló, derékszög, ceruza, fúró, csavarhúzó... egyszóval minden volt nála! Még a facsavarok leragasztására szolgáló apró matricapöttyök is kerültek elő. Én először azt sem értettem, hogy mi történik az átalakítás során, de aztán megvilágosodott előttem minden. A keret be lett illesztve, a díszítés fel lett szerelve, így a lakásunk vizuális értéke újra nőtt egy picit. Még egy-két újracsiszolt helyen kell lazúroznom egy keveset, de az már igazán csak részletkérdés

A konyha és szoba közötti átadónk így csinosodott ki:

Ugye szép lett? :)

Szombati helyzetjelentés

2011-05-21T18:25:00.005+02:00

Kellemes szombatot minden blogolvasónak!

Fordulóponthoz érkezett az életvonalam, mert OKJ-vizsgát letenni szándékozó rendszergazda-jelöltek vizsgadolgozatait javíthattam, életemben először. Ez nem sokban különbözött a szokványos dolgozatok javításától, egyébként, de mégis a tudat, hogy ilyen Rettenetesen Fontos pozíciót tölthetek be, kellemes érzéssel töltött el.

Egyébként amikor nem ezt csinálom és nem is tanítok, akkor élvezem a szakdolgozat és portfólió leadása utáni semmittevést, még egy ideig. Hadd ne mondjam, hogy csoporttársaim jóformán mindannyian megkapták már a jegyüket a portfólióra, én persze még nem. Ez azért nem lep meg, mert gyakorlatilag a portfólió elbírálását végző egyetemi tanerő eddig sem tanúsított túlzottan nagy érdeklődést irántam, vizsgatanításomra nem jött el, azt videóra kellett rögzítenem, szóval így már meg sem lepődök azon, hogy az ő értékeltjei tudják meg a jegyüket legutoljára, köztük én is.

Nem nagyon volt még olyan blogbejegyzés, amit lázmérővel a hónom alatt írok, de ez olyan. A tegnapi nap valami kritikus volt, két óra alatt megfájdult a torkom, lázas lettem és jártányi erőm sem maradt. Az éjszakám ezáltal rettenetesre sikeredett. Ma viszont érdekes műsor lesz a Discovery-n (a japán földrengésről lesz szó 20 órától, 2 órán keresztül), remélem, hogy nem fogok bealudni és végig tudom majd nézni, mert egyébként hihetetlen fáradtság gyötör.

Na de távol álljon tőlem, hogy panaszkodjak. :) Ennyit mára, holnap a magyar bajuszról lesz komolyabban szó, érdemes lesz velünk tartani.

Kicsi a világ

2011-05-17T07:52:00.007+02:00

Csíkos szatyorban retek és csirkemellfilé pihent – így tértünk be a piacról a karcagi lila mobilos üzletbe. Azon szent céltól vezérelve mentünk, hogy jegyesem folyton-folyvást lemerülő telefonjába új, strapabíróbb akkumulátort vásároljunk. Kisvártatva ránk került a sor, egy igen kedves hölgy kérdezte, miben segíthet. Elmondtuk nagy bánatunkat, mire ő a színfalak mögé osont és szomorú hírrel jött vissza: jelenleg nincs készleten a cucc, de keddre tudnak rendelni.

Vacillálni kezdtünk: rendeljük, ne rendeljük? Jöjjünk át azért külön Karcagra megint? Mondjuk a hölgynek megszeppenve, hogy hát nem is tudjuk, nem vagyunk Karcagiak, hogy legyen, mint legyen, igencsak tanakodtunk. A tőlünk balra eső pultban egy fiatalember reánk szegezte tekintetét, majd imígyen szóla:

– Nem kell azért külön átjönni, majd átküldetjük Kisújra.
– A kisúji lila mobilosba? – kérdeztem én.
– Nem – mondja, – hanem a suliba.

Ë?! mondom. Említettem volna én, hogy suliban dolgozok? Nem, egészen biztosan nem mondtam. Akkor honnan tudja?

– Megneharagudjonmár – replikáztam – de honnan tudja maga, hogy nekem közöm van Kisújon egy sulihoz? Elhiszem, hogy a számítógépe borzasztóan sokat tud ott maga előtt, de annyira még az sem lehet okos.

– Oda jár a fiam – azt mondja.
– És ki a maga fia? – kérdeztem, akkor már mindinkább vágyva az igazságra, mint amikor egy bűvésztrükk megoldását próbálja feltárni az ember.

Elhangzott a név, bár hozzá kell tennem, számomra semmit sem mondott, mivel – mint utóbb kiderült – nem tanítom az úriembert. Ennek ellenére rendkívül hízelgőnek találom, hogy hét év alatt ez volt kb. a harmadik alkalom, amikor beosztásomnak köszönhetően apró prémium szolgáltatást vehetek igénybe díjtalanul.

Apró meglepetések a hétköznapokban, amik könnyebbé teszik az életemet. Köszönöm innen is, előre is!

Péntek 13 - Leállt a blogger

2011-05-13T18:58:00.001+02:00

Hát nincs túlzottan nagy szerencsém a blogba való írással. Egész délelőtt nem volt elérhető a blogger.com, pedig annyira írhatnékom volt már ennyi kihagyás után. Biztos a péntek 13 miatt van. Éppen eme szerencsétlen esemény miatt délelőtt lenyírtam a füvet az utcán, remélve, hogy ez a mágikus péntek 13-i nap nem tréfál meg – és valóban nem is tréfált meg. Pedig ilyenkor aztán válogatott borzalmak és kegyetlenségek történnek. Legalábbis azt mondják azok, akik ráérnek ilyesmikkel foglalkozni. A legrosszabb dolog, ami történt velem, hogy a gigászi méretű falevél-összehúzó szerszám elvesztette egyik szemfogát, amikor udvarunkon a hátsó csalitosban levágott dzsungel szénáját húztam össze boglyába. Teljesen földműves leszek már.

Nem írtam majdnem egy hétig a blogba. Most írnék, erre nincs blogger. (Ezt is Google Docs-ba írom, majd ha újraindul a blogmotor, akkor átpakolom oda.) Azért, meg kell mondjam, a blogmentes napok nem teltek tétlenül. Készül rendületlenül az új zenei albumom, ami valamikor nyár végére születik meg. Eddig még bő 14 percnyi anyagot írogattam hozzá, de most, hogy lementek a nagy nyűgök a nyakamról, több időm van zenélni és azokkal a dolgokkal foglalkozni, amiket igazán szeretek. A legutoljára komponált nótát nagyon szeretem, igazán el lettek találva a hangszerek. Ez az első nótám, ahol nem volt elég a Reason 14 csatornás keverője, ügyesen egy újabbat is hadrendbe kellett állítani, hogy minden úgy szóljon, ahogyan én akarom.

Ma, mivel nem lehetett blogolni, hozzáfogtam a számítógépen található iszonyatos mennyiségű cuccot kiírni DVD-re. Meg kell mondjam, ez az elfoglaltság nem tartozik a kedvenc teendőim közé. Fontolgatom egy SSD vásárlását, hogy a számítógép indulása és a különböző, gyakran használt programok betöltése még gyorsabb legyen. Végiggondoltam és végignéztem, hogy a 13 hónapja feltelepített (és azóta tökéletesen működő) operációs rendszerem alá mennyi cuccot sikerült feltelepítenem, és arra jutottam, hogy nekem egy 128 GB-os SSD-re van szükségem. Sajnos még csillagászati az ára (számomra), így inkább egy 1 TB-os merevlemezen gondolkodom, aminek ára töredéke az SSD-ének, de ügyes átszervezésekkel gyorsítható lenne a számítógép a merevlemezek terhelésének elosztásával. A jelenlegi rendszer küzd betegségekkel, amiket egy harmadik merevlemezzel át lehetne hidalni.

Hát, ez történt ma, amíg nem volt blogger.com. A státuszoldalon már megjelent, hogy mindent megtesznek a hiba elhárításáért. Én még nem is tapasztaltam ilyen hosszú leállást. Amint lehet blogolni, ez a cikk is kikerül az oldalra. (Amint látod, azóta minden működik, mivel elolvastad ezt a bejegyzést.)

IMAX 3D

2011-05-08T09:20:00.002+02:00

No, hát ezt is megértem: sikeresen megtekintettem egy 3D filmet egy IMAX moziban.

Nem is olyan régen olvastam egy cikket a hwsw.hu-n, amiben arról írtak, hogy digitálissá vált az eddig filmes IMAX mozi a budapesti Aréna Plázában. Meglehetősen fogalom nélkül voltam akkor még a technikát illetően, holott tudom, hogy ez a formátum kifejezetten a hatalmas méretű vászonra készült filmekről híres. Mivel nagy méretű vászonra vetítenek, ezért a használt film (vagy digitális anyag) mérete is jóval nagyobb egy hagyományos moziénál, egyszóval valami fantasztikus élménynek kell lennie ahhoz, gondoltam én, hogy elmondhassam: igen, az IMAX tényleg valami más.

Hogy kezdődött?

Nos, Magyarországon a Cinema Cityben tudunk IMAX mozit megnézni, a fentebb már említett plázában. A Cinema City weboldalán lehetőség van minden kötelezettség nélkül jegyet foglalni: ha nem megyünk el az adott előadásra, akkor fél órával az előadás megkezdése előtt más is beülhet a helyünkre. Ha viszont lefoglaljuk a helyet, akkor biztos, hogy ha időben érkezünk, miénk a hely, oda ülünk, ahova előzőleg kiválasztottuk. Mi a következő két kis piros helyet választottuk ki, elsőként:

Kaptunk a foglalásról egy kódot, ezt jól feljegyeztük.

Hol is zajlott?

Az Aréna Pláza nagyon könnyen megközelíthető, mivel a Keleti Pályaudvar mellett van. Mi ugyan a Nyugatiba mentünk, de egy kis villamos + egy kis séta kellett, hogy átvegyük a Pökhendi Pesti stílust. Ez jól is jött az Aréna Plázában, mivel egyik-másik helyen olyan eladók voltak, hogy csak pislogtunk, mint a lápi póc, ahogy azt Gizel nénéd mondotta a minap. Na, lényeg a lényeg, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahol a jegyet megkapjuk. Bemondva a rendelési kódot rögvest tudták, hogy melyik előadásra, mikor, hova akarunk ülni, így ez jelentősen meggyorsította a vásárlás folyamatát. Szerencsére bankkártyával is lehetett fizetni simán, így ez sem lehetett akadály. Megkaptuk a jegyünket. A mozi előtt elmentünk ebédelni egy kínait.

A tikettjeink

Kaja után visszacsattogtunk a helyre, ahol üldögéltünk egy keveset, merthogy éppen a termet takarították. A várakozó hely igazán impozáns.

Várakozás a moziba való belépésre

Amikor eljött az idő, akkor a jegy ellenében megkaptuk hatalmas bögöly IMAX szemüvegünket. Eredendően szemüvegeseknek szóló információ: van belőle akkora, hogy a szemüveg elé lehet tenni, bár másfél óra után feltöri az ember fülét, mert két szemüvegszárat próbálunk beszuszakolni oda. Fontos információ, hogy az IMAX szemüvegek szárai nem behajthatók, a szemüvegeken látható szigetelőszalagozásból ítélve ez sokaknak nem volt egyértelmű. Én magam is önkéntelenül össze akartam hajtani a film kezdetéig, de aztán törés nélkül rájöttem, hogy nem fog sikerülni. :)

A szemüvegek beszerzése után egy ilyen járatban mentünk le a moziterem előtt található újabb várakozóba:

Kicsit nem figyelsz oda, felborulsz

A lenti váróról és a teremről azért nem készítettem képet, mert az ajtón válogatott borzalmakat ígértek be felsorolásszerű leírásban azoknak, akik mozgóképfelvételre alkalmas eszköznek még csak a nevét is kiejtik a szájukon. (Ilyenek voltak ott, hogy "elvezetik", "rendőrség", meg hasonlók.) Mivel nem akartam életem végéig egy török börtönben szenvedni egy fotó miatt, ezért most – bocsássátok meg, de – a belső részről nem kaptok képet, oda magatoknak kell bejutnotok egy ízben.

Milyen volt?

A Thor című mozit néztük meg, amiben viking istenek jöttek-mentek a világok között és azt kell mondjam, hogy jobb filmet talán nem is választhattunk volna arra, hogy a 3D-s filmélményt megtapasztaljuk. Nem csak a látvány, de maga a film is jó volt, nekem tetszett, jól éreztem magam. Meglepő módon két óra sokkal másképp telt el így, mintha itthon néztünk volna filmet: szinte alig vettük észre, hogy mennyire telik az idő. A 3D-t pedig nehéz úgy leírni valakinek, aki még nem tapasztalta meg: különböző részletek történnek az ember szeme előtt, körbeveszi a hóesés, az eső, szinte benne van a történetben. Nagyon szuperül lehetett érzékelni a hatalmas tereket, repültünk, pörögtünk... remek volt.

A film plakátja

Nem csak a kép, de a hang is brutálisan jó: dörög ahol kell, érthető a szöveg és hihetetlenül hangosak voltak pl. a csatajelenetek, a robbanások. A mélynyomó robajától remegett az egész terem, ami még jobban elősegítette, hogy a történet részeseivé váljunk és elhiggyük, hogy az egész ott történik előttünk. Voltak olyan kameraállások, amikor a 3D szemüveg és a hatalmas vásznon történő események hatására olyan volt az egész, mintha színházban lennénk.

Mindent összevetve azt mondhatom, hogy nem bántuk meg a rá költött összeget és olyan élményeket ébresztett bennünk ez az esemény, hogy újabb filmek moziban való megtekintését tervezzük az elkövetkezendő hónapokra. Az IMAX 3D-t egyszer kipróbálni kötelező, mert sokkal másabb élmény az otthoni mozizáshoz, de még a normál mozihoz képest is.

Élmény, na. Jeles (5).

Esélynövelés

2011-05-05T14:53:00.000+02:00

Magyar embernek aztán igazán megéri csokis nyereményjátékot szervezni. A magyar ember leleményes, találékony és legfőképpen csak nyerni szeret, viszont a játék mögött megbúvó marketing-gépezetet táplálni nem. A gyártók bénasága azonban elősegíti a leleményességet. Pl. egy régebbi játékban a Mars és Snickers csokik közül a "Gratulálunk, nyertél..." kezdetű szöveg a csomagolás belső oldalán olyan hosszúra sikeredett, hogy a kezdőbetűk kilátszottak a külső csomagolásra, így könnyebben meg lehetett állapítani, hogy melyik csokiból profitálhatunk egy újat. :-)

Most a Sport szelet nyomatja a "Minden 4. nyer" szlogenű játékát, amivel – nem egyenletes eloszlás szerint – minden 4. csokival egy újabbat (a legkisebb kiszerelésű Sport szeletet) lehet nyerni. Ezen már nem látszik át, hogy nyert, vagy nem nyert, de jómunkásemberek megtalálták a módját a hatékony felderítésnek. Eszembe nem jutott volna, hogy a legkisebb kiszerelésű Sport szeletnél csak a külső csomagolást kell leszedni, hogy megállapítsuk: nyertünk-e vagy sem. Volt viszont akinek ez eszébe jutott és gyakorlatilag a klasszikus brute force módszerrel való próbálkozás eredményeképpen fellelhetők a nyerő csokik. Ennek végeredményeképpen a barbár vadembereknek köszönhetően az üzletekben mostanában ilyen elrendezésben lelhető fel a kicsi Sport szelet:

A csokimaffia pusztító erejének nyomai

Hát, a bontogatás is egy algoritmus, ami ugyan nem hatékony, de működik.

Gizel nénéd aranylánca

2011-05-04T04:30:00.000+02:00

Mondanak ezëk mindënt. Mongyák a kisbótba, hogy gyön a világvége, mongyák, hogy majd a mëvváltó lëssz péntëkën a pijacon, mëg lëhet kérdëzni űtet, hogy akkor merre forogjunk seggel, mëg merre érdemës mënni, de én ezëkbe nem hiszëk. Anná' jobban aképp gondollom, hogy ëgyre több a zsivány, sëmmirekellő.

Mútkorába sëprëm az ámbitus ajját, gyön a Zelenák-gyerëk az uccán. Rámkijátott, "Gizëlnénnye", majd' szívinkfartust kaptam, amikor azon a heréttmacska hangján mëgszólalt. Mondom mi a zíz van mán veled, csak így fínoman adagoltam. Aszongya nekëm, ha valaki gyön, hogy vëgyek tűlle ékszërt, nëhogy vëgyek, mer' csaló járkál errefele. Többen monták. Hát hunnan is lënne nekëm pézëm arra, te, sátánfattya?! Ezzel oszt' elmënt a gyerëk. Krahácsolt az ucca vígiig, hallottam tisztán. Tellik-múlik az idő, éppen a Fánglit verëm këgyetlenű a kert gërádján, mer' a rihes dög mostanába' csak rájár az aprólékra. Ëccër oszt' zörgetik a kaput. "Melyik mán aaa?!" - kérdëztem, mer' a Fánglival csak nem végeztem addigra. Mongya, hogy kicsoda, de nem hallom, mer' üvölt a Fángli kínnyába. Hát csak elindullok elejbe, hogy látnám mán, melyik nem bír a vérivel. Gyerëkëk, ëggy akkora darab embër átt a kapuba, hogy ahogy kinyittam a kaput, hát nem tudott vóna előrefele bëgyönni. Úgy mëgijettem tüle, hogy bëvágtam a kaput, ëggy üdvözlégy márija malaszttal tejjest végigmontam, oszt' mëgint kinyitottam, nem-ë káprázok, mer' az új gyóccërtű, amit a Gektizál helyëtt írt fël nekëm a doktor, borzasztóan összezavarodok. De oszt nem kápráztam, mer' rákezte a nagy embër:

– Hogy maga milyen szép, asszonyom! – aszongya nekëm. Városi ficsúrossan beszétt, mángyanús. – Ëggy baja van csak, hogy nem visel aszöszoárt – aszongya. Hát, mondom néki, jánykorom óta nem járok pëndëly mëg lajbi nékűl, nekëm illyet në mongyon! Különben is hunnan lássa? Röggönyszëme van tán kendnek? – aszondom. Nem úgy mongya ű – aszongya. – Kéne magára némi arany – aszongya. Na, abba a pillanatba belém vágódott a Zelenákgyerëk, hogy aszongya nekëm nëhogy vásárojjak ezëktű, mer' kirabolnak, de mán ekkor oszt' elém tëtte azt a mééénkű sok aranláncot mëg gyűrűket, te, gyönyörűjeket! Ëggyik-másik maj'mësszólalt, ollyan csudálatos vótt, hát mondom ez mán csak képtelenség, hogy hamisíjják az aranyat! Csak mëgösmerem hogy csillog a napba! Nézgélődök ott, alkudozok vele, csűrjük-csavarjuk, de oszt' csak nem akarja lëjjebb annyi az árat, mer' nekëm ëggy lánc oszt végkípp mëtteccëtt. Ollyan, mint ami anyámé vótt, csak elhagytam hetvenkettőbe, amikor a dándogkiálításra mëntünk a Dezsővel, oszt' az ëggyik bestye dög mëgkergetëtt. Elestem, biztos ellöktem a láncot, mán csak otthon vëttem észre, hogy odavan. Két napig ríttam.

