Oldalak

2011. május 8., vasárnap

IMAX 3D

No, hát ezt is megértem: sikeresen megtekintettem egy 3D filmet egy IMAX moziban.

Nem is olyan régen olvastam egy cikket a hwsw.hu-n, amiben arról írtak, hogy digitálissá vált az eddig filmes IMAX mozi a budapesti Aréna Plázában. Meglehetősen fogalom nélkül voltam akkor még a technikát illetően, holott tudom, hogy ez a formátum kifejezetten a hatalmas méretű vászonra készült filmekről híres. Mivel nagy méretű vászonra vetítenek, ezért a használt film (vagy digitális anyag) mérete is jóval nagyobb egy hagyományos moziénál, egyszóval valami fantasztikus élménynek kell lennie ahhoz, gondoltam én, hogy elmondhassam: igen, az IMAX tényleg valami más.

Hogy kezdődött?

Nos, Magyarországon a Cinema Cityben tudunk IMAX mozit megnézni, a fentebb már említett plázában. A Cinema City weboldalán lehetőség van minden kötelezettség nélkül jegyet foglalni: ha nem megyünk el az adott előadásra, akkor fél órával az előadás megkezdése előtt más is beülhet a helyünkre. Ha viszont lefoglaljuk a helyet, akkor biztos, hogy ha időben érkezünk, miénk a hely, oda ülünk, ahova előzőleg kiválasztottuk. Mi a következő két kis piros helyet választottuk ki, elsőként:


Kaptunk a foglalásról egy kódot, ezt jól feljegyeztük.

Hol is zajlott?

Az Aréna Pláza nagyon könnyen megközelíthető, mivel a Keleti Pályaudvar mellett van. Mi ugyan a Nyugatiba mentünk, de egy kis villamos + egy kis séta kellett, hogy átvegyük a Pökhendi Pesti stílust. Ez jól is jött az Aréna Plázában, mivel egyik-másik helyen olyan eladók voltak, hogy csak pislogtunk, mint a lápi póc, ahogy azt Gizel nénéd mondotta a minap. Na, lényeg a lényeg, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahol a jegyet megkapjuk. Bemondva a rendelési kódot rögvest tudták, hogy melyik előadásra, mikor, hova akarunk ülni, így ez jelentősen meggyorsította a vásárlás folyamatát. Szerencsére bankkártyával is lehetett fizetni simán, így ez sem lehetett akadály. Megkaptuk a jegyünket. A mozi előtt elmentünk ebédelni egy kínait.

A tikettjeink

Kaja után visszacsattogtunk a helyre, ahol üldögéltünk egy keveset, merthogy éppen a termet takarították. A várakozó hely igazán impozáns.

Várakozás a moziba való belépésre

Amikor eljött az idő, akkor a jegy ellenében megkaptuk hatalmas bögöly IMAX szemüvegünket. Eredendően szemüvegeseknek szóló információ: van belőle akkora, hogy a szemüveg elé lehet tenni, bár másfél óra után feltöri az ember fülét, mert két szemüvegszárat próbálunk beszuszakolni oda. Fontos információ, hogy az IMAX szemüvegek szárai nem behajthatók, a szemüvegeken látható szigetelőszalagozásból ítélve ez sokaknak nem volt egyértelmű. Én magam is önkéntelenül össze akartam hajtani a film kezdetéig, de aztán törés nélkül rájöttem, hogy nem fog sikerülni. :)

A szemüvegek beszerzése után egy ilyen járatban mentünk le a moziterem előtt található újabb várakozóba:

Kicsit nem figyelsz oda, felborulsz

A lenti váróról és a teremről azért nem készítettem képet, mert az ajtón válogatott borzalmakat ígértek be felsorolásszerű leírásban azoknak, akik mozgóképfelvételre alkalmas eszköznek még csak a nevét is kiejtik a szájukon. (Ilyenek voltak ott, hogy "elvezetik", "rendőrség", meg hasonlók.) Mivel nem akartam életem végéig egy török börtönben szenvedni egy fotó miatt, ezért most – bocsássátok meg, de – a belső részről nem kaptok képet, oda magatoknak kell bejutnotok egy ízben.

Milyen volt?

A Thor című mozit néztük meg, amiben viking istenek jöttek-mentek a világok között és azt kell mondjam, hogy jobb filmet talán nem is választhattunk volna arra, hogy a 3D-s filmélményt megtapasztaljuk. Nem csak a látvány, de maga a film is jó volt, nekem tetszett, jól éreztem magam. Meglepő módon két óra sokkal másképp telt el így, mintha itthon néztünk volna filmet: szinte alig vettük észre, hogy mennyire telik az idő. A 3D-t pedig nehéz úgy leírni valakinek, aki még nem tapasztalta meg: különböző részletek történnek az ember szeme előtt, körbeveszi a hóesés, az eső, szinte benne van a történetben. Nagyon szuperül lehetett érzékelni a hatalmas tereket, repültünk, pörögtünk... remek volt.

A film plakátja

Nem csak a kép, de a hang is brutálisan jó: dörög ahol kell, érthető a szöveg és hihetetlenül hangosak voltak pl. a csatajelenetek, a robbanások. A mélynyomó robajától remegett az egész terem, ami még jobban elősegítette, hogy a történet részeseivé váljunk és elhiggyük, hogy az egész ott történik előttünk. Voltak olyan kameraállások, amikor a 3D szemüveg és a hatalmas vásznon történő események hatására olyan volt az egész, mintha színházban lennénk.

Mindent összevetve azt mondhatom, hogy nem bántuk meg a rá költött összeget és olyan élményeket ébresztett bennünk ez az esemény, hogy újabb filmek moziban való megtekintését tervezzük az elkövetkezendő hónapokra. Az IMAX 3D-t egyszer kipróbálni kötelező, mert sokkal másabb élmény az otthoni mozizáshoz, de még a normál mozihoz képest is.

Élmény, na. Jeles (5).

Nincsenek megjegyzések: