Oldalak

2006. szeptember 10., vasárnap

A lemezújságokról

A '90-es évek elején hatalmas közösségformáló erővel bírtak az úgynevezett lemezújságok, vagy "discmag"-ek. Az írások ilyen formában való terjesztése tulajdonképpen az internet nélküli világban a blogok elődjének is tekinthető, a lényeges különbség a megjelenési formában, valamint a terjesztésben volt. Az ilyen "újságok" az akkori elérhetetlen (vagy csak egy igen kis réteg számára elérhető) internethozzáférések miatt teljesen offline médiumok voltak, amiket pár lelkes amatőr (vagy profi) szerkesztett: ki a cikkeket írta, ki a keretrendszert programozta, sőt, általában tartalmazott az újság 1-2 háttérzenét is, amik közül tetszésünk szerint választhattunk az olvasás idejére egyet (vagy éppen ki is kapcsolhattuk azt.) Az igényesebb lemezújságok képeket is applikáltak a cikkek szövegébe, gondosan tördelve azt. Ezeket a műveket az olvasók floppyn cserélgették egymás között (innen a neve: lemezújság). Az internet térhódításával szinte teljesen eltűntek ezek a remekművek, de a Google segítségével itt-ott még találni archívumokat.

Számomra a legjelentősebb, a lemezújságok általam legtöbbet olvasott magyarországi képviselői a Terror News, a Ne0logia, illetve a Kendermag voltak, imádtam ezeket az újságokat.

1996-ban fogalmazódott meg bennem, hogy akár én is készíthetnék lemezújságot. El is készült. A hat kiadást megért Thozoo's diskmag elég népszerű volt egy szűk rétegben (az osztálytársaim között) annak idején. Többen cikkeket is írtak bele, és bár több volt benne a lopott, máshonnan összeszedett és átgépelt anyag, mint a saját termék, azért a mai napig is találok benne egy-két gyöngyszemet, amin jól szórakozom. Ezeket a következő héten, mintegy nosztalgiaképpen, megosztom a Thozoo naplója olvasóival. Akit érdekel, hogyan láttam a nagyvilágot 1996 környékén, 16 évesen, mindenképpen látogasson ide minden nap, egy-egy új cikkért! :-)

---
Illusztráció: www.sxc.hu

2 megjegyzés:

Penya írta...

Hajajj a jo oreg lemezujsagok:) A TN-t meg a KM-et enis imadtam. Meg csinaltam sajat diskmaget is, de csak a motor keszult el, cikkek mar nem kerultek bele.

Thozoo írta...

Hát nálam a motor volt olyan amilyen, mert én meg inkább a tartalomra helyeztem a hangsúlyt.