Na, elég a'hhozzá, hogy mondom néki: mëgvárjon, mënnézem maratt-ë valami a nyugdíjbú! De úgy próbájjon bëgyönni a kapun a mérettye ellenire, hogy istenëmre fejbe kólintom a viharlámpával. Mënëk be, dúrom a bukszát, hát csak tanáttam rá valót, hogy az Úr fëlëttem a kezemet nem törte el abba a szúrásba. Mënëk kifele, adnám oda néki, hát aszongya:

– Ha kettőt vësz, nénnye, odaadom az ëggyiket félárba.

Mëgvallom mán így utólag, vót ott ëggy gyűrű is, amit legutójára tán Sülysápon láttam a búcsúba, azóta is bánom, hogy nem vëttem mëg, így oszt' csak addig forgattuk a szót, csak addig csábított-kábított ott éngëm a dëbëlla, hogy csak mëgvëttem a láncot mëg a gyűrűt is. Még mëg is köszöntem, hogy a helyembe hozta. Rögvest mëntem befele a tükör elé, illëgetëm ott magamot, hee, akkar a rosszjányok, millyen szép lánc, millyen szép gyűrű. Magamon is hattam avval a lendűlettel.

Másnap oszt' úgy gyött ki a lépés, hogy nem vótt otthon kënyér. Mondom csak el këll mënnëm az ábécébe, mer' ha nem tudok ënni, fëlforgok, mint a Volosinovszki Pityu díszpapagája, amelyik mindég aszonta, ha macskát látott, hogy "Küküllő", a zíz ëtte vóna ki a szëmit. (Álatok beszének, sátánság. Ha a Fángli ëccër is mësszólalna, én istenëmre mondom, hogy fëláldoznám.) Mënëk a bótba, nézëgetëm, hogy mit nem vëszëk mëg most së, mer' pézem az nincs, gyön szëmbe az a kis-csëpp huszkilós pultosjány, ismerjük mán ëgymást, mëg tán szëgrű-végrű rokonok is vónánk, de lëtagadom, hee. Aszongya: Gizël mama, maga mëg hogy néz ki? Nézëk ottan, pislogok, mint a lápi póc, erre aszongya nekëm, na győjjön csak be a mozsdóba. Bemënünk (jelzëm, jó retëkség vótt, abba a bótba së mëgyëk többet), elejbem lök egy tükröt, aszongya nézze mán mëg! Hát belenézek, úramfija, hee! Mindënëm úgy néz ki, mint azok a felfújt izmos embërëk ëgy szál fecskébe a tévébe, mikor mutogassák az eres testüket, hee! A pofám vígig kenve aranyporral, a kezem is, amelyikën a gyűrű vótt. A lánc mëg csak ilyen fekete szëmét, a gyűrű is. Hát csak átvágott a nagy darab kufár, hogy fordújjon mëg benne a cipó, akárhun van is. Na, lëmostam nagy nehezen, de ráadású úgy kotricoltam hazafelé a szégyëntű, hogy végűl oszt' kënyér së lëtt véve. Szombat-vasárnap maj'mëhhaltam, épp csak ëggy csëpp krumplilevest tuttam főzni, ëgyebet së. Hetfűn bótnyitásra ott vóttam.

Hallgassatok mindég az okos szóra, gyerëkëk, tanújjatok a vín Gizelbű. Dëbëlla embër mëg ha mëgál a ker'kapuba, hát úgy verjétek el lánccal, hogy attú kódujjon.

Gizël

Az én művem kész

2011-05-03T12:36:00.005+02:00

Az elmúlt napok megfeszített munkájának eredményeként elkészült a portfólióm, ami rendkívül barátságos, tekintve hogy február óta készül a maga csendességében. Ez a munka a féléves tevékenységemnek egyfajta tükre: jól nyomon követhető, hogy hogyan terveztem meg a tanítást, hogyan vittem azt véghez és ki hogyan értékelte azt a hozzáértők közül.

Közben, még megfeszítettebb munkatempóval, a szakdolgozatom is elkészült, de még nem tudom, hogy a konzulensem, aki a munkámat megfelelő mederbe terelgetné, majd hogyan vélekedik a végleges verzióról. Ha minden jól megy, akkor ma kiderül, hogy kell-e még vele dolgoznom, vagy megfelelő ebben a formájában. Ha megfelelő, akkor már csak a portfólió-védés és a záróvizsga van hátra, aztán befejeztem két éves egyetemi tanulmányaimat. Elvileg valamikor júliusban ér véget a nóta, de pontos időpontot még senki nem tudott mondani. Végül is még csak éppen elkezdődött a májusi hónap.

Ezeket a dolgokat, hogy későbbre is megmaradjanak, mindenképpen meg kellett írnom a naplómba, ahol már eddig is nyomon lehetett követni a fejlődésemet, hiszen ezzel a bejegyzéssel együtt összesen 34 született "mesterképzés" címkével, ezeket könnyedén végig lehet mazsolázni, csak a címkére vagy ide kell kattintani.

Holnap hajnalban Gizel nénétek szórja májusi gondolatait, érdemes lesz idelátogatni!

Így húsvét után

2011-04-26T13:12:00.005+02:00

Azt mondhatom, hogy remekül eltelt a húsvéti időszak, annak ellenére is, hogy a húsvét nem tartozik a kedvenc népünnepeim közé. Természetesen, ahogy az már lenni szokott így ünnepi érában, zabáltam sokat. Olyan húsvéti csemegék közül válogathattam, mint pl. szendvics sonkával, főtt sonka, sonkás tál, sült sonka, sonkás sajt. No meg a kedvencem, a mindenféle finom felvágottal (többek között sonkával) és salátával díszített, tartármártással megküldött kaszinótojásos-zöldséges csoda. Egy kép többet mond minden szónál, szóval erről van itt szó:

Ez az étek igazán adja, elfogyasztása rendkívüli mennyiségű energiával ruházza fel fogyasztóját. Hízni is lehet tőle, zsírmalac-jelleggel. A szalmonellózissal dacolva utaztattunk belőle egy adagot a hatvan fokos kocsiban hazáig, által a Tiszán, hol a komp jár immáron hétszáz magyar forintért, parttól-partig.

Természetesen nem maradhatott el az ünnep jellegzetessége, a locsolkodás sem. Nagyapám, ez a sokat tapasztalt, drága jó ember elővezette, hogy annak idején ám nem úgy volt mint most, hogy kőlni meg phárfhűm, nem ám: ëggy kanna vizet a jányra, oszt' joccakát. (Gizel néném is megénekelte ezt a szokást egy alkalommal.) Na, ezen a ponton, annak ellenére is, hogy ismerem a népszokásnak ezen történeti jellegét, úgy röhögtem, mint akinek elgurult a gyógyszere. Megtudtam többek között azt is, hogy ha a jány mësszáratt, akkor szappanos vizet löktünk rája. Löktem én is szappanos vizet a család tagjaira, őrizve a hagyományt, nyertem is egy pár tojást meg nyulat, csokoládéból faragva. Azt nem árultam el, hogy a locsolókölnim üvegében nem azért van félig a lötty, mert annyi helyen jártam volna, hanem csak azért, mert nem emlékszem már a vásárlás dátumára, olyan régen volt. :) Legjobbak az aromás löttyök így húsvéttájt, hiszen gyermekkoromat is 1 üveg kölnivel toltam végig.

A húsvét véget ért, mindenki elhúzott dolgozni, nekünk még itt van egy napnyi tavaszi szünet. Úgy dolgozok, mint az állat, hogy ma készen legyek a portfóliómmal, de gondoltam, hogy az olvasókat csak nem hagyom cserben és ha már úgy is gépelek egész nap, akkor ide is írhatok. :) Most azonban menni kell és nyomni tovább, mert ha nem adom le határidőre a cuccot, akkor bebukom a félévet, azt meg csak nem akarnám.

Jó pihenést erre a napra, aki teheti aludjon! Holnap már meló van!

Tavaszi szünet

2011-04-22T09:33:00.004+02:00

Tegnap hivatalosan is elindult a tavaszi szünet, én pedig, hogy ne unatkozzam, hozzáfogtam a portfólióm és a szakdolgozatom végleges állapotának előállításához. Ez nem túl izgalmas dolog. Tulajdonképpen arról szól, hogy mindent leírok, ami eddig a fejemben volt a témával kapcsolatban. Egy pár óravázlat és hospitálási napló készen volt már, ezeket egészítettem ki tegnap, illetve a mai napon is folytatom. Ugyanakkor hihetetlen, hogy két egymást követő napon képes vagyok este 10 órától fél tízig, aztán kilencig aludni. Egy kicsit mintha fáradt lettem volna a mindennapokban. Be kell vallani, hogy voltak olyan reggelek az elmúlt hetekben, hogy fogalmam sem volt arról, hogyan jutottam el az ágytól a konyháig. Ezt ráfogom a tavaszi fáradtságra, csak már elég hosszasan tart, de majd most kipihenem magam a jó kis szakdolgozat-írással. :)

Meg kell mondani, eléggé várom már, hogy véget érjenek az egyetemi napjaim. Sajnos a tavaszi nyelvvizsga-szezonról lecsúsztam, így valószínűleg csak ősszel lesz nyelvvizsgám, de sebaj. Ez is olyan nyűg egyébként, amiről csak hallomásból tud az, aki nem nyelvvizsgázott még, de mindegy, nem tudunk mit tenni.

Ugyanakkor áldom a netbookom összeszerelőit, mert ezzel a kis géppel remekül ki lehet vonulni írogatni a szabadba, akár az almafa alá is, félrehúzódva az árnyékba. Kicsit más úgy készíteni a portfóliót, hogy a szobai csendben hallható billentyűzet- és egérkattogás helyett két méterre mellettem harkály dolgozik a fán és mindenfelé madarak repkednek, szirmokat havaznak a fák, ahogy a költő mondja.

Itt a tavasz, éljen, éljen! A minap készítettem egy rövid fotósorozatot a virágzó fákról, melynek egy ékes darabját szíves-örömest osztom meg mindenkivel e helyen. Remekül mutat asztali háttérképként! (Rákattintáskor nagy lesz, HD és normál arányú is van belőle.)

1365×1024 pixel

1920×1080 pixel

DÖK-nap 2011

2011-04-16T16:11:00.011+02:00

Nem túl kecsegtető időjárás fogadott bennünket a pénteki nap reggelén, amikor újra megrendezésre került a Diákönkormányzati nap az iskolában. Nem úgy, mint 2007-ben, vagy 2008-ban. Ennek ellenére jól éreztük magunkat. A napot három fő részre tudom tagolni:

1. Bámuljuk a break dance-t, de nem ülünk fel rá
Mi már csak ilyen egyszerű emberek vagyunk, akik nem vágyunk arra, hogy behányjunk egy jó kis ide-oda pörgés és forgás után. Ennek ellenére jól szórakoztunk azokon a bátor embereken, akik az udvar nagy részét elfoglaló break dance-ben próbálták meg jól érezni magukat és – hogy iskolánk szintén bátor rendszergazdáját idézzem – "mentek egy karikát" a géppel.

Csütörtök délelőtt: készül az eszköz

Péntek délelőtt: Robi bátran videózza az eseményeket.
Gyomorforgató film készül. :)

2. Tartósítjuk magunkat a főzés által gerjesztett füstben
Az osztályok idén is remekebbnél remekebb étkeket készítettek. Én és az én osztályom sem maradhatott ki ebből, bár talán a grillen sült rablóhús, mint utóbb kiderült, nem volt éppen a legszerencsésebb választás. Hozzá kell tennem, hogy nálunk semmi előre elkészített téma nem volt: mindent a természet lágy ölén húztak össze a főzést vezérlő osztálytagok, kivéve a hús pácolását. Az osztályok kitartó tűzgyújtási kísérletei közepette hatalmas füst és grillbegyújtó folyadék szaga terjengett.

A fiúk – mint az öregasszonyok a kispadon – pletykálnak,
közben kicsit megcsapja a perga a grillen lévő húst

Gyorséttermi méretű adagok

Megfordítom egyszer-kétszer, az optimális ízhatás érdekében

Lacinak csak a ződ jutott

3. Jenga-mesterek ütközete
Egyszerűségében a legjobb játék: az óriás Jenga. A programozó-tanoncokkal ütköztem meg, akik szerint egy egyszerű if-fel kiválasztható az áthelyezendő elem, ugyanakkor a szétválogatás tételt kell alkalmazni ahhoz, hogy ne boruljon fel a hatalmas Jengatorony. A viadalban Misi elbukott, mivel rosszul címezte a kiolvasott elem célhelyét és ettől széthullt az egész rendszer.

Az eredeti Jenga társasjáték ekkora méretű:

Ezzel szemben mi egy ekkorával próbálkoztunk:

Nagyobb az óriás Jenga, mint Szilvi. :)

Jól körbejárjuk a témát az optimális elem kiválasztása előtt

Nem lenne blogger a blogger, ha fel nem vette volna a torony megsemmisülését. A kritikus két percet, a feszített izgalmat és a kibírhatatlan idegfeszültséget az alábbi videón követhetjük nyomon:

Jó volt a DÖK-nap! Remélem, mindannyian jól éreztétek magatokat. Jövőre ugyanitt találkozunk. :)

A Sony Ericsson 2 bájtja

2011-04-14T17:53:00.004+02:00

Nem is olyan régen az én kedvesem, akinek éles szemét semmi el nem kerülheti, észrevette, hogy telefonjában az SMS-számláló 65.535-öt mutat. Nagy örömmel újságolta nekem, hogy milyen érdekes, hogy pont akkor nézte meg az üzenetszámlálót, amikor ilyen szép, informatikailag kerek (előtti) szám jelenik meg a kijelzőjén. Furcsának is találta a dolgot, ezért gyorsan küldött egy újabb SMS-t – de az üzenetszámláló nem mozdult, nem számlált tovább.

Lefőtt a kávé

Éppen ezért megállapítást nyert háztartásunkban, hogy a Sony Ericsson k610i modellje az elküldött SMS-ek számlálását két bájton végzi. A japán tervezők bizonyára nem gondoltak arra, hogy

1. valaki több, mint 3 évig használja ezt a telefont, és
2. valaki több, mint 65.535 darab SMS-t el fog küldeni rajta.

Azé' mégiscsak felháborító. :)

Hogyan fejlesszük 20 oldalas szakdolgozatunkat 40 oldalassá 3 nap alatt?

2011-04-10T12:44:00.006+02:00

Aki már írt életében szakdolgozatot, az tudja, hogy micsoda elmét próbáló kihívásról van szó és milyen vészesen tudnak közeledni a határidők a végleges ellenőrzést és köttetést illetően. Az alábbiakban saját szakdolgozatfejlesztő technikámat szeretném megosztani az érintettekkel, jelesül arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan fejlesszük 20 oldalas szakdolgozatunkat 40 oldalassá egy hosszú hétvége alatt? A válasz egyszerű:

Péntek

Semmiképpen se keljünk fel korán! A kipihent elme fontos ahhoz, hogy maradandót alkossunk. Ébredés után ne azzal kezdjük, hogy rögtön hozzáfogunk az elmét próbáló feladathoz, mert agysejtjeink egy pillanat alatt feladják a küzdelmet. Fordítsunk megfelelő időt a kávézásra, valamint arra, hogy a gőzölgő kávé kavargatása mellett átgondoljuk: miről is fogunk írni? Ez pár perc elteltével az élet nagy kérdéseinek elemzésébe torkollik, valamint a tejszínhab által formált alakzatok is felkelthetik érdeklődésünket egy ilyen korai órán; bátran engedjük, hogy gondolataink szabadon kalandozzanak.

A számítógép elé ülve semmi esetre se kezdjünk hozzá rögtön a munkának: bár legyen nyitva minden alkalmazás, ami fontos a munkához, melegítsünk be! Erre tökéletes megoldásnak kínálkozik egy-két kör Bejeweled játék, ami jótékonyan edzi a szellemet. Azon meg se lepődjünk, ha az egy-két körből az újabb és újabb rekorddöntési kísérletnek megfelelően tizenöt-tizenhat lesz. Engedjük, hogy a bennünk rejlő gyermek felszínre törjön!

Amikor érezzük, hogy nagyon jók vagyunk, akkor fogjunk hozzá a dolgozat megírásának. Gyorsan gépeljünk négy oldalt, amiben gyakorlatilag összefoglaljuk a fejezet tartalmát. Ezt a monoton munkát két kávészünettel és egy ebédszünettel tegyük tartalmasabbá, majd amikor mind a négy oldal megvan, érezzünk ingert arra, hogy meglátogassuk más városban élő családtagjainkat, szeretteinket. Mivel este későn érkezünk haza, aznap már semmit ne írjunk a szakdolgozatba (még a végén elrontanánk az addigi kitűnő munkát), hanem nézzünk meg egy filmet, majd pilledjünk el a magunk csendességében.

Szombat

A szombati nap reggelére pontosan ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak: semmi esetre se keljünk korán! A reggeli nap fényében az ablakon kitekintve bizony meg kell állapítanunk, hogy a fű iszonyatosan megnőtt az elmúlt pár hétben. Miközben válogatott szitkokat morzsolunk el, amiért a szomszédok már megint nem fogtak hozzá füvet nyírni, fogyasszunk el egy forró kávét. Ettől megnyugszunk, majd vessük bele magunkat a munkába. Három órás munkával tegyük lakókörnyezetünket pofássá, átkozzunk el mindenkit, aki a lakás előtti gyepre szétszórta a papírzsebkendőjét, amit a fűnyíró négyezer darabra tépett és úgy szórt szét tovább, majd a jól végzett munka után ebédeljünk meg!

Az ebédelés után (nagyon fontos), semmi esetre se fogjunk hozzá a szakdolgozathoz! A gyomornak ilyenkor emészteni kell, ami egy nagyon erőforrás-igényes feladat. Elvonja az agytól a megfelelő mennyiségű vért és oxigént, tehát ilyenkor csak ártanánk az eddigi munkának, semmint használnánk neki. Rögvest feküdjünk is le sziesztázni és pihenjük ki a nap eddigi fáradalmait. Olyan négy óra felé ébredjünk fel, egész nyugodtan nyújtózkodjunk fél ötig, majd a maradék fél órában (hatig) nézzük meg, milyen szép a lenyírt gyep, és milyen aranyosan szedegetik a bogarakat a kismadarak.

Hatkor azonban fogjunk hozzá és dolgozzunk keményen! Egészen nyolcig írjunk meg vérrel-verejtékkel három oldalt, amiben szívünk és lelkünk benne van, közben rendeljünk egy pizzát 9-re. Nyolc után már nem szabad szakdolgozatot írni: fürödjünk meg és játsszunk egy keveset, majd amikor a pizza megérkezik, fogyasszunk belőle jóízűen, miközben premierfilmekkel múlatjuk az idő éjféltájig.

Vasárnap

A vasárnap a legfontosabb nap a pihenés szempontjából a dolgozó magyar embernek. Vasárnap nem illik fél tíz előtt kimászni az ágyból. Ha mégis megtettük, feküdjünk vissza! Az én menyasszonyom egy nagyon rendes teremtés, ágyba hozza a kávét. Nekem már csak meg kell darálnom. :) Miután sikeresen kikeltünk az ágyból, érezzük úgy, hogy aktívan ki kell vennünk a részünket a házimunkából: segítsünk be a takarításban, ürítsük ki a porszívó porzsákját majd közben gondolkozzunk azon, hogy mit is fogunk írni a szakdolgozatunkba a mai napon. Tegyük ezt aközben is, hogy éppen a meggyszószhoz szükséges pudingot kevergetjük. Majd üljünk oda a gép elé és írjunk pár sort (ekkor már 27 oldal környékén járunk), de fedezzük fel, hogy bizony vannak levelek a levelezőben, amire már olyan régen illene válaszolni. Válaszoljuk hát meg az összeset. Mire végzünk, lehet ebédelni. A vasárnapi húsleves meggyszósszal igencsak tápláló és finom eledel, faljunk belőle, majd utána – mivel az ember ilyen korban már olyan keveset változik – újra nyújtózkodjunk el az ágyon. Írjunk a blogunkba hasznos tanácsokat (pl. a szakdolgozat oldalszámának növeléséről, mások okulására), majd meglehet, el is pilledünk egy kicsit.

Csak az ébredés lesz borzasztó három óra felé: belénk nyilall a gondolat, hogy tovább kellene írni a szakdolgozatot, ezért miután gyorsan kipattantunk, észveszejtő módon kapkodjunk össze-vissza és szidjuk a rendszert, meg magunkat, amiért nem voltunk képesek normálisan dolgozni ezen a három napon. Fejvesztve gépeljük be a maradék 13 oldalt, össze-vissza, hiszen este már határidő van, küldeni kell. Lássuk a konzulensünk szúrós tekintetét, amint minket ostoroz vele és képzeljük el, hogy egész este nyomkodja a levelezőben a Frissítés gombot, a mi dolgozatunkra várva. Ilyen gondolatsorokkal is serkentsük a munkát, hogy "úristen, nem leszek kész, még dogát is kellene javítani, atyaég, holnapra még nem is készültem semmit, dolgozatot kell csinálnom, meg itt van még ez a feladat is, Krisztus ereje, mostmilesz, mostmilesz?!", mert ezek általában segítenek a koncentrálásban és abban, hogy tartalmas és szépen kivitelezett szakdolgozattal rukkoljunk elő a nap végére.

Játékok

2011-04-05T18:18:00.007+02:00

Húha, elszaladt az idő, pedig van itt két játék, ami megosztásra érdemes. Ez a két játék valójában nagyon sok, de kezdjük az elején.

Régebbi cikkekhez kapcsolódva (pontosabban ehhez és ehhez) hadd vegyem előre kedves olvasónk, RatBaG webes kutakodásának eredményét, ami a pica-pic.com. Ezen a weboldalon a retró szerelmesei mélyülhetnek el gyermekkoruk kvarcjátékaiban. Hihetetlen, hogy mennyire jól összerakták ezt az oldalt: nem csak egy játékkal játszhatunk, hanem többel, ugyanakkor a játékok megjelenésükben, működésükben és hangjukban is remekül vannak modellezve. Majdnem ugyanazt az élményt nyújtják, mint annak idején, amikor nem jött álom a szemünkre, és a takaró alatt, lámpával megvilágítva játszottunk. Ha lenne a weben csillagos ötös, azt feltétlenül oda is adnám nekik, mert megérdemlik.

Aztán a másik dolog (és érdekes módon, most hogy belegondolok, ez is RatBagtől jött) az a Vissza a jövőbe kalandjáték! (Back to the Future) Hát mekkora már, hogy folytatódik (illetve, egy teljesen más idővonalon játszódik) a történet! Van itt Marty, Doki, Biff, Veszett Kutya Tannen, minden, ami kell. Mondjuk, véleményem szerint a kalandjáték, mint jelző kicsit túlzó a produkcióra nézve. Legalábbis az első epizódra mindenképpen, az inkább egy interaktív film: főleg a végén volt egyértelmű, hogy mit is kellene ott csinálni – egyetlen választási lehetőség volt a cselekményben. :) Ugyanakkor rajongóknak kötelező! Egyrészt, mert a történetben rengeteg utalás van a filmre, de nem támaszkodik arra szigorúan. Másrészt talán azért, mert az, hogy Bob Gale a (magyar fordításban) "történetvezetési konzultáns", garantálja, hogy abból az élményből, amit a filmben kaptunk, átkerült valami a játékba is. És ez így van. Egyébként remekül kidolgozott munkáról van szó, élvezet vele játszani és megoldani a feladványokat, amiben rengeteg segítséget is kapunk, ráadásul magyarul is elérhető. Kalandra fel!

A játék menüje

Marty éppen Parker rendőrt (a barátnője, Jennifer Parker
nagyapját) próbálja leszoktatni a piáról álruhában, Tannen
zugkocsmájában, a szesztilalom idején.

Azért nem írok tehát majdnem egy hétig, mert ilyen dolgokat osztanak meg velem, és nincs időm blogolni, mert benne vagyok a játékban. RatBaG miatt van minden. :P

Szekrények a falra

2011-03-30T17:31:00.004+02:00

Soha életemben nem volt érzékem az olyan dolgokhoz, amikhez mérőszalag, fúrógép és csavarhúzó kell, azokhoz meg főleg nem, amihez ez a három egyszerre szükségeltetik. Tegnap mégis bele kellett vetnem magam a sűrűjébe, mivel – hogy háztartásunk fényét emeljük némiképp – megérkeztek azok a falra szerelhető szekrények, amelyeket a helyi asztalosipartól rendeltünk. A kiszállított bútordarabok igazán szemet gyönyörködtetőek voltak, ugyanakkor nagyok és nehezek is. Már akkor erősen gondolkodtam azon, hogy hogy fognak ezek a falra kerülni, amikor még csak a kapun hoztuk befelé őket.

Férfiembert redőny vagy bazi nagy szekrényeknek a falra helyezése el nem tántoríthat, így én is büszkén hangoztattam, hogy képes vagyok erre. "Mit nekem? Semeddig sem tart feldobni a falra ezt a pár apró bútordarabot. Micsoda? 30 kiló? Ugyan már, inkább mint egy pehely, meg sem kottyan nekem." A dolog aztán mégis úgy alakult, hogy 5 órán keresztül fúrtuk-faragtuk a lakás falait, a szomszédok biztosan tapsikoltak örömükben, amikor az ütvefúró lágyan zengő hangja még fél tízkor is vidáman fel-felcsendült a birodalmunk felől. Hiába no, kemény volt a fal.

A munka egy lázasan végzett pontján (amikor éppen egy hokedlin egyensúlyozva bazi magasra akartam felhelyezni egy semmi fogással nem rendelkező böhöm konyhaszekrényt, s mindehhez hosszasan fújtattam már) életem párja feltette a kérdést, amit nőnek soha nem szabad férfiembertől kérdezni:

– Ne hívjam át aput? Ő fel tudja tenni!

Bizony, kemény szavak ezek, melyek sárba tiporják a férfiembert egy másodperc alatt. Bár hozzá kell tenni, hogy ennek hatására olyan testi erő lett úrrá rajtam, hogy szinte azonnal feltettem a szekrényt a falra. :) Nem mintha apósommal bármi bajom is lenne, de elég, ha akkor röhög rajtam, amikor ezeket a sorokat olvassa, nem pedig ott a konyhában.

Az esténk tehát ennek fényében telt. 8 óra után már úgy mozogtunk, mint egy nyugdíjas klub viseltesebb lakói, és körülbelül úgy is reagáltunk mindenre, viszont a végeredmény kárpótol bennünket mindenért. Megújult a konyhánk és a nappali szobánk (=blog szerkesztőség) is gazdagodott egy fali szekrénnyel, szóval nem lehet okunk panaszra.

Szerkesztőségünk megújult arculata
az újonnan beszerzett fali polccal

Redőny error

2011-03-24T19:26:00.004+01:00

Az úgy volt, hogy bizony nem jött fel a redőny, csak hirtelen lezuttyant, aztán annyi volt. Egyből izgalomba jöttünk, hogy akkor most már örök sötétség honol a szobában, de természetesen nem hívunk szakembert egy ilyen nüansznyi problémához, hiszen Zoltán mindenhez ért. Természetesen a redőnyszerelés is a kisujjamban van, mint a betonjárda-építés, vagy éppen a hátsó csalitos megritkítása. Nem is teketóriáztam sokat, hirtelenjében egy csavarhúzót ragadva fogtam hozzá a probléma gyökerének feltárásához.

Az ablakot kinyitva világossá vált, hogy bizony a redőny már egy ideje úgy funkcionál, hogy a felhúzásra szolgáló zsinór rá van tekeredve a redőnyt tartó hengerre, nem pedig a mellette lévő keréken fut, ahol egyébként kellene. Semmi probléma, semmi gond: fel vagyok készülve a probléma elhárítására. Fél órába került, amíg elveszítettem az önuralmam és hörögve próbáltam meg kirángatni a zsinórt a helyéről. Gubanc mindenfelé, mondtam is neki puritánul: rohaggyámeg. Aki éppen az ablak előtt sétált el, nem tudta mire vélni a dolgot. Mivel nem sikerült elhárítani a problémát, ezért azt jegeltük, majd később visszatérünk reá.

Ma reggel, amikor félálomban az ablakot néztem, úgy éreztem mindent tudok: bizony széjjel kell szedni az automatát, ami visszahúzza a redőny zsinórját, abból ki kell kanócolni a zsinórt, aztán ha már van egy vég, amit ide-oda lehet teszegetni, akkor a probléma elhárítható. Így is lett. Leszereltem minden kis pillenpüttyöt és cullangot a redőnyhúzó zsinórról, és annak végét balgán behúztam a redőny belső részére. Megnéztem a duplaredőny másik részén, hogy hogy logikázták azt bele annak idején a szakemberek. Semmi probléma, semmi gond, úgy én is vissza tudtam tenni. Összeraktam mindent, cullangok és pillenpüttyök vissza a zsinórra, zsinór az automatába, elégedett voltam, hogy a probléma elhárult, redőnyhúzás próba, egy-kettő, és a redőnyt csak félig lehet felhúzni.

Ekkor, csak úgy a magam csendességében, elátkoztam mindenkit, aki redőnnyel foglalkozik, majd újra szétszedtem az egész miskulanciát, leszereltem minden kis pillenpüttyöt és cullangot a redőnyhúzó zsinórról, és hozzáfogtam tekergetni a madzagot felfelé arra a rohadt kerékre. Rohaggyonmeg, gondoltam. Nem egyszerű munka ám ezt egy olyan helyen csinálni, ahová az embernek csak a fél kezének a fele fér be. Amikor ez is megvolt, már volt annyi eszem, hogy a redőny felhúzását kipróbáltam, mielőtt minden kis cullangot és pillenpüttyöt visszatettem a redőnyhúzó zsinórra. Megcsavarodott a zsinór. Nem voltam nyugodt itt már, de meglepően könnyen tudtam a problémát orvosolni. Már csak az maradt hátra, hogy az automatába beletegyem a zsinór végét, de az, küzdelmünknek egy sarkalatos pillanatában egy halk, ám annál idegtépőbb kattanással eltörött azon a ponton, ahol nagyon nem kellett volna eltörnie, és ezzel kilehelte lelkét. Letette a lantot, mondhatni, mint redőnyzsinórhúzó automatika.

Hát itt már nem volt mese, fel kellett hívnom a redőnyöst, hogy szorult helyzetemben támogatást nyújtson. Nem tártam fel előtte úgy telefonon, hogy már egy napja ezt szerelem, csak az utolsó lépésben bekövetkezett szerencsétlenséget vázoltam fel neki, hogy érezze: komoly szakember vagyok én. Miután egyeztettük, hogy ő tulajdonképpen a városnak pontosan a másik végén üzemel, mint ahol én lakom, elindultam, hogy felkeressem. Soha nem jártam az északi ipartelepen, hát most sétakocsikázhattam egyet arrafelé. Egy ilyen nyomoronc redőnyhúzó automatika 1200 forintot kóstál (egy műanyag bizbasz némi fém sistirivel), a telephelyen azonban valahogy senkinek nem volt annyi pénze, hogy a remegő kezem által nyújtott bankjegyből vissza tudjon adni. Ekkor már igencsak nem állt volna meg a előttem az, aki a négybetűs "roló" szó betűit variálja, de azért szépen visszaautóztam a városba, pontosan annyi készpénzt vettem magamhoz, amennyi szükséges, újra kikocogtam az üzembe, megvásároltam ezt az automata rontást, a sátán árucikkét, majd itthon szépen, miután megebédeltem, felszereltem az ablakra.

Eképpen már élvezhetjük a redőnyhúzás hovatovábbját, minden reggel, s minden este. Sőt napközben is, ha kedvünk tartja.

Gizel nénéd és a külföldiek

2011-03-19T11:43:00.002+01:00

Mëgmondom én tënekëd, én magam nem vóttam még sosë a határon kívűrű. Ëccër asziszem annak idejibe, amikor még jány vóttam, ëggy-két métërre mëgloptuk Cseszkóba a ződhatáron, de hát ott tán még a levëgő is más vótt. Rëttenet féttünk, hogy lëlűnek, oszt’ gyöttünk is visszafele. Kűfődivel viszont vót dógom, éppen eléggel. Sëmmi bajom nem vóna velük, ha úgy beszénének, hogy mëgércsem, amit mondanak. Nem tudom, hogy tuggyák ezëk elviselnyi, hogy álandóan csak mutogatnak egész élettyükbe, mëg hozzá nagy svéhunggal bólogatnak, mëg vihorognak merejű, mint akik tán nem is százassak.

Emlékszëk, amikor az oroszok itt vóttak, sokszor mëllátogattak bennünket. Këllëtt nekik mindég valami, űk meg hoztak mindënféle bolhapiacos szarokat nekünk, a’ssë tuttuk hova hánnyuk a vége fele. Azé’ mikor pufajkát mëg illyen meleg holmikat hoztak, azt nem hánytuk el. Nem illyen gyëngehámos telek vóttak, mint mostanába. Úgya! Apám úgy dobátta a havat álandóan, mintha kéne, mintha fizetnének neki érte. A legtöbben ki nem áhatták az oroszokat, majd’ felőtötték a szëmükkel űköt, ha lëgyöttek a tanyára. Kijabátak nekik oroszú, én assë értëttem, hogy mit ordítnak, de mindég csak úgy, hogy në is lássák ki ordít. Durák, mëg illyesmit. Én ollyankor mindég bebúttam, monta apám, hogy mënnyek a fészërbe, mindég, mikor gyöttek. Nem tudom mé dugdosott éngëmet, mikor álandóan azt rakta, hogy millyen szép jány vagyok. Mindëggy.

Ëccër azé nem bírtam ki, oszt’ addig ficëgtem a fészerbe, hogy lássak is ëggyet belűlök közelrű, míg a ruszki neszt fogott, oszt’ törtetëtt befele. Heee, kinyitta az ajtót, oszt’ ahogy láttam az ellenfénybe, akkora embër vótt az, hogy kéccër këllëtt mëffognyi, hogy ëccër hozzányújjon az embër. Életëmbe nem láttam még ekkora terjedelmet, azóta së, úllëhet, pegyig igen sok dógot hozott mán felém az élet. Na, az vótt a lényeg, utólag mán tudom, hogy sëtyít áncúgba vóttam, oszt’ nem látott mëg az orosz. Apám csak rakta, hogy patkány az, táváris, inkább borovicska, győjjön, adok én. Na, az orosznak së këllëtt több.

Apám mindég azt a nótát rakta, ami úgy indútt, hogy „Összeűttek pusmogni a cigáááá-nyok”. Na, az oroszoknak ez piszkosú teccëtt, ëccër azt akarták, hogy taníccsa mëg nekik. Tél vót, hideg vótt, én mëg ott vóttam fészërbe. Ezëkën pufajka, rajtam mëg a lënge. Apám adott nekik bort, ű maga is beszëdëgetëtt belüle, oszt’ hozzáfogtak nótát tanúni. Másfél óra is eltelt tán, mire anyám kigyött, hogy mi ez a tivornyázás, oszt’ elzavarta a ruszkikat a borukkal ëgyütt. Apámra fërtelmesen ráripakodott, hogy a jány mëg a fészërbe mëffagyott azóta? Të mëg nótázol a ruszkikkal? Apámnak së këllëtt több: úgy ahogy vótt, félkerékën gyött befele értem, mikor már nem láccottak a ruszkik. Duhajmód közlekëdëtt, esëtt is akkorát a fészërajtóba, mint a bëtyárhétszencség. Aszittem mindëne összetört néki. Egész este ott rítt nekëm, mikor má’ anyám bëcsavart a meleg rongyba, hogy nëharaguggyá kicsijányom. Akkor mán igën bë vótt karmolva űnaccsága, de jó esëtt, hogy rakta. Anyám kikűtte ëggy idő után havat lapátolni, hogy haggyon engëm alunnyi mán.

De most hogy így gondolkodok, ë, eszëmbe jut, hogy dógoztam ëgy nyarat ëgy minekhíjjákba, no... üdűlőbe. He, oda mëg mindënféle népek jártak. Cseszkóbú gyöttek legtöbben, mëg némëtëk, illyenëk. Azok között oszt ollyan barnák-feketék is vóttak, akkar az éccaka hódvilág nékű, de azokho’ nem mertem szóni, mer’ mindég aszittem az ördög bútt tán beléjëk. Takarítottam én ezëkre, szëttem utánnok a szalámihéjjat – ollyan szalámlikat húztak elejbe, hogy életëmbe së láttam még akkoriba, haatalmasak vóttak, mëg rëttenet jó illattyok vótt nékik. Különfélëztek, persze, nem ëtték a magyar tájjellegűt. Mán akkor bijozőccségët faltak, mikor mink még a rendëshë së juttunk hozzá, de mitű vótt az bijo? Éccaka permetëzték, oszt’ annyi. Na, mindënesetre a szalámihéjjakat bëaggattam az alvós fakkomba, oszt’ ottan szagolgattam éccakánkint.

Na ezëk között a furcsa népek között vótt ëggy hatalmas embër, szőke vót, mëg vagy kétszáz kilo. Csalággyával gyött, de láttam, hogy igëncsak szëmet vetëtt rám, mer’ nem vóttam én mindég illyen csoffadt mint manapság, ugyë. Ëccër összehúzott az üdűllő környékkin mindënféle garnácsot énnekëm, mëg monta álandóan, hogy dubisz sőn, mëg iklíbetik, illyenëket, heee. De én nemértëttem. Értëtte a felesége anná jobban, biztosan, mer’ párszor úgy mëgpakolta, hogy csak lestük, mink, lyányok, hogy az asszony veri az embërt. De hát érdemre a máriást. A sánta Boró dógozott mellettem, ű monta, hogyha illyet csinána az urával, ű, mint asszo’, kiváltképpen nyilvános helyën, hát lëhet az estét së érné mëg életbe maradva, nemhogy a rëggelt. Këgyetlenű verte az ura a Borót, igyebkint, álandóan be vótt dagadva neki mindég mindëne. Valószínű azé’ vót sánta is, mer’ bëacsított a kedves fírjura űnéki ëggy ízbe, oszt’ jobban mëg tanátta kenni. Ríszëgës is vótt, meghótt mán. Boró. Az ura még mëgvan, szoktam látnyi buddognyi, ëgye el a zíz.

Na, de hogy a bëngáli nímetre visszakanyaroggyak fondorlattal, elmondom, hogy annak ellenire, hogy tëtte a szépet, ëggy dógot nem szerettem benne. Aztat, hogy pont abba a faházba vóttak elszállásolva, amibe bë vót gyugúva az angolvéce. De ez mëg, hát mondom, hatalmas embër vótt, ollyan ganajat hagyott maga után, akkar a dömpërbelső. Azé gondolom, hogy ű vótt, mer a feleségibűl ekkora nem gyöhetëtt ki. Na azt oszt’ lëhetëtt vakarni kifele fërtály órán kërësztűl. Jaj de utáttam, fëlfordúttam álandó jelleggel. Ëccër kileste, hogy ott vagyok, oszt’ éppen a vécejit tisztítom néki. Láttam, hogy këgyetlenű elpirútt, el is tűntek azelőtt, kocsistú-családostú, hogy fëlnézhettem vóna a porcëlánbúl.

Így jártam én a kűfődiekkel, lelkëm. Nem ëggy nagy valami, ha mondom, nëhogy aszidd mán. Csak mutogatni tunnak, mëg hablatyóni, mëg nagyokat mondani. De hát messzirű gyött embër azt mond, amit akar, ha mëg nem ércsük úccse, akkor mëg tejjesen mindëggy.

Csókollak bennetëket, në higgyetëk sënkinek së,

Gizël

Fogalmazzunk egyszerűen! 11

2011-03-18T09:00:00.000+01:00

Sorozatunk újabb epizódjában feltárjuk a magyar nyelv rejtelmeit, a ragozások és nyelvi fordulatok széles spektrumát fogjuk át, miközben kiröhöghetjük beszélni nem, vagy csak alig tudó embertársainkat.

22 óra 54 perckor: "Basszus, mindjárt dél van."
Valóban, már csak kevesebb, mint 14 óra van hátra.
Több van benne kisebb, mint kevesebb, de nagyobb.
Egy malac analizálása a fialás előtti hastapogatást követően.
Nagy fehér kopaszszőrű kutya.
Ha éjszaka ilyennek látszik, milyen lehet nappal?!
A kávéba egy kanál cukor kell lelapítva.
Nem! Nem csapott kanál! Lapítsa le! Préselje bele!
Ezt a levest nem szedem át, mert annyira nem sok, de annyira meg sok.
Azt mondjad, hogy akkor most marad az eredeti lábasban, vagy átkerül egy másikba?
Tejbe mártogatott kakaót akarok inni.
A gasztronómia új csodája.
Kevesebben dolgoznak, mint akik dolgoznak.
Ebből írjál fel egyenletet.
Nálunk olyan a biztonsági őr, mint a mikulás: őszhajú a szakálla.
A külön életet élő arcszőrzet drámai megnyilvánulása.
Nem jön ki, de bent marad.
Ok-okozati összefüggés.
Nagy betegsége volt, mert ha két nap múlva jön, akkor már nem jön.
Hát, nem egy sima nátha, az tisztán látszik.
- Van valami macskalány nálatok?
- Nem, ott van a lánymacska.
Ja, azt hittem macskalány.
Tegnap annyira tudtam, csak nem tudtam, hogy mit tudok.
Hát, ma sem igazán tudod, hogy mi az, amit tegnap tudtál, csak nem.
Halfiató.
Halak szaporítására szolgáló, elkerített rész rövidített magyar elnevezése.
Nem úgy fél lámpa, hanem egy egész fél lámpának a fele se.
Világít az még egyáltalán?

Nyelvpörköltet, én?!

2011-03-17T18:04:00.000+01:00

Nagyon köszönöm mindazok megkeresését, akik afelől érdeklődtek, hogy hogyan jutott eszembe nyelvpörköltet főzni, milyen íze van annak és kérdezték továbbá, hogy jól vagyok-e már a kritikus hányás után. Itt jegyezném meg mindenkinek okúlássára, hogy nem én voltam a történet főszereplője, hanem a röstis gyerek. Az meg nem én vagyok. Kilétét talán jobb, ha homály fedi.

Én magam nem fogyasztok ilyen ételeket, hogy nyelv. Attól is borsókázik a hátam, ha valaki ilyen sült vagy abált malacfület eszik, azt meg már nem is tudom hova tenni az undorskálámon, ha valaki – mert megőrülsz, de van ilyen – a malac vagy a birka szemét egy-egy tor alkalmával kiszippantja a helyéről. Na, az aztán tud okozni sokkot, amikor az ember előtt történik élőben és egyenesben. De tudok ám olyan esetről, amikor gyerekkori traumát okozott, hogy a kedvenc pöttyös kakaósbögre a hűtőben figyelt, benne pedig egy szottyos malacagyvelő érezte jól magát – hát, a kakaó nem kellett egy ideig a jánynak, olyan nagyon még más bögréből sem.

Nem fogyasztok ilyen ételeket sem, hogy disznósajt. A csirkeláb-szopogatástól is egy kicsit el tudom dobni magam, a belsőségpörkölt szó pedig már magában is megráz. Ami viszont végképp kicsinál, az a csirkefej-fogyasztás: amikor késsel vagdossák szét a szerencsétlen állat kobakját és abból mindenféle alkatrészt próbálnak elfogyasztani... az egyenesen depresszióba taszít. Szipákolás, meg karistolás a csonton... Elviselhetetlen. Még brutálisabb, amikor a benne maradt szemet csak úgy lazán a csontostányérba hajítják, és néz az emberre a semmi kancsalul. Aztán meg jön a kérdés:

– Ilonkám, a te fiad nem is eszik húst a húslevesheeeez?
– Én nem tudom, hogy miért nem nem szereti.

Höh. :) Hát én tudom. Ilyen finnyás vagyok.

Nyelvpörkölt

2011-03-13T11:40:00.002+01:00

Ma egy igaz történetet osztok meg az olvasóközönséggel a tudat hatalmáról.

A röstis gyerek elvetődött egy disznótorba. Nem ment korán reggel, lemaradt a felesekről is. Éppen akkor érkezett, amikor a malac feldolgozása már igencsak nagyban zajlott. Beköszönt mindenhová, jókedvűen nézett szét a forgatagban. Elsétált a malac mellett is, besegített egy kicsit a munkába. A malac kettévágott fejét kezdte el mosni, a fogakat, így látta azt is, ahogy az alsó állkapocsban a malac hatalmas, tappancsos nyelve feküdt. Maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de úgy gondolta: régen evett már sertésnyelvet, most aztán bepótolja a hiányosságot. Mégsem olyan ez, mint a boltban vett aszpikos sertésnyelv: a jó házi ízeket nem lehet gyári ételekkel pótolni. Majd ő elkészíti úgy a csemegét, ahogy azt illik. Éles késsel ki is kanyarította az izmos nyelvet, becsomagolta, majd a munka végén – mint aki jól végezte dolgát –, elindult haza.

Útközben azon gondolkodott, milyen módon készítse el ezt az isteni finomságot. Süsse meg a nyelvet fűszeresen, ropogósra? Főzze meg bő lében? Végül úgy döntött, pörköltet készít belőle. Amint hazaért, a konyhában abálni kezdte a nagy nyelvet (emlékei voltak arról, hogy a disznósajt készítésekor is így szokták), majd később türelmetlenül lekapargatta a felső réteget, a hártyás bevonat vidáman sercegett a kés alatt. Ezután hagymát vágott össze, paradicsomot és paprikát kockázott, készült a pörköltes alap. A hagymát kevés zsírban üvegesre párolta, közben a kagylóhús-síkosságú rózsaszín nyelvet apró darabokra vagdosta össze – hihetetlen finomság készül ebből, kérem, nyelvpörkölt! Feldobta a nyelvdarabokat a hagymára, amik sercegve kezdték meg utolsó táncukat. Rá a paradicsomot, paprikát, vizet, sót, amit kell, nagyon finomnak ígérkezett a mai ebéd.

Később úgy döntött, rizses hús lesz ebből: bő lére engedte a pörköltet és rizst szórt bele. Úgy gondolta, hogy amíg a rizs megfő, lefekszik egy kicsit. El is szunnyadt talán pár percre a tévé előtt. Később, amikor már ott volt az idő, belenézett a fazékba: elkészült az étel. Gasztronómiai csoda, soha ilyet még nem látott a világ. Nagy öröm fogta el erre, ki is szedett magának egy hatalmas adagot, majd a tévé elé vonult vele és jóízűen kezdte el fogyasztani azt.

„Isteni finom lett ez! Így kell ezt csinálni. Igazán pikánsan lett fűszerezve és milyen isteni… Hmmm, tudtam én, hogy jó lesz ez.” Eképp dicsérte magát és a terméket. Miközben a műsort nézte, egy gondolat kezdett el motoszkálni benne: finom ez a pörkölt, igazán finom, de sertésnyelvből? Milyen dolog már az egyáltalán, hogy az ember megeszi a malac nyelvét, azt, amivel az állat évekig moslékot zabált az ólban? Próbálta elhessegetni a gondolatot, de az mindinkább az elméjébe fúrta magát. Malacnyelv – egyébként is, mi köze van neki egy ismeretlen malac nyelvéhez? Mintha éppen smárolna egy malaccal, undorító.

Az első tányér után még éhes volt, szedett egy újabb adagot magának, de abba már szándékosan nem tette bele a kis nyelvdarabokat. Csak a rizs és a szaft került terítékre. Miközben azt burkolta a tévé előtt, a gondolat szüntelenül benne motoszkált: „Istenem, milyen hülye vagyok én? Nyelvből pörköltet főzni? Disznónyelvből csináltam magamnak kaját, hát normális vagyok én?!” Ennek ellenére a második tányér kaja is elfogyott. Jóllakottan dőlt hátra, nézte még kicsit a tévét, de valahogy a tévében látottak nem jutottak át elméjében a hatalmas, kettévágott malacfej képén, amint azon oldalra csapva ficeg a hatalmas nyelv. „Lehet, hogy leért a földre is a nyelve, miközben mostam? Öcsém, én meg kivágtam, elhoztam és megettem. Hát milyen már?”

Addig-addig gondolkodott az ízletes ebéden, hogy öt perc sem telt bele, már rohant a budira: a jóízűen elfogyasztott nyelvpörköltet rövidesen viszontlátta maga előtt. A tudat, hogy egy malac nyelvét ette meg, olyannyira befészkelte magát a gondolataiba, hogy úgy érezte, csak így szabadulhat meg tőle.

Filmek DVD-n

2011-03-08T20:56:00.000+01:00

Boldog nőnapot kívánunk blogunk minden hölgynemű olvasójának! Ugyanakkor nagy szeretettel köszöntjük Zoltán nevű olvasóinkat ezen a jeles napon, pontosabban annak estéjén.

Ma a filmekről, mint digitális médiaállományokról lesz szó.

Vettem egy csomag duplarétegű DVD-t, mondom majd jól teleírom ezeket az igen dekoratív grafitszürke lemezeket. Hadd ne mondjam, hogy nem lett belőle semmi, mivel eddig egyetlen darabra sikerült egyetlen darab koncertet kiírnom. A másik 9 még itt figyel és várja a sorsát. Próbáltam 3 darab igen nagy felbontású divX filmet kiírni, de az meg túl kevés volt ahhoz, hogy egy DVD-t megtöltsön – nem szeretem, ha egy 8 GB-os lemezen 2 GB üresen marad csak a hóbortjaim miatt. A minap éppen egy kollégával csereberéltünk digitális adatokat és ő is úgy nyilatkozott a mozgókép típusú médiaállományok lemezre írását illetően, hogy (idézem) "olyan tematikus lemezeim vannak, hogy majd meg szólalnak, színész/rendező/korszak/műfaj szerint szoktam osztályozni, ha épp rám jön. Ha nem jön rám, akkor meg fájlméret szerint, mint minden normális ember." Na, hát én általában ez utóbbit szoktam követni, bár ennek ellenére nem szokásom két dráma mellé elhelyezni egy vígjátékot. Ha egy lemez szomorú, akkor legyen az elejétől a végéig szomorú. Ez lett a sorsa, van ilyen.

Be kell valljam, mostanában nem túlzottan sok divX-tömörített filmet láttam. Amióta nagyobb a tévénk, igazán nem néznek ki jól az egy CD-s divX filmek rajta. A mozgalmasabb jeleneteknél akár sakkozhatnánk is, ha a hátuljára fordítanánk a tévét, olyan kockás az egész kép. A két CD-s (1.4 GB) elmegy. Ilyen DigiTV-minőség. Éppen ebből kifolyólag legtöbbször DVD-ket szoktunk beszerezni, aminek minősége a HD Ready TV-n még kielégítő – bár a fentebb már említett három darab nagy felbontású film azért minőségi különbséget jelent még ezen a készüléken is a DVD-hez képest, milyen lehet akkor full HD felbontású panelen? Egyébként a saját, különbejáratú mozigépünk nem nagyon bírta a terhelést, ehhez komolyabb vasat kellett beállítani, hogy normálisan peregjenek a képkockák - és szinkronban legyenek a hanggal is. Ez sem egy utolsó szempont.

Azt hiszem, hogy a nőnap és a Zoltán-nap megünnepléseképpen megyünk is és megnézünk valamilyen csodálatos médiaállományt kicsi, de annál kényelmesebb mozitermünkben. Kellemes estét minden olvasónak!

Szórakozás a számítógép előtt

2011-03-03T21:05:00.005+01:00

Jegybéli mátkámmal leültünk a számítógép elé, hogy kellemes szórakozással múlassuk az időt, csütörtök este. Én a huszadik percben már ordítva átkoztam el azt, aki azt mondta nekem egy csípős, hideg délutánon, hogy egy autó üzembentartói jogviszonyának átíratása percek és – legfőképpen – csak némi zsebpénz kérdése. Erről ugyanis az összes forrás a neten máshogyan nyilatkozik. Erős felindulásomat és válogatott szitkaimat, melyeket szanaszét szórtam a szobában, szemrebbenés nélkül tűrte a párom, aki mellettem éppen virtuális farmján gazdálkodott.

Miközben én már légzésgyakorlatokkal nyugodtam lefelé, kedvesem egyre inkább paprikás hangulatba került. Aztán már egyre inkább morgott. Félve kérdeztem meg:

– Netán felmerült valami probléma?

Nem idézném, amit hallottam: a lényeg az, hogy a vetés-aratás, etetés-itatás (kattintásai ellenére) nem jutott el a szerverig, így mire mindent megcsinált a farmon, az tulajdonképpen a nagy digitális NULL-ba vándorolt. Ez azt jelenti, hogy 20 percnyi tevékenység teljesen feleslegessé vált, az adatok valahol félúton a nyilvántartás felé elpárologtak.

Na, erre lett aztán nyelvtanóra! Hogy a jobbakat idézzem,

Jól van, akkor most újraetetem azt a kib*szott kacsát!

Fogadjunk a szénámat elb*szta a p*csába!

Annyira el akartam ültetni ezt a rühes fát! Kilépek, eltakarodok cigizni, mint a huzat! Aztán ha visszajövök és megint ott a kukorica, én le-sza-rom az egészet!

Ezen a gyönyörű üres területen éppen 100 darab fának kellene lennie...

Így aztán kellemes hangulatban szórakoztatjuk egymást a számítógép előtt: amikor én ordítok, akkor ő röhög rajtam, amikor meg ő cirkuszol, akkor én esek ki a székből a röhögéstől. A végén persze mindketten röhögünk azon, hogy milyen majmok tudunk lenni, amikor gép elé kerülünk. :) Így szép az élet.

(Közben már jön visszafelé... remélem, hogy a learatott kukorica nem lesz a helyén negyedjére is, mert akkor lesz nemulass...)